Lelki oldal

Skót reggeli áldás a Carmina Gadelica-ból

Imádkozzunk azokért, akik ma születnek, és áldjuk meg őket Jézus nevében!

Isten öröme sugározzon arcotokból, és örüljön mindenki, aki titeket lát.
Isten pajzsa vegye körül fejeteket, és angyalai őrizzenek mindörökké.
Minden évszak legyen áldott számotokra, és Mária fia adjon nektek békét.


Imádkozzunk azokért, akiknek ma dolgozniuk kell, és áldjuk meg őket Jézus nevében!

Isten áldja meg a földet lábatok alatt, az ösvényt, amelyen jártok.
Kezetek és szelemetek munkáját, és mindazt, amire vágyakoztok.
És ha a nap véget ér, Isten áldja meg pihenéseteket.


Imádkozzunk azokért, akik ma útra kelnek, és áldjuk meg őket Jézus nevében!

Krisztus őrködjön körülöttetek, Isten védelmezzen titeket,
A menny Királyának irgalma tartson hatalmában,
védjen meg minden veszélytől és veszteségtől.
A kegyelmes Isten irgalma áldjon meg titeket tetőtől-talpig,
a menny királyának irgalma palástként takarja be testeteket.

 

Imádkozzunk azokért, akik a halállal néznek ma szembe, és áldjuk meg őket Jézus nevében!

Adja meg Isten neked mindazt, melyre szüksége van testednek és lelkednek,
mikor szembenézel a végső utazással.
Vegye Jézus kezébe a lelkedet, és a megítélés ideje után vigyen téged a béke lakhelyére és tegye othonoddá mindörökre.

 

És végül imádkozzunk önmagunkért, kik a menny háza népe vagyunk!

Engedd, nagyságos Isten, hogy úgy járjuk ezt a napot, mint a szentek a mennyben.
Hogy úgy őrizzük ezt a napot, mint a menny emberei.
És szeressük ezt a napot, melyet te készítettél el nekünk.


Isten békéje, Isten népének békéje, a szelíd és szerető Mária békéje és Krisztusé, az emberszívek királyáé,
Isten békéje legyen
   mindenen amit szemünk befogad,
   mindenen, amit fülünk befogad,
   testünkön, mely a földből származik,
   lelkünkön, mely a mennyből származik
örökkön-örökké.

Ámen.

Reggeli liturgia a Carmina Gadelica-ból

A skót felföldről származó - az  ősi kelta tradíció szerinti -  imádságok nem lelkészektől vagy papoktól származnak, hanem évszázadokon keresztül családokon belül használták és hagyományozták tovább őket, akikhez gyakran papok sem jutottak el, és mégis mélyen hittek és áhítattal imádkozták őket. A XIX. sz. végén Alexander Carmichael gyűjtötte őket össze és adta ki Carmina Gadelica néven. A következő imádság egy reggeli ima ebből a gyűjteményből. Egyszerű szavaitól és képeitől mélyen megérintődünk. A Piarista Pedagógiai Napokon imádkoztuk együtt 400 magyarországi piarista pedagógussal.

Köszönjük Istenünk, hogy felkelhettünk ma, köszönjük az élet ébredését.
Legyen meg Isten akarata közöttünk és mindenekben.
Isten keze legyen közöttünk és minden érintésben.
Krisztus szeretete legyen közöttünk és minden fájdalomban.
Krisztus szeretete legyen közöttünk és minden szeretetben.
Ó, Isten, Aki kihoztál minket az új nap ragyogó világosságára, áraszd ránk az örökkévalóság vezérlő világosságát.

Élet Istene, ne sötétítsd el fényedet felénk.
Élet Istene, ne szabj határt örömödnek bennünk.
Élet Istene, ne zárd be ajtódat előttünk.
Élet Istene, ne vond meg tőlünk irgalmadat.
Urunk, ne vond meg tőlünk irgalmadat.

Élet Istene, az örökkévalóság nem tud fogvatartani téged, és jelentéktelen szavaink sem tudják megragadni kedvességed hatalmát.

És mégis, kicsi szívünkben és a csendben közel tudsz jönni hozzánk, és megújítasz bennünket.

Élet Istene, bocsásd meg óvatlan gondolatainkat, figyelmetlen tetteinket, és szavainkat, melyekkel megsebeztünk.
Élet Istene, bocsásd meg hűtlen vágyainkat, gyűlölködő tetteinket, könnyelműségünket és mindazt, amit végezetlenül hagytunk.

Ó szerető Krisztus, akit fölfeszítettek a fára, de aki hajnalbn feltámadt, oszlasd el a bűnt a lelkünkben, ahogy a ködöt feloszlatod a hegyekből.

Légy Te a kezdete minden tettünknek, adj ismeretet, amikor szólunk, válts meg bennünket.
Beléd helyezzük reményünket, élő reményünket a mai napon és mindörökké.

Ámen.

Ferenc pápa 3. üzenete

 

Valóban imádkozunk?

Ha nem vagyunk állandó kapcsolatban Istenel, nehéz hiteles keresztény életet élnünk.

Ferenc pápa

Ferenc pápa 2. üzenete

 

 

Soha ne veszítsük el a reményt! Isten mindig szeret bennünket, hibáinkkal és bűneinkkel együtt is.

Ferenc pápa

Ferenc pápa 1. üzenete

 

Isten barátjának lenni azt jelenti, hogy egyszerű szavakkal imádkozunk.

Mint ahogyan egy gyermek apjához vagy anyjához fordul.

Ferenc pápa

 

Mit teszek ma?

  1. Csak ma nem akarom egyszerre megoldani életem minden problémáját.
  2. Csak ma nagy figyelmet fordítok a kommunikációmra: kedves leszek, senkit sem bírálok. Sőt! Nem fogok senkit helyreigazítani, kijavítani, jobbá tenni, - csak magamat.
  3. Csak ma boldog leszek attól a tudattól, hogy boldogságra születtem, nemcsak a másvilági, hanem az evilági boldogságra is.
  4. Csak ma alkalmazkodom a körülményekhez, és nem azt várom, hogy a körülmények igazodjanak hozzám.
  5. Csak ma tíz percet szánok az időmből egy jó olvasmányra, mert ahogy a táplálék a testnek, a jó olvasmány a léleknek szükséges.
  6. Csak ma valami jót fogok tenni, és nem mondom el senkinek.
  7. Csak ma valami olyasmit teszek, amihez semmi kedvem sincsen. Ha sértődöttnek érzem magam, ügyelek arra, hogy senki se vegye észre.
  8. Csak ma újra összeállítok egy pontos napirendet, mégha nem is tudom mindig betartani.Két rossztól tartózkodom: a hajszától és a határozatlanságtól.
  9. Csak ma szilárdan fogok hinni abban - mégha a tények az ellenkezőjét is mutatnák- az Isteni Gondviselés úgy törődik velem, mintha egyedül volnék a világban.
  10. Csak ma nem fogok félni. Különösen örülök mindennek, ami szép és hiszek a jóságban. Az Isten 12 órát ad arra, hogy jó dolgokat tegyek.

Bátorít az a gondolat, hogy mindezt egy egész életen át tehetem.

XXIII. János pápa

Először a MIT, azután a HOGYAN

„Az Egyház jövője ma is csak azok energiájából fakadhat, akik mélyre eresztik gyökereiket, és a hit tiszta forrásából táplálkoznak. A jövő nem származhat azoktól, akik csak recepteket gyártanak...”

Josep Ratzinger

Az AIDS-en túl

Részlet egy volt drogos fiú naplójából

Nicola Olaszországban született, majd családi nehézségei miatt a droghoz nyúlt. 16 éves korában HIV fertőzött lett. 24 éves korában megtért, belépett a Saluzzo-i Cenacolo Közösségbe. Életének utolsó 3 hónapjában az AIDS-szel küzdve - a közösség alapítója és lelkianyja, Elvira nővér  kérésére - naplót írt, melyben életének legfontosabb felismeréseit osztja meg. 28 éves korában halt meg.

"Egy gyereknek szüksége van mindkét szülőjére, akik mellette állnak, nem csupán fizikai értelemben véve...

A gyerek felé mindenekelőtt a szeretetet kell közvetíteni, azután a biztonságot: azt kell éreznie, hogy tartozik valakihez, aki megvédi őt...

Ez fogja őt Isten keresésére indítani, aki a legnagyobb védelmező! Szükséges a gyerekeknek akaraterőt, emberszeretetet sugározni, és minden mást, amit nem tudnak elsajátítani játékokkkal vagy a televízióból, de magukba szívják azoktól, akik közel vannak hozzájuk és szeretik őket...

Érzem ezeknek a dolgoknak a fontosságát, mert ezek azok, melyekre szükségem lett volna: ezekkel a hiányosságokkal, elhibázottan nőttem fel, a heroin illúziójában elmerülve...

De ezek az értékek Istenhez tartoznak, és nem nevelheted rá a gyerekeket és nem követelheted meg tőlük, hogy elfogadják ezeket az értékeket, ha az Istent félreteszed. A gyerekek így nem lennének igazak, nem lennének erős gyökereik, tehát összeomlanának..."

Agyunk és lelkünk viszonya

Interjúrészlet Prof. Dr. Freund Tamás akadémikus agykutatóval

“…a gyermeki hitet könnyű elveszíteni, ha nem nyer megerősítést a felnőtté vált ember agyában. Az idegtudós az anyag evolúciójának a csúcsát, az agyat vizsgálja. Azt a szervünket, amelyen keresztül a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára. És olyan funkciók produkálásra is képes, amire semmi más biológiai, fizikai-kémiai anyag nem. Ha a neurobiológus megismeri az idegsejthálózatokat, nehezen tudja elképzelni, hogyan lesznek ebből új gondolatok, hogyan tehet föl az idegsejtek hálózata olyan kérdéseket, mint hogy mi az élet értelme. Akármennyire komplex terméke az agy az evolúciónak, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára.
Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.

- A lélek tehát külső beavatkozásra került belénk az evolúció folyamán?

– Az ateista elképzelés szerint a tudat az anyagi agy működésének emergens tulajdonsága. Én úgy gondolom, az anyagnak nem lehet olyan emergens tulajdonsága, ami visszahat az őt létrehozó idegsejthálózatra. Már csak azért sem, mert ha kiveszünk egy szövetmintát az emberi agyból, és összehasonlítjuk a majom vagy a macska ugyanonnan kivett szövetmintájával, akkor közel ugyanannyi sejtet találunk, ugyanolyan típusúakat, a kapcsolódási törvényszerűségeik, a kommunikációra használt molekulák is egyformák. A fő különbség, hogy ezekből a kis agykérgi oszlopokból az emberi agyban jóval több van, mint egy majom vagy egy macska agyában. Ha valaki elhiszi, hogy csak mert ezekből az egységekből jóval többet pakolok egymás mellé, a hálózat generál egy nem anyagi jellegű éntudatot, az élet értelmén lamentáló elmét, akkor azt is el kell hinnie, hogy ha chipekből kapcsolunk össze egyre többet, akkor egyszer eljutunk egy számítógéphez, ami előbb-utóbb szintén kitermel magából egy elmét, ami majd az éterből visszahat és programozza a gépet létrehozó chipek hálózatát. Ezért gondolom én, hogy az agyunk nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket. Az ateisták hite még nagyobb, mint az enyém, mert ők el tudják hinni, hogy az öntudatára ébredt emberi agy az ősrobbanással önmagából, önmagától és önmagáért keletkezett anyagi világ fejlődésének terméke lenne. Én ezt nem tudom elhinni, természettudományos bizonyítékaink pedig egyik álláspontra sincsenek.

- Vagyis minden további nélkül össze tudja egyeztetni istenhitét a tudománnyal.

– Érdemes belegondolni, hogy az ősrobbanás utáni első másodpercben, ha az öt fizikai állandó nem úgy van beállítva, ahogy, hanem mondjuk a gravitációs állandó néhány százezreléknyivel nagyobb, akkor az univerzum visszazuhan önmagába. Ha az atommagok belső kölcsönhatási állandója néhány milliomod részével kisebb vagy nagyobb, csak hidrogén- vagy csak héliumatomok keletkeznek, és sohasem jön létre a szénatomra épülő szerves élet. Az ateisták hiedelme szerint ez magától alakult így ki.

Én inkább abban hiszek, hogy volt egy teremtő lélek, akinek valamiért eszébe jutott, hogy anyagi világra volna szükség. Ahogy a Biblia írja, kezdetben volt az Ige. A teremtő szándék. A fizikai állandókat úgy állította be, hogy hozzánk hasonló lények jöjjenek létre. a kémiai, majd biológiai evolúciós szabályai, úgy mint a természetes szelekció, nem mások, mint a teremtés eszközei. Nincs abban semmi különleges, ha egy tudós istenhívő.
Inkább abban látom a különlegességet, ha egy tudós ateista. Olyan hiedelemrendszerben kell élnie, aminek én nem látom az értelmét. A legnagyobb rejtély a gondolkodó, szabad akarattal rendelkező ember keletkezésének az értelme, a lelkünk eredete, küldetése és sorsa. Ezek olyan kérdések, amelyekre a természettudomány sohasem fog választ adni. Ha pedig a hitünk más kérdésekkel foglalkozik, mint a tudomány, akkor miért ne lehetne a kettő összeegyeztethető, egymást kiegészítő?”

Lehulló papírdarab és az isteni gondviselés

A következő történet igaz.

"Egy budapesti középiskolában tanulok. A történet amit elmesélek, a múlt szombati iskolai farsangi bálon történt, 2015. február 7-én.

A díszteremben táncos mulatság folyt, miközben én három osztálytársammal beszélgettem a terem szélén. A terem barokkos kinézetű, színházi előadásra is alkalmas, ezért kétoldalt végig páholyok  vannak kialakítva benne. A páholyokban a korlátot vastag faragott kőoszlopokból alakították ki.

Amint beszélgettünk, arra lettem figyelmes, hogy föntről egy belépőjegy száll lefelé, és éppen mellettem landolt. Fölnéztem, hogy kiderítsem, vajon kitől-honnan ered, mikor látom, hogy a fölöttünk lévő páholy korlátja, az egyik mázsás súlyú kőoszlop elindul lefelé. Sikerült félre ugranom. És ebben a pillanatban az oszlop a helyemen csapódott a parkettába, olyan erővel, hogy teljesen szétroncsolta  azt. 15 cm mélyen állt be az aljzatba. A bálnak azonnal vége lett, mindenki döbbenten állt. Én alig tudtam fölocsudni és fölfogni mi is történt. Hogy a kőoszlop a rezonanciától lazult-e meg és hullott le, vagy a hangosítás szerelésekor, nem tudom, de azt igen, hogy az Istennél a jelentéktelen dolgok is jelentősekké válnak, és kis dolgokkal is tud minket figyelmeztetni. És a látszólag teljesen jelentéktelen dolgok akár életet is menthetnek - mint ez a lehulló papírdarab."

Tollba mondta: R. Máté

Isten sohasem vesztes

"... sok vallásos ember azt feltételezi, hogy nekik kell Isten helyett győzni az Istent érintő vitákban. És hogy nem lehet Istenre bízni, hogy Isten legyen. És ha veszítenek a vitában, ha elveszítik a csatát, ha vesztenek a szóváltásban, akkor valamiképpen Isten lesz a vesztes. Képtelen vallási álláspontnak tűnik ez számomra, és mégis egyesek magától értetődőnek tartják. […] Nem szabad, hogy megpróbáljak Istennek lenni”.

Rowan Williams, volt canterburyi érsek

A bölcs indián asszony és a drágakő - mese

Egy indián bölcs asszony amikor a hegyekben vándorolt, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.

Az éhes utas meglátta a drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ.

A vándor örvendezve jó szerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
- Gondolkoztam ... - szólalt meg. - Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

 

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Tudod, hogy érted történnek mindenek mit búsulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki ég se zeng föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; s korok történetét
szerezte meséskönyvedül s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

2015. jan. 10.

A kisfiú és a betlehemi jászol

A kisfiú nagypapáját látogatta meg. Fafaragó volt az öreg. Éppen egy kis Betlehemen dolgozott. Már jó sok szereplő sorakozott készen az asztalon, mikor a kisfiú megérkezett. Odakönyökölt az asztalra, két tenyerére támasztotta fejét. Hirtelen a kis Betlehem alakjai közt érezte magát. Mintha belülről mozgatná valami - belépett az istállóba a kis játékfigurákkal együtt... Amint az istállóba belépett, rátekintett a jászolban fekvő Gyermekre - és a Gyermek visszanézett rá...

Ekkor hirtelen ijedtség fogta el a kisfiút. Könny szökött a szemébe.
- Mi bajod? Miért sírsz? - kérdezte a Krisztus-gyermek.
Szipogva válaszolta a kisfiú: - Mert semmi ajándékot nem hoztam számodra.
- Pedig szívesen elfogadnék tőled valamit! - szólt a jászolból a Gyermek. Erre a kisfiú nagyon fellelkesedett:
- Mindenem neked adom, amim csak van: kisvasútomat, festőkészletemet, az új biciklimet!
- Tulajdonképpen - mondta a Kisjézus - valami mást szeretnék kérni tőled: három dolgot.
- Szívesen, - vágta rá a kisfiú - de hát mit? - Add nekem az utolsó házi feladatodat! A kisfiú elpirult és lehorgasztotta fejét. Olyan közel bújt a Kisjézushoz, hogy amit mond, senki meg ne hallhassa - és ezt suttogta: - Elégtelent kaptam rá!
- Ezért kell nekem! - mondta a Kisjézus. Mindig hozzám hozd el, ami elégtelenre sikerült.
- És aztán - folytatta a Kisjézus - azt szeretném, ha nekem adnád a tejes bögrédet!
- De épp ma törtem össze! - sopánkodott a kisfiú.
- Éppen ezért akarom, hogy nekem add! - szólt a jászolban fekvő Gyermek. Hozz el mindent nekem, ami az életedben összetört. Én majd éppé teszem.
- Harmadjára - szólt a Kisjézus - a válaszodat szeretném, amelyet édesanyádnak adtál, mikor megkérdezte, hogyan tört el a tejes bögre.Ekkor a kisfiú elkezdett sírni. Zokogva mondta:
- Édesanyámnak azt mondtam: elejtettem a bögrét. De ez hazugság. Mérgemben vágtam a földhöz.
- Látod - szólt a Kisjézus - éppen ezért akarom a válaszodat is. Hozz el mindent nekem, ami rossz az életedben: hazugságaidat, durcáskodásaidat, bűneidet... Újra meg újra meg akarom bocsátani hibáidat. Kézen akarlak fogni és az utat mutatni neked. És a Kisjézus a kisfiúra nevetett... És az csak nézett és hallgatott és csodálkozott...

Jézus az életemben

részletek Josh McDowell: Több, mint ács című könyvéből

 

- Ugyan már, kereszténység, ha ha! Ez a gyengéknek való, nem kell hozzá ész! - (Rendszerint minél nagyobb a száj, annál nagyobb az űr.) Kezdtek zavarni, [ kíváncsiságból egy kisebb keresztény csoporthoz csatlakozott az egyetemen -  megj: a szerkesztőtől], ezért végül átnéztem egy csinos diáklányra (eddig azt hittem, a keresztények mind csúnyák); hátrahajoltam a széken, nehogy a többiek azt higgyék, érdekel a dolog, és megkérdeztem:

- Mondjátok, mi változtatta meg az életeteket? Miért éltek annyira másképp, mint a többi diák, a vezetők, a tanárok? Miért?

Annak a fiatal nőnek rendkívül szilárd meggyőződése lehetett. Egyenesen a szemembe nézett, nem mosolyodott el, és kimondott két olyan szót, amelyről sohasem hittem, hogy megoldásként fogom hallani az egyetemen:

- Jézus Krisztus.

...

Az egészet csak komédiának tartottam, sőt minden keresztényt két lábon járó bolondnak. Ismertem ugyanis néhányat. Alig vártam, hogy az órán hozzászóljon egy keresztény, hogy aztán ízekre szedhessem, aztán a végén a bizonytalankodó tanárt is kiüthessem. De ezek az emberek újra és újra kihívtak.  Végül aztán elfogadtam a kihívásukat, de csak büszkeségből tettem, hogy legyőzzem őket. Első két könyvem úgy keletkezett, hogy nekiálltam megcáfolni a kereszténységet. Amikor erre nem voltam képes, értelmileg arra a következtetésre jutottam, hogy Jézus Krisztus valóban az, akinek mondta magát: Isten fia.

Akkoriban ez óriási problémát jelentett nekem. Agyam elfogadta, hogy mindez igaz, akaratom azonban az ellenkező irányba húzott. Felfedeztem, hogy a kereszténnyé válás folyamata során alaposan összetörik az ember énje. Jézus közvetlenül felszólította akaratomat, hogy bízzam benne:" Íme az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz". Az nem érdekelt, hogy a vizet borrá változtatta, meg hogy vízen járt.  Valahányszor, ha lelkes keresztények közelébe kerültem, elkezdődött a konfliktus. Aki már volt boldog emberek közelében, mikor nagyon nyomorultul érezte magát, az tudja, milyen bosszantóak tudnak lenni. Annyira boldogok voltak, hogy kirohantam a beszélgetésről. Lefeküdtem este tízkor és hajnali négyig nem tudtam elaludni. De mivel tényleg nyitott gondolkodású voltam, 1959. december 19-én este fél kilenckor másodéves egyetemista koromban kereszténnyé lettem.

- Honnan tudod, - kérdezte valaki.

- Azóta megváltozott az egész életem.

Biztosan hallottad már, hogy különböző vallásos emberek úgy beszélnek a megtérésükről, mintha "villámcsapás" érte volna őket. Nos, miután imádkoztam, velem  semmi sem történt. Úgy értem, az égvilágon semmi. Azóta sem nőttek szárnyaim. Sőt, elhatározásom után rosszabbul éreztem magam. Úgy éreztem, elgurult a negyedik kerekem.

Egyet azonban elmondhatok: az ezt követő mintegy hat hónaptól másfél évig tartó időszak alatt rájöttem, hogy igenis ki van mind a négy kerekem. Egyszer egy középnyugati egyetem történelem tanszékének a vezetőjével beszélgettem, és megemlítettem neki, hogy az életem megváltozott, mire ő közbevágott:

- McDowell, csak nem azt akarja mondani, hogy Isten valóban megváltoztatta az életét a huszadik században? Milyen szempontból?

Az egyik szempont, amiről beszéltem neki, a nyugtalanságom volt. Mindig kellett valami elfoglaltságot találni magamnak, vagy a barátnőm lakásán kellett lennem, vagy valahol máshol, valami röpgyűlésen. Ilyenkor mászkáltam az egyetem körül és az agyamban, mint valami forgószélben kavarogtak a konfliktusok. Leültem, megpróbáltam tanulni, elmélkedni, de nem ment. De elhatározásom után néhány hónappal lelkemet valamilyen békesség szállta meg. Nehogy félre érts, nem a konfliktusok tűntek el! A Jézussal való kapcsolattal nem a konfliktusok hiányát nyertem, hanem inkább azt, hogy már meg tudtam velük birkózni.

A másik terület, ahol lassan megváltoztam, a hirtelen természtem volt. Azelőtt, ha valaki csúnyán nézett rám, én már robbantam is. Még mindig őrzöm a forradásokat abból az időből, amikor elsős egyetemista koromban majdnem megöltem valakit. A vérmérsékletem annyira hozzám tartozott, hogy tudatosan nem is igyekeztem megváltoztatni. Amikor viszont legközelebb odáig jutottam, hogy mindjárt elveszítem a türelmemet, rájöttem, hogy már nem tudom. Most már tizennégy éve csak egyszer jöttem ki a sodromból,  - és akkor is hat év után!

Van még egy terület, amelyre nem vagyok büszke. De megemlítem, mert sokan vannak, akiknek ugyanerre a változásra van szükségük, és a változás forrását én a feltámadott Krisztussal való kapcsolatban találtam meg. Ez a terület - a gyűlölet. Én nagyon sokat gyűlöltem életemben. Nem lehetett kívülről látni, inkább belső morzsolódás volt. Feldühítettek az emberek, a dolgok, a problémák. Oly sok embertársamhoz hasonlóan én is bizonytalan voltam. Valahányszor olyannal találkoztam, aki mást volt, mint én, fenyegetve éreztem magam.

Egy valakit azonban jobban gyűlöltem mindenki másnál a világon: az apámat. Látni se bírtam a képét. Ő volt nálunk a város részege. Aki kisvárosban él, és az egyik szülője alkoholista, az tudja, miről beszélek. Mindenki tudja. A barátaim, a középiskolában elviccelődtek azon, hogy apám bent van a városban, és iszik. Nem gondolták, hogy ez zavar. Olyan voltam, mint a többiek, kívülről nevettem, de belül bizony sírtam. Sokszor előfordult a következő: kimegyek az istállóba, és látom, anyám annyira össze van verve, hogy felállni sem tud, ott fekszik a trágyában a tehenek mögött. Amikor látogatóba jöttek a barátaink, kivittem apámat és megkötöztem az istállóban, a kocsit meg a siló mögé állítottuk. A barátainknak azt mondtuk, valahova el kellett mennie. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki jobban gyűlölt volna valakit, mint én az apámat.

Talán öt hónappal azután, hogy megszületett elhatározásom Krisztus mellett, Isten szeretete behatolt az életembe és olyan erős volt, hogy ezt a gyűlöletet a visszájára fordította. Egyenesen a szemébe tudtam nézni az  apámnak, és a szemébe tudtam mondani:

- Apám, szeretlek. - És valóban úgy is gondoltam. És ez, azok után, amiket tettem, egészen megrázta őt.

Amikor átiratkoztam egy magánegyetemre, súlyos autóbaleset ért. A nyakam merevítőben volt, úgy szállítottak haza. Sohasem fejejtem el, amikor apám bejött a szobámba:

- Fiam, hogy szerethetsz egy ilyen apát, mint én? - kérdezte.

- Apa, hat hónappal ezelőtt még gyűlöltelek - feletem, majd elmondtam neki, milyen következtetésekre jutottam Jézus  Krisztusról.

- Apa, arra kértem Krisztust, hogy jöjjön be az életembe. Nem tudom pontosan megmagyarázni, de ennek a kapcsolatnak a következtében nemcsak téged tudlak úgy elfogadni és szeretni, amilyen vagy, hanem másokat is.

Negyvenöt perccel később életem egyik legizgalmasabb eseménye történt meg velem. Valaki a családomból, valaki, aki olyan jól ismert, hogy nem csaphattam be, így szólt hozzám:

- Fiam, ha Isten meg tudja tenni az én életemmel is azt , amit szemmel láthatóan a tieddel megtett, én meg akarom adni neki a lehetőséget. És az apám ott helyben imádkozott velem.

Ady Endre: A Sion-hegy alatt (részlet)

 

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

 

Hogyan lehetsz naggyá?

Gondolatok advent 2. vasárnapjára  Michel Quoist: Így élni jó című könyvéből (részletek)

 „Egyre hatalmasabb akarsz lenni, és hogy azzá válj, egész életedben kínlódsz, dolgozol, küzdesz, csakhogy javakat szerezz. …Igazad van, ha emelkedni akarsz, de súlyosan tévedsz a felhasználandó eszközöket illetőleg. Kis lócát készítesz és ráállsz, hogy magasabbnak tűnj. Aztán meg néhány centivel megtoldod ezt a kis lócát, és azt hiszed, hogy magasabb lettél...

Pedig az ember igazi hatalma és nagysága nem abban rejlik, amije van, hanem abban, ami: a lényében.

…Mit számít piedesztálod magassága, mit számít, mekkora a cipőd sarka, nem az növel, ami alulról jön. A végtelen felé csak a felülről jövővel növekedhetsz. …A birtoklás nem ad hozzá semmit a személyedhez. A birtoklás látszatot ad neked, de nem a létet. Időd javarészét azzal töltöd, hogy valamit megszerezzél. Találj minden áron időt arra, hogy valakivé válj: állj meg, gondolkodj, csodálj, szeress önzetlenül, imádkozzál!

…A gazdagság, az anyagi tehetőség önmagában véve nem rossz: az a rossz, ha benne látjuk a valódi nagyság feltételét. ...Az ember megbénításához, kibontakozásának meggátlásához nem szükséges nagy vagyon, elég már az is, ha többre becsüli az anyagiakat a szellemieknél; mert még így is szétzúzhatják őt. Sokkal jobb, hogy egyszer valóban éhes légy a kenyérre, mint az, hogy lelked lassan megbénuljon, majd vagyonod súlya alatt megfulladjon.

Hogy megbizonyosodj arról: nem csüngsz-e az anyagi javakon, időnkint válj meg valamitől és ajándékozd el. Ha nehezedre esett, ez azt bizonyítja, hogy a javak mar kezdenek a lelkedhez tapadni. Végül meg majd összecseréled a javakat önmagaddal. Ajándékozz tehát újból.

Ha nagy akarsz lenni, válaszd Istent. Nyomorúságos kis piedesztálod néhány centiméternyi növekedést ígér, Isten a végtelent szánja neked.”

Deus ipse veniet

„Lámpás volt reszkető kezemben

És rongyolt lelkemben a Hit

S eszemben a régi ifjúság:

Éreztem az Isten- szagot

S kerestem akkor valakit.”

                (Ady Endre: A Sion- hegy alatt)

 

  Alig pirkadt még. A sűrű homály rátelepedett a lelkekre. A fák görnyedten hajoltak súlyos terhüktől. A csend most nyomasztónak tűnt. Leple alatt apró feszültségszikrák nyújtóztak.

 

  Az öreg kalyiba falát kormosra festette a gyertya lángja. Elizeus testvér imára kulcsolta kezét. Két megfáradt fakéreg ölelkezése. Némán mozgott az ajka: „Lásd meg, lelkem, Krisztus kegyes és diadalmas arcát! Oly régóta várlak…” Visszafojtott lélegzettel figyelt befelé, mint ki azonnali válaszra vár. Napok óta titkok nesztelen lépteit vélte hallani. Néha lopva az ajtóra nézett. Várt. Mint egész életében mindig. Törékeny léte örökös advent volt. Ahogy a kinti világ sötétje terjeszkedett, az ő szívében egyre nőtt a fény.

Sovány arcán óvatos mosoly ömlött szét. Szája lassan, nehezen formálta a szavakat: „A lélek alszik…téved… dermed. Fel kell ébresztenünk!”

Ne csüggedj! Észre sem vette, hogy ezt már kiáltotta.

Annyi a fájdalom, oly tapintható a reménytelenség!

Megkínzott arcokat látott maga előtt; bűntől roskadozó emberteremtményeket, szánalmas, gyötrődő lelkeket…

Még szorosabbra fonta göcsörtös ujjait.

Jöjj el, Messiás! Tisztítsd meg a világot, nyisd meg a lelkeket, s ültesd beléjük szereteted drága magját! Vágyakozunk utánad, de az ember gőgös, megvallania ezt oly nehéz! Szomjasan, tévutakon bolyongva keresi a vigaszt hozót, mindegy kit, csak hírtelen jött vágyát csillapítsa… csak a jelent, a tünékeny pillanatot élje túl.

Elizeus fáradtan karjára borult. – Oktalan ember!- motyogta erőtlenül. Állj meg! Ne menj tovább! Akit igazán keresel, közel van hozzád, nálad van, benned lakozik. Hisz régtől ő a remény, a megvalósult vágy, világosságod a sötétben. Ő az Üdvözítő, a hőn áhított Messiás.

„Harmatozzatok, égi magasok!”

Kertészné Tóth Éva

Ki az ember?

Részlet Viktor E. Frankl koncentrációs táborbeli naplójából

"Mindebből egyvalami kiviláglik: maga a tény, hogy valaki a táborőrség tagja volt, vagy fordítva: önmagában az,hogy foglya volt a tábornak, magáról az emberről semmit sem mond. Emberi jóság mindkét oldalon fellelhető, azon csoport tagjai között is, amelynek pedig felszínes megítélése oly kézenfekvőnek tűnik. A határok azonban nem ilyen élesek! Az emberek nem ítélhetők meg ilyen egyszerűen, csoport-hovatartozásuk alapján, hogy azt mondhatnánk: ez a csoport csupa angyalból, amaz csupa ördögből áll. Épp ellenkezőleg: mindenképpen személyes morális teljesítményről tanúskodik, ha valaki képes szembeszegülni a táboréletet meghatározó általános magatartásformájával, s őrként vagy felügyelőként emberségesen bánik a foglyokkal. És fordítva: mélységes megvetést érdemel minden fogoly galádsága, aki a saját sorstársainak nehezíti meg az életét. Hogy egy ilyen ember jellemtelensége milyen fájdalmat okoz a foglyoknak, az ugyanolyan könnyen belátható, mint az a mély megrendülés, amivel a fogoly az együttérzés legcsekélyebb jeleire reagál, amit egy őr mutat vele szemben.

Mindennek tanulsága: a Földön csak két "emberfaj" létezik, s ez a kettő: a tisztességes és a tisztességtelen emberek "faja". S mindkét "faj" egyaránt elterjedt: minden csoportban jelen vannak, mindenhova beszivárognak, nincs olyan csoport, amelyik kizárólag becsületes, vagy kizárólag becstelen emberekből állna. Ebben az értelemben tehát egyetlen csoport sem "fajtiszta." A koncentrációs táborbeli élet kétségkívül felszínre hozta az ember legmélyebb rétegeiben lévő szakadékokat.

Csodálkozásra ad-e okot, ha ezekben a mélységekben újfent az emberi mutatkozik meg? Az emberi, úgy ahogy önmagában adott -, mint a jó és a rossz ötvözete. Az a határvonal, amelyik átszeli az emberi létet, s kijelöli a jó és a rossz határát, ezekbe a mélységesen mély rétegekbe is behatol, és éppen abban a szakadékban tárulkozik fel a legegyértelműbben, amit a koncentrációs tábor jelent.

Mi úgy ismertük meg az embert, mint ahogyan arra eddig talán egyetlen generációnak sem volt alkalma.

Ki tehát az ember?

OLYAN LÉNY, AKI MAGA DÖNTI EL, MIVÉ LEGYEN. Ő az a lény, aki gázkamrákat talált fel, de az a lény is ő, aki felemelt fővel és imával az ajkán ment be a gázkamrákba."

Húsvéti üzenet

"Ahelyett, hogy állandóan saját fájdalmadat és sorsodat siratod, fordítsd tekinteted mások felé. Ahelyett, hogy saját terhedet elviselhetetlennek kiáltod ki, végy magadra valamit mások terhéből is. Ahelyett, hogy állandóan sopánkodsz, érezz együtt azzal, akinek még nehezebb a sorsa, mint a tiéd. Ahelyett, hogy másoktól vársz megértést, vigasztaljál másokat.

És akkor sokszor nem tudod majd, hogy mi is történik veled: mások terhét vetted magadra és a sajátod vált könnyebbé; beteget gyógyítottál és saját szíved sebe hegedt be; szomorút vigasztaltál és saját lelked talált nyugalmat; mások szenvedésén enyhítettél és saját tövised életét törted; adni akartál és kaptál; azt hitted, hogy meghalsz és feltámadtál."



Paul Willhelm Keppler püspök

Oldalak

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT