A gregorián szkóla Olmützben 2009

A csehországi Olmütz-ben 2009. június 3-7-ig 37. alkalommal rendezték meg „SVÁTKY PÍSNÍ” azaz a „Dalok Ünnepe” című nemzetközi kórusversenyt. A rendezvény nagyságára jellemző, hogy minden évben 100-nál több kórus nevez be a több mint 30 kategóriába: óvodásoktól a felnőttekig a városban 5 napig mindenki énekel.

Olmütz nagyon szép város, méltán nevezik „morva-Salzburgnak”. Barokk műemlék házai, hangulatos terei, a szökőkutak, a gyönyörű templomok mind – mind emlékezetessé teszik az ott töltött időt.

A szervezés profi: minden kórus kap egy ott tanuló, angolul, vagy németül perfekt beszélő egyetemistát, aki az egész fesztivál alatt reggeltől estig a kórussal van. A mi kísérőnk: Lenka egy életvidám, csacsogós cseh leányzó volt, (történelem-német szakos tanárjelölt), akivel mindenről lehetett beszélgetni: a magyar és a cseh történelem közös pontjairól, az ottani egyetemisták életéről, főzésről,- cseh és magyar specialitásokról-, de még nyelvtörőket is „cseréltünk”. Mi is nehezen birkóztunk a cseh nyelvtörőkkel, de az ő bicskája is beletörött a „mit sütsz kis szűcs”-be… Nagyon büszke voltam a schola lányaira, akik feszélyezettség nélkül társalogtak németül Lenkával.

Az ott töltött négy nap alatt nem csak Olmütz-öt, hanem a környékét is megismertük: egyik nap a város melletti állatkertbe mentünk, (nagyon szép fekvésű, különlegesek többek között a hatalmas, színpompás akváriumok!), egy másik nap délutánját pedig Bouzov mesebeli kastélyában töltöttük.

A versenyről: a főtéren álló gyönyörű gótikus Szent Mór Székesegyházban zajlottak az egyházzenei kategóriák versenyei. A 20 perces programot 5 tagú nemzetközi zsűri értékelte.

A schola a 100-ból 96 pontot szerzett meg, s így 2000 után 2009-ben is aranyéremmel tértünk haza.

Olmütz főterén van egy jó kis cukrászda: 2000-ben mindenki egy nagy fagylaltkelyhet kapott az eredményhirdetés után. Ezért az idén már mondhattam a lányoknak:

  • „Gyertek, az aranyérmet abban a cukrászdában szoktuk megünnepelni! … ”

 

Rácz Cili néni

  



KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT