KIRÁNDULÁSOK

Zadarban jártunk

A júniusban aláírt együttműködési megállapodás szerint iskolánk horvát nyelvet tanuló diákjainak lehetősége nyílt egy hetet eltölteni a zadari testvériskolánkban. Szeptember 15-én, vasárnap a kora délutáni órákban 15 diákkal és Pali atyával 5 óra utazás után érkeztek Zadarba, ahol a II. János Pál Pápa Gimnázium tanulói és tanárai a kikötőben szívélyes fogadtatásban részesítették a csapatot. Szállásuk Zadar óvárosában, a „Sjemeniste”-ben volt. Diákjainkat horvát diákok segítették a hét folyamán. Minden diák mellé két őrangyalt rendeltek, akik segítettek az eligazodásban. Ez nemcsak a nyelvgyakorlás, hanem a barátságok kialakulása miatt is nagyon jó volt.

Közösen vettek részt az iskola által szervezett programokon: délelőttönként az órarend szerinti órákon majd az azt követő foglalkozásokon. Így lehetőségük nyílt betekintést nyerni az első horvát írás, a glagoljica betűibe, maszkot készíteni gipszből majd utána rövid pantomim segítségével előadni a jó és a gonosz harcát. (Erről videó itt tekinthető meg.)

Az iskolai programokon kívül megismerkedtek a várossal, mely gazdag kulturális értékekkel rendelkezik. Jártak a Szent Donát templomban, az Arany és Ezüst Múzeumban, meghallgatták a tengeri orgonát. Délutánonként szakítottak időt strandolásra is. Esténként közös kosár-, foci- és ping-pong bajnokságon mérték össze ügyességüket. Egyik este tánctanulásban is volt részük: a likai kolo lépéseit próbálgatták - ami a zadariak egyik kedves tánca.

Egy egész napos kiránduláson voltak Grabovicában, ahol egy öko-falut és a lelkigyakorlatos házat tekintettek meg.

Kisebb kirándulásokat is tettek: Ninben megnézték a világ legkisebb székesegyházát, Pakostane-ban a Vranjsko-jezero Természetvédelmi Területen élő madarak világával ismerkedtek meg.

Csapatunk

Élményekkel gazdagon és új barátságokat kötve érkeztünk haza.

A Zadarban töltött egy hét évente ismétlődő, rendszeres program lesz, segítve ezzel is a horvátot tanuló diákjaink nyelvtanulását. Megjegyezzük, hogy nekünk csak az utazásunk költségét kellett finanszíroznunk, minden további költséget vendéglátóink álltak. Egy hasonló kapcsolatépítő hétre a zadari diákok júniusban érkeznek hozzánk. A találkozóról szóló híradás a zadariak honlapján itt tekinthető meg.

Kirándulás: 
Kirándulás

Busójárás - 2013

A mohácsi rémekhez az iskola kisbuszával mentünk, így egy egészen családias társaság jött össze. Korán reggel indultunk és még mindenki nagyon fáradt volt, de a sofőr bácsi fáradtsága ellenére rendíthetetlenül viccelődött (elsősorban egyesek ébredés utáni ábrázata és a busómaszkok közötti párhuzamok kapcsán – a sofőr).

Érkezés után megnéztük az árusok portékáit, amit férfi útitársaink nehezen viseltek. A vásárban sok busóval (a busó fűzfából faragott maszkot viselő alak, akinek jellemző ruházata a bocskor, csizma, fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, melyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, vállukon tarisznya) találkoztunk, akiktől először megijedtünk, de utána még jobban, egy idő után azonban már bátran készítettünk velük képeket. A kedves tanár urak szívesen megszabadultak volna tőlünk, hogy busófeleségek lehessünk, hogy hazafelé csönd legyen a buszban. De mint általában a nők, mi is feltaláltuk magunkat…

Megnéztük a busók átkelését a Dunán, majd a tömeggel gyorsan a felvonulásra siettünk. A máglya meggyújtása volt az utolsó programunk, ami már sötétben zajlott. A hideg ellenére a hangulat nagyon jó volt, ám a sötétben a busók is élénkebbé váltak a kelleténél…

Szerintem mi jövőre is ott leszünk, busófeleségnek öltözve.

Szalai Dóra 12/VI - Böröcz-Papp Alexandra  11/II

A kirándulás galériája IDE kattintva érhető el.

Kirándulás: 
Kirándulás

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT