A napot nézd, felült a hegyre

avagy Tátra-túra beszámoló egy „kekszes lány” tollából

 

A kollégiumi miséinken - mert van mise a gimnáziumon túl is - mindig a piros „bogaras” könyvből éneklünk. Néha gitárral, néha hegedűvel, de többnyire „csak úgy”. Az egyik ének így kezdődik: „Mikor látom egeidet, akkor kérdem, mi az ember…”. Szívem szerint sokkal jobban tetszene az a változat, hogy „mikor látom hegyeidet, akkor kérdem, mi az ember…”.

Idén harmadik alkalommal volt lehetőségem részt venni Dósai atya Tátra-túráján. Mint majdnem minden kerékpártúra és hegymászás során, most is olyan érzésem volt, hogy legközelebb „maradj otthon, nézzél tévét…”. Hogy miért nem teszem? Azért, mert hihetetlenül nagy élmény, amikor a Rysy menedékházban 5 kg cukorért kapsz egy bögre teát, vagy amikor egy mennyasszony ugrál hosszú, fehér ruhában a sziklákon, ahol én a falhoz lapulva „osonok”. Azért, mert számos barátot szerzel, mert jókat beszélgethetsz, és ha egy kicsit is nyitott szívvel és szemmel jársz, nagyon sokat kaphatsz. Itt most nem csak a végtelen mennyiségű áfonyára és a hegy alján a lábamhoz guruló citromra gondolok, hanem arra is, amit a táskád aljánál sokkal mélyebben viszel haza, és amit még hosszú évek múltán is emlegetni fogsz.

Ha visszagondolok az első alkalomra, amikor a Krivanon jártunk, eszembe jut egy német úr, aki úgy gondolta, hogy lefelé követ engem az általam önkényesen kijelölt rövidítő úton. Mondanom sem kell, hogy egy 60 éves bácsival kézen fogva csúsztam jó néhány métert egy hegyoldalban egészen a turistaútig.

Szintén 2009-ben, egy másik alkalommal már kezdett sötétedni, amikor még nem értünk le teljesen az egyik hegyről. Ketten mentünk egy kedves barátnőmmel. Este, félhomály, furcsa zajok, rengeteg áfonya, és egy poprádi medvéről terjengő hír elegendő kellék egy rémes véget ígérő történet kreálásához. Két lány, egy bicska. Na, de az nem volt ám akármilyen bicska! Az egy igazi vadászkés volt, amolyan „nyúlbelező”, agancs markolattal. A nyúlbelező tartozékai közé tartozik maga a borotvaéles kés, egy dugóhúzó, egy kisebb, fűrészszerű kés és egy konzervnyitó. Két lány, egy multifunkciós nyúlbelező, halálos félelem a poprádi medvétől és egy terv. Ó, de az milyen terv volt! Ha jön a medve, valamelyikünk a szemébe néz, majd a dugóhúzóval megsebzi, aztán futás. A dugóhúzóval…

Számomra - és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok így egyedül - a Tátra szó összefonódik egy Péter nevű „házibácsi” nevével. Péter egy végtelenül kedves és türelmes ember. Az idei túra során ritkán sikerült betartani azt, hogy időben visszaérkezzünk a szállásra - hiába, annyira jól éreztük magunkat a hegyen, hogy igyekeztünk mindenféle eszközzel meghosszabbítani az ott tartózkodásunkat még akkor is, ha nem akartuk, és ez a vacsoránkat veszélyeztette.

Ó, és a kis puli, amelyiket „Nesimogatni! Harap!”. Állíthatom, tényleg harap, még akkor is, ha egy héten keresztül kitartóan vakargatjuk a hasát.

Ha már puli, akkor vannak pulit simogató turisták is, akik kicsit morcosak, ha korán bekopognak hozzájuk Dósai atyát keresve, aki minden alkalommal ugyanabban a szobában alszik, de amint azt tudjuk, errare humanum est...

Még hány és hány élménnyel lettünk és leszünk gazdagabbak… Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy bakancsot fel (de csakis olyat, amelyik már be van törve), és irány a Tátra!

Ezek után mit hozz magaddal meleg ruhán, bakancson és fejlámpán kívül? Egy hatalmas nyitott szívet, hogy meglásd a hegyre felülő napban Isten mosolyát, és egy nyúlbelezőt, a poprádi medve ellen. Talán ezek a legfontosabb…

 

Feiszthuber Helga, (2009), PPKE-ITK

2012. augusztus

Kiegészítés

 

"A Tátrában rengeteg jó dolog van. Először is, van klíma. 40 fok helyett 20, és minél magasabbra mászol egyre csak hűvösebb lesz. (Már ezért érdemes feljebb jutni...) Látvány. Messziről hatalmas, fekete csúcsok, melyek itt-ott felhőkbe vesznek. Csupa zord szépség. Közelről fenyők, sziklák, elképzelhetetlenül kék patakok és mormoták. És még ha nem is sikerül feljutnod a hegy tetejére, már 2000 méter fölött is érezheted úgy, hogy a világ tetején állsz (vagy legalább is nagyon közel hozzá)."

Somogyi Zsófi, (2011), ELTE-JTK

Kirándulás: 

KÉPTÁR

Pályázatok

FILMTÁR

DIÁKSAROK

FACEBOOK