Diákfarsang

Évről évre négy korosztály farsangol: óvodások, alsó tagozat (délelőtt), 5-8. korosztály, 9-12. korosztályok (délután).

A program hagyományosan a következő: csoportonként illetve osztályonként egy-egy jelmezes produkciót mutatnak be az osztályok - ez általában valamely vidám jelenet, amely szólhat az osztály életéről, lehet tanárparódia, vagy egy teljesen önállóan kitalált jelenet, tánc. Ezeket egy négy tagú független zsüri (három tanár és egy diák) pontozza, és az első három helyezett értékes jutalmat kap (torta, osztályvirág stb.). A produkciónál plusz pontot jelent, ha az egész osztály szerepel, ha az osztályfőnök is szerepel benne - természetesen jelmezben - , a jelmezek kidolgozottsága, a produkció egyedisége, ötletessége.

Láttunk már olimpiai bajnokságot, megelevenedő festményeket, kínaiak utazását, és még számtalan jobbnál jobb produkciót, amelyeket meg lehet tekinteni a filmtárban.

A farsangolás nem múlhat el agapé (süti, üdítők), és sok-sok vidám, mókás, táncos, énekes program nélkül (táncház, ügyességi vetélkedő, karaoke, táncverseny).

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT