Őszi túra a Bükkben - 2014

A Vándorbetyár túrák keretén belül 23. túránkat tettük meg az idén a Bükki Nemzeti Park területeit bejárva. Október 22-én, az iskolai ünnepély után indultunk. Jó volt a hangulat induláskor, mindenki hozta „kötelező” jókedvét. Két kocsi, de egy társaság indult útnak az Északi-középhegység felé, hogy először a Mátra nyugati kapujában, Pásztón megpihenve egy éjszakát, majd a bükki kulcsosház-szállásunkat megszálljuk.

Az első napi hosszú út után másnap egy városnézés volt soron Egerben. Megmásztuk a minaret 97 lépcsőjét, hogy onnan láthassuk az egri panorámát, majd körbejártuk a várat kívülről-belülről.

Gárdonyi Géza nyughelyét is megnéztük a várban. Ezután a Felsőtárkány melletti bükki kulcsosház szállásunkat kerestük fel. Berendezkedés és egy kis faaprítás a tűzhelybe, kályhákba, majd vacsora, utána pedig irány az ágy (volt a program).

Következő két napunkon pedig „elkezdődött” a túra, amivel bejártuk szinte az egész Bükköt. Egyik nap megtettük a házunk és Szilvásvárad közti 15 km-t az erdei ösvényeken és nem utolsósorban emelkedőkön át. Meghódítottuk Istállós-kő csúcsát, majd a nem sokkal alatta található barlangot is.

Célunk elérése előtt a Szalajka-völgy és a vízesések látványa tárult elénk. Otthon pedig kibővülve helyi barátokkal és „majdnem megszólaló” :) vacsorával fejeztük be a napot. Második nap Lillafüredre utaztunk és onnan indultunk hazafelé, a bükki Őserdő mellett is elhaladva a szállásra. Útközben Jávorkúton mentünk keresztül, ahol megettük ebédünket a déli napsütésben. Még az időjárás is szeretett minket, hiszen egész nap jó idő volt. Ismét tea és meleg tűz mellet költöttük el a finom vacsorát.

Utolsó nap Gyula bától, a ház gondnokától elbúcsúzva elindultunk hazafelé. A vasárnapi misén Egerben, a bazilikában vettünk részt. A hangulat se hiányzott, bár persze mindenki elfáradt legalább egy picit.

Aki teheti, ne hagyja ki a Bükköt, ha túrázni megy. :)   

   Paulik Barnabás 8.a

2014. október

Őszi túra IV.   Bükk     2014. október 22 – 26.

        tanárok: Csicsek Gabriella, Chikán István, Rózsás Antal (3)

        diákok: Paulik Flóra, Paulik Mirtill, Dömötör Anna (újonc), Weisz Csenge, Vető Barnabás,

        Tuboly Botond, Tóth Bálint, Czimmermann Richárd, Matusek Milán, Paulik Barnabás (10)

        külsős: Náray Dániel (1)

A túrán készült képek IDE kattintva tekinthetők meg.

Letöltés: 
Kirándulás: 

KÉPTÁR

Pályázatok

FILMTÁR

DIÁKSAROK

FACEBOOK