HÍREK


A piarista iskolától a doktori iskoláig - interjú Horváth Borbálával egykori tanítványunkkal

Bori, diákként te a csöndes erő voltál. Én tanárként egy kötelességtudó, csöndes, céltudatos lányra emlékszem. A Budapesti Corvinus Egytemen szereztél biotechnológus diplomát és most doktori disszertációdra készülsz.  Milyen volt az út a piarista iskolától ezidáig?

Minden vallomás előtt köszönöm a 'csöndes erőt', jólesik, bár gyakran elbizonytalanodom. Például jó döntés volt-e a doktori képzésbe belevágnom? De rendszerint arra jutok, hogy ha nem vágtam volna bele, akkor sajnálnám, hogy visszautasítottam a lehetőséget. Hajlamos vagyok elégedetlenkedni mindennel és mindenkivel.

Ez valószínűleg egy állásinterjún a negatív tulajdonság kupacba kerülne, szerintem átok és áldás egyszerre, a "nem elég jó" és a "biztos, hogy ez minden?" a két legnagyobb motiváló erőm.

Milyen volt az út ezidáig?
Visszanézve egyik lépés hozta a másikat, például az érettségi után nem volt kérdés, hogy egyetemen szeretnék tanulni. A Budapesti Corvinus Egyetemre (ma Szent István Egyetem, korábban Kertészeti egyetem) jelentkeztem Élelmiszermérnök BSc szakra. Nem volt egyszerű döntés, matekkal és kémiával felvételiztem, de legalább ennyire szívesen foglalkoztam volna törivel és magyarral is. Döntést kellett hoznom, ahol a következő logikát követtem: ha humán irányba tanulok tovább, 99%, hogy nem fogok otthon számolni vagy kísérletezni, ha viszont reál irányba, akkor sem kell teljesen elbúcsúznom a töri-magyar volnaltól, szabad időmben annyit olvasok, annyit járok múzeumba, színházba, operába, amennyi csak belefér. Így tehát az előbbi mellett maradtam, hogy mindkét irány megmaradjon.

A BSc után azonnal az MSc-re jelentkeztem.

Nem is gondolkodtam másban. A PhD képzés, Szent István Egyetem, Kertészettudományi Doktori Iskolájában, illetve a Borászati Tanszéken, ebből a szempontból más. Ezt nem terveztem, sőt sokkal inkább a termelésben tudtam volna magam elképzelni. A konzulensem viszont felajánlotta, hogy jelentkezzek a doktori képzésre, ahol azóta Borélesztők stressz-metabolit képzésével foglalkozom.

Ennek az eredménye az is, hogy egy éve hirtelen az iskolapad túloldalára kerültem, hiszen a tanulás és kutatás mellett tanítok is az egyetemen.

Maga a tanulás ma már nem akkora kihívás. Ha szabad ilyet mondanom, már jól megtanultam tanulni, lassan 20 éve ülök az iskolapadban és úgy gondolom, ha az ember elég kitartó és megérteni próbálja az összefüggéseket, nincs az az iskolai követelmény, amit ne lehetne teljesíteni.
A kísérleti munka során azonban sokszor érnek váratlan dolgok, amit akkor sem lehet tervezni, ha minden létező tudás birtokában lennék. Erre egy példa: amikor a vízoldható aminosavak nem oldódnak vízben... Ilyenkor azt mondja az ember, hogy soha többet be sem teszi a lábát a laborba. Persze nem gondolom komolyan. Újra nekiveselkedem, keresnem kell valami megoldást, ez az a rész, amit igazán élvezek.
Az oktatás, ha lehet még a kutatásnál is nagyobb kihívás. Soha egy órát sem töltöttem azzal, hogy arról tanuljak, hogy kell tanítani! Az semmire sem elég, ha az anyagot tudom. Bizony ezt a harmadát a feladataimnak egyelőre nem élvezem igazán. Ebbe is bele lehet/kell tanulni, például, hogy egy csoportot hogy irányítson ésszerűen az ember egy gyakorlat során. A következő évfolyamoknál már talán könnyebb lesz a helyzet, mivel egyre nagyobb lesz köztünk a korkülönbség, így könnyebb a „tanárnő” szerepbe bújnom. Amire persze erre nem lenne semmi szükség, de úgy vettem észre, a hallgatóknak nem egyszerű elfogadniuk, hogy attól még tanulhatnak tőlem, hogy majdnem ugyanannyi idősek vagyunk, egyszerűbb számukra, ha magázódunk és én követelően, ellentmondást nem tűrően lépek fel velük szemben. Erre az idősebb kollégák csak legyintenek, szerintük mindenki így kezdi, és kell idő, hogy magam kialakítsam, hogy milyen stílusú órákat szeretnék tartani.

Bori, te nagyon szerény vagy, és nem beszélsz arról, hogy kitüntetéses diplomával végeztél, és a középiskolában is mindvégig kitűnő tanuló voltál. Szerettél tanulni?

A válasz erre igen és nem egyszerre. Nincs ellenemre, ha új dolgokat hallok-látok, pláne ha azt még érdekesnek is találom. Amikor meg kell jegyezni bizonyos dolgokat, néha szenvedésként értékelem, nem kevés erőfeszítésembe kerül ilyenkor mégis folytatni… Ugyanakkor, ha valamit tud az ember és emiatt összefüggéseket fedez fel - na nem eddig sosem hallott dolgokat, csak amiket  ő maga eddig nem látott át - az rendkívül jó érzés.

 Mindeközben emberi kapcsolataid hogyan alakultak?

A gimi ebből a szempontból egy nagyon letisztult rendszer: minden nap azonos emberekkel találkozunk az osztályban, van akivel szívesen, van akivel kevésbé, és ér jó is rossz is, de az összetartozás kérdésen felül áll. Két kategória létezik felnőtt és gyerek, élesen elkülönülve.

Ez teljesen más az egyetemi évfolyamok több száz embere, csoport beosztások, görgetők, szabadon választható - és nem egymásra épülő tárgyak tengerében. Rétegződnek az emberi kapcsolatok: rengeteg ember, akivel kénytelen vagyok kapcsolatban lenni, számos ismerős, akivel ha beszélek is pár szót csak jelentéktelen dolgokról, kevés barát, akikre lehet számítani (többen gimis volt osztálytársaim). Ebben a kesze-kuszaságban biztos pont, hogy a szüleimnek a gyereke maradok mindig, és "barátaim", a már szintén felnőtt testvéreim. Amíg fiatalabbak voltunk, ezt nem úgy értékeltem, mint ma.
Valamint minden ember közül -  ha úgy tetszik  - "legjobb barátom" a férjem.

 Bori, a doktori iskola után mik a további terveid?

Több lehetőségem is van és még én magam sem tudom melyiket is szeretném leginkább, ugyanis minegyiknek megvan a maga előnye (és hátránya). Most abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy csak határozott időre kellett elköteleződnöm, de a doktori képzés az utolsó ilyen lehetőség. Innentől akár a tanszéken maradok mint oktató, akár az iparban helyezkedem el mint alkalmazott, vagy édesapám mellett a saját családi borászatunkban, az onnantól közel egy életre szól, de legalábbis behatárolja, hogy később milyen irányba válthatok, ha erre kerül sor.

 Mit adott neked a piarista iskola, mit üzensz a mai diákságnak?

A legprofánabb dolog: erős tárgybeli tudásalapokat kaptam, amit a mai napig használok - kémiából, matekból, helyesírásból, latinból.
Több, kevésbé definiálható, nehezebben megfogható dolgot is kaptam, amely mégis nagyon fontos az ember életében: "mihez tartást" adott, emberiességre nevelt, nem leereszkedő -, hanem igazi segítőkészségre.

Mit üzenek a mai diákságnak? Elsősorban azt, hogy senki se fogadja el azt, hogy ez a maximum, ennyi elég. Mindig van tovább, több, jobb! Ne legyetek kishitűek, ne gondoljátok, hogy nektek ez nem megy. Tapasztalatom szerint az ember "felnő" a feladathoz, csak neki kell állni, és a következő teendőre kell koncentrálni.

Bori, lényegre koncentráló éned a régi. Röviden és tömören - ez volt mindig is a stílusod. Kívánok neked a jövőben inspiratív kutató környezetet, családod körében pedig sok boldogságot. Köszönöm a beszélgetést!

Köszönöm én is!

 

Nagykanizsán, 2017. április

Kanizsainé Rezsek Mária

Dósai Attila atya ezüstmisés

Attila atyát pont 25 éve szentelték pappá. A kerek évfordulók jó alkalmak arra, hogy az ember visszatekintsen az életén. Három helyen -  Kiskunfélegyházán (szülővárosában), Kecskeméten (iskolái helyszínén) és Nagykanizsán, mostani szolgálata helyén - bemutatott ezüstmiséjében ezt Attila atya  is megtette, illetve egykori tanárai, rendtársai is visszatekintettek az elmúlt 25 év szolgálatára.  A nagykanizsai misén Vereb Zsolt rendtársa egykori kanizsai igazgató méltatta Attila atyát a prédikációjában. Kiemelte Attila atya hűségét, kitartását, lelkiségét, maximalizmusát, igényességét, az állandó jóra való törekvését, és szerénységét. A mise végén az atya ezüstmisés áldásban részesítette a megjelent  rokonokat, barátokat, tanítványokat, szülőket és kollégákat. Emlékezetes és megható élmény volt ez az esemény.
A kollégák egy repülőúttal lepték meg Attila atyát, amit tetszése szerint válthat be Libanonba, vagy Grúziába.
A mise utáni agapé igaz lakoma volt, melyet házfőnöke Nyeste Pál igazgató atya rendezett neki és a megjelentek számára.

Attila atyával a Duna Televízió is készített egy interjút, amelyet a Katolikus Krónika mutatott be. Az interjú itt látható (16:55-től 9 perces).

Hogyan lesz valakiből kutató? - interjú Reguly Helgával, egykori tanítványunkkal

Reguly (lánynevén Feiszthuber) Helgával  diákjainknak tartott előadása után beszélgettünk.

Helga, pillanatnyilag a CEU-n PHD-zol, felfedeztél egy rákdiagnosztizáló műszert, megnyerted a Magyar Tudományos Akadémia által rendezett fiatal kutatók versenyét, főállású kutató lettél. Hogyan válik az ember kutatóvá?

Általános iskolában nagyon sokáig pilóta szerettem volna lenni. 35 kilósan egy 10 kg-os ejtőernyővel kezdtem. Sajnos sokat betegeskedtem, ezért erről a tervről hamar lemondtam. Középiskolás koromban elhatároztam, hogy szívsebész leszek. Nagyon sok támogatást kaptam ebben, tanáraim is lelkesen mondták, hogy az én késem alá be mernének feküdni. Ez motiváló volt számomra. - Tudod,  az üzleti világban nagyon hasznos dolog, hogy ha van egy ötleted, akkor azt megpróbálod validálni, azaz  elmész és kipróbálod magad, megnézed, hogy valóban neked való-e.

Szóval  17 évesen bementem a Zala Megyei Kórház igazgatójához és elmondtam neki, hogy szívsebész szeretnék lenni, és hogy alkalmazzanak engem a nyáron. Minden tapasztalat nélkül, persze. Így utólag ez  nagyon irreális dolognak tűnik! Nagy meglepetésemre kaptam egy állást segédápolóként a kórházban. És a szívsebészet intenzív osztályán tudtam dolgozni 2 hónapot, ami így utólag visszagondolva, életem egyik legnehezebb 2 hónapja volt. Mert minden reggel fél 5-kor keltem, hogy 7-re beérjek. Majd 12 órát dolgoztam 18 évesen, és este fél 9-re értem haza. Közben nehéz volt szembesülni azzal, hogy emberek meghalnak körülöttem és ezt valahogy fel kellett dolgozni, és nem egészen voltam erre készen.  Mivel elég keménynek gondoltam magam, elmentem  pár napra a patológiára is, hogy megnézzem, hogy ott mi történik, mert nyilván az is része az orvosi oktatásnak. Utána fél évig rémálmaim voltak. Úgy jöttem vissza a 12. osztályba, hogy egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek az életemmel, mi legyek. Mert ott Egerszegen kiderült, hogy az orvosi pálya sem egészen nekem való.

Az orvosi hivatás továbbra is motivált, maga a gyógyítás, illetve nagyon szerettem a reál tantárgyakat. Matematikát, fizikát, biológiát, ezekkel próbáltam valamit kezdeni. És akkor bukkantam rá a molekuláris bionika szakra a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ami igazából az orvosi és a mérnöki pálya közti határterület.           

Érettségi után molekuláris bionikus mérnöknek tanultam. Mivel is írható le a bionika? Viccesen úgy is lehetne mondani, hogy a vakokat próbáljuk megtanítani látni, a sántákat pedig járni.

Itt viszont el kell gondolkodnunk, hogy hol is van a határ az orvoslás között és aközött, hogy Istent próbálunk játszani, mert nagyon sokszor, ha a paralimpiát nézzük, a szuper bionikuslábakkal (műláb) sokkal gyorsabban tudnak futni az emberek, mint egy normál járási képességekkel rendelkező ember. Vagy ha a genetikára gondolunk, akkor ma már ki tudod választani, hogy milyen színű szeme legyen a gyerekednek, és milyen haja, és mennyire okos legyen, és hogy majd zongorázzon. De vajon jó az, hogy ezekbe beleszólunk?

A bionika szak első éveiben még nem kellett kiválasztani, mivel szeretnék foglalkozni. Rengeteg tárgyunk volt: mérnöki tárgyak, sok matematika, ultrahangot tanultunk, különböző orvosi területeket, agytudományokat.

Miért lettem kutató?

Családom egyik tagja cukorbeteg lett, és ez nagyon motivált abban, hogy egy olyan bionikus eszközt fejlesszek ki, ami a cukorbetegek életét könnyebbé teszi. Ma a cukorbetegek még mindig tűvel adják be maguknak az inzulint naponta 4-6-szor, és láttam, hogy ez mekkora problémát jelent egy kisgyerek számára. Ezért egy olyan eszköz fejlesztésén dolgoztam, ami egyrészt nem csak a gazdag családok számára elérhető, (mert manapság  nagy probléma, hogy nagyon sok mindent nem támogat az egészségügy,) hanem az átlagember is hozzáférjen. Másrészt pedig fájdalommentes és nem kell hozzá tűszúrás. Ennek kimunkálásán dolgoztam a Bsc tanulmányaim alatt. Úgy gondoltam, hogy ez lesz számomra a jó irány, és kutató szeretnék lenni. Az Msc alatt pedig egy ultrahangos rákdiagnosztizáló készüléket kutattam. Ezzel az eszközzel azt lehet eldönteni, hogy rátéve a bőrre, az egyes anyajegyek rákosak, vagy sem.

 

Milyen a kutató élete? Milyen személyiségjegyek kellenek ahhoz, hogy valakiből kutató váljék?

A Star Trek-et ismered? Szerepel benne az Enterprise nevű űrhajó és Picard kapitány, aki mindig elmondja a Star Trek elején, hogy „go where no man has gone before”, azaz, menj el olyan helyekre, olyan dolgokat fedezz fel, amit még soha más az életben nem tapasztalt, nem látott, és ezeket próbáld meg leírni, megosztani másokkal. Nos, szerintem pont erről szól a kutatás. Hogy olyan dolgokat fedezünk fel elsőként, amit még senki más. Ez egy nagyon-nagyon gyönyörű dolog. Teljesen más képességek és más beállítottság kell hozzá, mint pl. elmenni programozónak. Mert itt nem lesz meg másnapra az eredmény, sőt lehet, hogy évek alatt sem lesz meg. És akkor vissza kell menni újra és újra az elejére, és megint megcsinálni a kísérletet. Szóval nagyon sok kitartás kell hozzá.

           

Mi történt veled a diploma után?

2013-ban szereztem meg a diplomámat és utána kaptam egy ösztöndíjat Oxfordba, ahol kutatóként dolgoztam. Az inzulinpumpa kifejlesztésén dolgoztam a továbbiakban is.

Kicsit más Oxfordban a kutatás, mint Magyarországon. Ott gyakorlatilag azért voltam leszidva, amiért egy több százezer forintos anyagot nem rendeltem meg másnapra, hanem vártam két napot, hogy megkérdezzem a  főnökömet, hogy megvehetem-e. Itthon ez nem fordulhatna elő és fél éven belül valószínűleg nem is érkezne meg a megrendelt dolog.

Egy szóviccben kifejezve Oxford egy nagyon jó hely arra, hogy az ember együgyű legyen, vagyis egy ügyű. Itt gyakorlatilag a témával keltem és azzal feküdtem. És ha nem sikerült, akkor elmentem Istvánnal és Gáborral (kutatóbarátom) sörözni és másnap visszamentem és újra megcsináltam a kísérleteket, 6 hónapon keresztül. Ez egy nehéz időszaka volt az életemnek, de nagyon-nagyon hálás vagyok érte az Istennek. És az oxfordi években az egyik legjobb dolog az volt, hogy itt ismertem meg a férjemet, Istvánt. 

Ezt követően visszatértem Magyarországra, és szerettem volna folytatni a kutatásaimat, azonban nem volt olyan környezet, ami ezt támogatta volna, akár anyagilag, akár szakmailag. Ezért külföldi doktori helyekben gondolkodtam. Felvételiztem Drezdába, ahol viszont egy erősen biológiai irányú témám lett volna, ami távol áll a mérnöki tudományoktól. Így megint abba a helyzetbe kerültem, hogy elég tanácstalan lettem, hogy most hogyan tovább, hová menjek, mit csináljak? Oxfordba akkor nem volt ösztöndíj lehetőség.

 És akkor pottyant az ölembe egy  1 éves ösztöndíj lehetőség Amerikába, a Notre Dame Egyetemre. Arról tanultam,  hogy a tudományos ötleteket hogyan tudjuk a piacon eladni: hogyan adjunk el orvosi eszközöket, vagy bármilyen más ötletet. Itt én az ultrahangos rákdiagnosztizáló eszköznek az üzleti tervén dolgoztam. Akkor úgy tűnt, hogy ennek nagyon jó piaci lehetősége van, érdekli az orvosokat, mivel sokkal könnyebbé teszi magát az egész szűrési folyamatot. A kérdés során egy olyan kapcsolati hálózatot szedtünk össze, ami által pl. az Apple prezentációs trénere készített fel minket az előadásainkra, a cseh konzul volt a tanácsadónk Kaliforniából.  A diplomaosztónkon ott volt Taylor Swift, mert az öccsével együtt diplomáztunk.

Igazából úgy jöttem haza, hogy volt egy kész cég, ami gyakorlatilag bejegyzésre várt és arra, hogy meglegyen az összes hivatalos papír és el tudjunk indulni és hozzuk a százmilliókat és ez nagyon jó lesz Magyarországnak. De itt minálunk semmi sem egyszerű…

Amikor visszajöttem Magyarországra, akkor technológia transzfer ügyvivőként kezdtem el dolgozni a Pázmányon, mert onnan kaptam az amerikai ösztöndíjam. Ha nem érted, hogy ez mit jelent, az nem baj, mert a főnökeim sem tudták. De az a lényeg, hogy ott voltam a Pázmány Egyetemen, és próbáltunk ezen a cégen dolgozni, ami egy eredetileg pázmányos technológián alapul.

Azonban nagyon sok akadályba ütköztünk. Azt láttam, hogy sem a Pázmány, sem Magyarország nincs készen arra, hogy az  Amerikából hozott módszereket itthon alkalmazzuk. Tehát rövid időn belül meghalt a cég. Úgy, hogy gyakorlatilag sorban álltak a befektetők! Egyszerűen nem tudtuk elindítani a céget!

Technológia transzfer ügyvivőként gyakorlatilag konferenciákat szerveztem. Az egyik konferenciára az Apple trénere jött el. Arról beszélt, hogy hogyan tartsunk előadásokat. Ez volt a leghasznosabb esemény az egy éves technológia transzfer ügyvivői állásom alatt.

 

Ilyen kutatói múlttal és ennyi tanulmánnyal a hátad mögött ez a kihasználatlanság elég elkeserítő volt, nem?

Nem sok idő kellett, hogy rájöjjek, nem egy inspiráló környezetben vagyok és hogy tovább kell lépnem. Próbáltam olyan állást keresni, ami egyrészt családbarát, gyerekek mellett is tudjam csinálni, másrészt elbírja azt, hogy építkezünk és mind emellett egy nagyon inspiráló szellemi közeget teremt. Ekkor így esett a választásom a Közép-európai Egyetemre, a CEU-ra. Hát nem tudom, hogy be tudom-e fejezni a munkámat itt a CEU-n azok után, ami az egyetem körül politikailag zajlik. Pedig pont azért választottam a CEU-t, mert amerikai diplomát ad, és úgy vagyok külföldön, hogy közben valóságosan  itthon vagyok. A férjemmel úgy gondoltuk, hogy nem szeretnénk elmenni Magyarországról, hanem itthon kamatoztatni a tudásunkat és visszaadni valamit azért a sok támogatásért, amit ebben az országban kaptunk.

A CEU-n a Kognitív Tudományok tanszékén kezdtem el dolgozni.  Itt főleg agykutatással foglalkozom, meg a gyerekek fejlődésével, azzal hogy az idegrendszerük hogyan fejlődik, hogyan alakulnak ki  az egyes képességeik és én azt vizsgálom, hogy az agyban a látás és a hallás hogyan kapcsolódik össze, az egyik hogyan segíti vagy éppen akadályozza a másikat. A legizgalmasabb, hogy ez matematikailag hogyan írható le!

 

A piarista iskola mivel járult hozzá a hivatásodhoz?      

Piarista éveimet 2005-ben kezdtem 2009-ig jártam ide  Dósai atya osztályába.

Gondolkodtam azon, hogy mik voltak azok az értékek, amiket itt kaptam, és az egyik dolog, ami megfogalmazódott bennem, az a mentális igényesség, tudatosság volt. Azt értem ez alatt, hogy időről-időre  megvizsgálom, hol tartok az életemben, hogy ki vagyok, jó irányba haladok-e, és ezek után tudok magamon alakítani vagy fejleszteni.

A másik pedig a természet iránti szeretetem. Az én családom, nem egy nagy túrázó vagy természetjáró. Nálunk a családi nyaralások kimerültek abban, hogy feküdtünk a tengerparton, vagy megnéztünk egy várost. Az, hogy megmásztam a Tátra jónéhány csúcsát, vagy hogy kerékpárral önmagam fizikai korlátait legyőzve végigtekertem fél Magyarországot, ezt Dósai atyának, osztályfőnökömnek köszönhetem. Számomra az egy nagyon nagy érték, ami ma is az életem része.

A harmadik érték, hogy az iskolában (olykor éppen a természet-túrákon) nagyon értékes barátokat szereztem. Főleg a másik osztályból, mert a mi osztályunkban nagyon kevés lány volt. Ezek a barátságok a mai napig is tartanak.

           

Helga, te a tanulmányaid teljes időtartamán nagyon jó tanuló voltál. Szerettél tanulni?

Végiggondolva a kérdésedet rájöttem, hogy én nem szerettem tanulni. Abban semmi jó nincs, hogy az ember tanul. A tanulást magát szerintem senki sem élvezi. Én mindig azért tanultam, mert szerettem azt a tudást, amit megszereztem.  Miért? Mert a tudás  erőt és hatalmat ad.

Nekem voltak céljaim, szerettem volna sokat utazni, elmenni a világ legjobb helyeire, és azért tanultam, hogy ezeket elérjem. Szüleim már az egyetem elején megmondták, hogy nem fognak tudni támogatni anyagilag a tanulmányaimban. Ilyenkor nem sok dolog merül fel az emberben. Vagy felvesz diákhitelt vagy tényleg nagyon tanul és lesz ösztöndíja. Hát én tényleg nagyon tanultam.

 

Ajánlod-e a egy mai  középiskolásnak, hogy kutató legyen?

Nehéz kérdés az akadémiai hivatás és ajánlom még akkor is, hogyha most nem teljesen vagyok meggyőződve az akadémia jövőjéről Magyarországon a jelenlegi helyzetben. Viszont megvan magának a hivatásnak a szépsége is. Szerintem az teszi széppé, hogy ahogy haladsz előre az úton, egyre több kapcsolatot és barátot szerzel, és nagyon erőssé tesz a sok akadály, amit útközben tapasztalsz. Szóval érdemes kutatónak lenni, még akkor is, hogyha nagyon nehéz.

 

Helga, a legszebb hivatás elé nézel, édesanya leszel. Kívánok neked nagyon boldog éveket a gyermekeiddel, férjeddel, és persze a későbbiekben inspiráló kutatói környezetet. Köszönöm a beszélgetést!

Én is köszönöm.

 

 

Nagykanizsán, 2017. május 22.

Kanizsainé Rezsek Mária

Csíksomlyóba zarándokoltunk

Gimnáziumunk 11. évfolyamosai már több éves hagyománynak megfelelően Erdélybe szervezik az osztálykirándulást egybekötve egy csíksomlyói zarándoklattal.  Idén  két osztállyal egy egy hetes zarándoklatra indultunk május 30-án.

Utunk főbb állomásai: Érmindszent azaz Adyfalva,  Ady Endre szülőháza és szülőfaluja, gyermekkorának környezete. Itt lehet igazán megérteni azt a versrészletet: „ Valaki az Értől indul el, s befut a szent nagy Oceánba.”

Részlet az "ides" recepteskönyvéből

Nagykárolyban a piarista nővérek által fenntartott árvaházba látogattunk, ahol egyik volt kolléganőnk Tóth Borbála is szolgál, mint időközben fogadalmat tett nővér. Megható volt a picik ragaszkodása hozzánk és a nővérekhez egyaránt.

Dávid Misikével ismerkedik a nagykárolyi gyermekotthonban.

Kalotaszegen családoknál aludtunk, ami igen nagy élmény volt diákjaink számára.

Panni kalotaszegi (Magyarlónya) népviseletben

Kolozsvárott Mátyás király szülőházát, és a város sok más látnivalóját kerestük fel a tikkasztó hőségben, majd a tordai hasadék hűvösében túráztunk egyet. 

Kolozsvárott

Útközben az egykor elárasztott és most újra felszínre került Bözödújfalu borzolta fel a kedélyállapotunkat, majd a Bucsin-tetőn átvágva Gyergyószárhegyen szálltunk meg. Böjte atya egyik árvaházában kaptunk vacsorát, bográcsban főtt gulyást. A következő napon a Gyilkos-tó, Békás-szoros, Tolvajos-tető megtekintése után a parajdi sóbányába látogattunk el, majd Korondon a vásárban vehettünk az otthoniaknak búcsúi vásárfiát. Az áfonyapálinka, a bicskák, bőrerszények, házias enni és innivalók , kézműves termékek egyaránt gazdára találtak tanítványaink személyében. Tamási Áron szülőházát Farkaslakán még élő rokona mutatta be.

Farkaslaka - Tamási Áron szülőháza "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."


A kirándulás csúcspontja a csíksomlyói búcsú volt, ahova jó korán elindultunk, hogy időben odaérjünk. A gyerekek szerint a legmeghatóbb a mise végén a több százezer ember által énekelt himnuszok voltak.

A Somlyó-hegyen

A tusnádi szállásunkon mindenütt a medve veszélyre figyelmeztető táblákat láttunk, medvét nem. Pünkösvasárnap a Csomád vulkán krátereiben mgbújó Mohos-tőzeglápot illetve a Szent Anna-tavat látogattuk meg. 

A Mohos-lápon a méter vastag úszó mohába vert pallókon szabad csak közlekedni a 14 m mély, vízzel teli vulkáni kráterben.

A pünkösdvasárnapi szentmisét a Szent Anna-tó melletti erdőben celebráltuk.

Szentmise a Szent Anna-tónál

A végére odagyűltek a turisták is és velünk együtt vettek részt a szentmisén. Hazaútban megnéztük (volna) Vajdahunyad várát – sajnos csak kívülről láthattuk, mert zárva volt, Déva várát (Kőmíves Kelemen balladája), a prázsmári szász erődtemplomot, ami különösen érdekes és különleges volt .

Prázsmár, szász erődtemplom udvarán.

Az út során rendkívül elfáradtunk, hisz nagyon gazdag volt látnivalókban, élményekben, történelmi, földrajzi, irodalmi, néprajzi tudnivalókban, melyeket  tanáraink a buszon és a helyszíneken fűztek hozzá.

További képeket a zarándoklatról ITT tekinthetsz meg.

Diák élménybeszámolót ITT olvashatsz.

Kanizsainé Rezsek Mária kísérőtanár

A piarista iskolától Szíriáig - interjú Kocsis Anita egykori tanítványunkkal

Anita,  te egy ritka és nagyon különleges pályát választottál. Terepen ásatásokat végezni tűző napon, nomád körülmények között, lelkesedéstől fűtve. Régész lettél.  Milyen volt az út a piarista iskolától ezidáig? Honnan ez a különleges elhivatottság?

A 2008. őszén kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat a Piarista Gimnáziumban. Általános iskolás korormban még a Batthyány volt a favorit, de a Piárt is megjelöltem. Amikor jött az értesítés, hogy szóbeli felvételi is lesz, kicsit megszeppentem, de elmentem rá. Jó emlékként él bennem ma is. Az elbeszélgetés után még  volt lehetőség sorrend módosításra, sokat gondolkodtam rajta. Majd édesanyám tanácsa alapján -  miszerint fontoljam meg, hogy 1000 közül vagy 500 közül akarok-e egy lenni - döntöttem, és a Piarista Iskola került az első helyre.

Nagyon szerettem piarista diák lenni, sokat kaptam a négy év alatt. Olyan tanáraink voltak, akik nem csak oktattak, hanem személyiségükkel általános értékeket is közvetítettek, ami szerintem a jó tanár egyik fő ismérve.

Közhelyként hat, de én már ötödikben, az első történelemórák egyikén elhatároztam, hogy régész szeretnék lenni. Így amikor 2012-ben érettségiztem, nem volt kérdés, hogy ilyen irányban keresek egyetemet is. 2012-ben új szakként indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a régészet, ez nekem kapóra jött és ide jelentkeztem. A választásban segített tanáraim inspirációja is. A gimnáziumi történelem tanárnőmtől – aki szintén Pázmányos volt – nagyon sokat tanultam, ő emberileg is követendő példa volt a számomra. Mély nyomot hagyott bennem, hogy a 2010-es évben gimnáziumunk szervezésében néhány diáktársammal egy tehetséggondozási program keretében meglátogattuk a Pázmány piliscsabai campusát, ahol körbevezettek minket és még az órákra is beülhettünk „kis” tizedikesként.

Családias hangulatban telt az első év, kb. 30-an voltunk a szakon, olyanok voltunk, mint egy gimnáziumi osztály. Sok tapasztalatot szerezhettünk mind a 3 éves alapképzés, mind most a mesterképzés keretein belül. Lehetőségünk volt/van hazai- és külföldi projektekben is részt venni.

 

Milyen külföldi projektekben vettél részt? Minek az ásatásán dolgoztatok és mennyi ideig? Milyen nehézségek merülnek fel egy ilyen munka közben?

Kétszer volt alkalmam eljutni Szíriába.

Első alkalommal Margat várában ásatási- és leletfeldolgozási munkában vettem részt a SHAM (SyroHungarianArchaeologicalMission) keretein belül. Margat vára (Qal'at al-Marqab) a Közel-Kelet egyik legnagyobb középkori vára, melynek kutatásán dolgozik a misszió 2006-óta. A lelőhely a Johannita Lovagrend legkiemeltebb szentföldi erődje volt.

Margat vára

 

Második alkalommal a nyári szezonban a kulturális világörökségi helyszín, a Krak des Chevalier roncsolásmentes régészeti kutatását és építészeti felmérését is megkezdtük.

Margathoz hasonlóan II. András királyunk keresztes hadjárata alkalmával – melynek idén van a 800. évfordulója - ezt a várat is meglátogatta, sőt jelentősen támogatta. Sok tapasztalattal gazdagodtam minden alkalommal, például besegíthettem a kerámiarestaurálásba, illetve megtanulhattam az építészeti felmérések alapjait.
Krak des Chevalier

A régészet egy olyan hivatás, ami sok helyre eljuttat, legyen szó belföldről vagy külföldről. Az őszi szemeszter elején Olaszországban, Ostiában dolgoztunk egy kisebb csapattal, majd október közepétől november közepéig Kurdisztánban volt lehetőségem ásni a Kurd - Magyar Régészeti misszióval, szintén Major Balázs vezetésével. Minden egyes terepi munka más és más. Nehézségek mindig adódnak minden munka során, hiszen akár hónapokig össze vagyunk zárva, és olykor megesik, hogy elfogy a lendület, de próbáljuk motiválni egymást. Rengeteg emberrel találkozunk egy-egy ilyen munka kapcsán, és sok jó élménnyel is gazdagodunk. A szírek például nagyon vendégszerető és kedves emberek, könnyű volt velük szót érteni, még így is, hogy nem beszélek a nyelvükön.

 

Az ásatások alatt milyenek a munkakörülmények? Mennyi ideig tart egy-egy projekt? Az ásatásokon kívül mire jut még idő?  Hol laktok mindeközben?

Szíriában első alkalommal tavasszal (március közepétől április közepéig) voltam, akkor Jableben egy bronzkori tellen laktunk, ami sok régész álma. A nyári szezon szintén egy hónap volt, ekkor egy hotelben laktunk egy Kurfajsz nevű településen. A várban, ahol a kutatás zajlik a helyiek 9-17-ig dolgoznak, így nekünk is ebben az időintervallumban van lehetőségünk végezni a munkánkat. Nincs mindig mindenki a terepen egy-egy szezonban, mivel az ásatás mellett a leletek feldolgozása (kerámiatisztítás, restaurálás, rajzdokumentáció) is folyik. Igyekszünk a lehető legtöbb időt a kutatásra fordítani, hogy kihasználjuk a sokszor nagyon rövidnek bizonyuló egy hónapot, de Major tanár úr  - a misszió vezetője - mindig igyekszik bezsúfolni a szoros munkába egy-két kirándulónapot is.


Hogyan kerültél ebbe a munkacsapatba?

A tanszékvezető megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni a szíriai kutatásban, én pedig igent mondtam.


Tavaly köztársasági ösztöndíjban részesültél, milyen érzés megkapni ezt az ösztöndíjat?

Az ösztöndíj elbírálásakor figyelembe veszik a tanulmányi átlagot, közösségszervező tevékenységet, közösségért végzett munkát, ezen felül a nyelvvizsgák száma illetve a publikációk száma jelenthet plusz pontokat. Esetemben az első három pontnak volt relevanciája, tanulmányi eredményeim jók, illetve a Iosephinum Kollégium diákbizottságának tagjaként, valamint a Régészeti Tanszék demonstrátoraként sok közösségi „munkát” végzek.

 

Mindeközben emberi kapcsolataid hogyan alakultak? 

Az egyetemi évek során sok szoros baráti és szakmai kapcsolatom alakult ki a diáktársaimmal és a tanáraimmal egyaránt. Tanáraimtól sokat tanultam/tanulok, az egyetemen kapott dolgokat jól tudom majd hasznosítani a jövőben is Legtöbb emlékem ásatásokhoz, a szobatársaimhoz, barátaimhoz és a campushoz kötődik. Nagyon sok mindent kaptam a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt is, amik nélkül nehéz lenne boldogulnom a jövőben.


Mik a terveid a jövőre nézve? Hogyan képzeled el az életet a Pázmány után? - a szakmai utadat a választott szakodon viszed tovább?

Természetesen a régészetben képzelem el a jövőm. Szeretnék doktori képzésre jelentkezni, a jövőben pedig szívesen tanítanék is. Szívesen mennék Olaszországba egy külföldi cserefélévre, de bármely ország bármely egyeteme szóba jöhet, ahol oktatnak antik-, középkori- vagy roncsolásmentes régészetet.

 

Mit adott neked a piarista iskola, mit üzensz a mai diákságnak?

A piarista iskola megtanított erkölcsös, egyenes embernek lenni, a hit útján járva élni a mindennapokban. A színvonalas oktatás révén jól megállom a helyem az egyetemen is, aminek hála, jó úton haladok, hogy elérhessem a célom.

A piarista iskola  gondolkodó fiatalokat nevel.

Kedves piarista diákok! Használjátok ki ezt az időt, tájékozódjatok. Ne munkát, hanem hivatást válasszatok!

 

Anita! A te utad nem egy mindennapi út, ritka hivatás. Büszkék vagyunk rád, hogy hogy vannak elképzeléseid, mersz a saját utadon haladni  és hogy meg tudtad valósítani az álmaidat. Még nagyon sok jó régészeti helyszínt, kitartó lelkesedést és sok boldogságot kívánunk további életutadon.

Köszönöm a beszélgetést!

 

 

Kanizsainé Rezsek Mária

Filmfesztiválon volt a 11.a osztály farsangi filmje

Nálunk a farsangra minden osztály önálló produkcióval készül. A 11.a Stejer Immánuel rendezésével egy filmet készített, amelyet a rendező a 6. Ökumenikus Diákfilmszemlére is beküldött. A film a következő kritikát kapta Ducki Witek filmes szakembertől, a szemle egyik zsürijétől:

"Nagyon tetszett a filmetek, mint volt piarista diák, és mint filmes szakmában dolgozó embernek is egy élmény volt végignézni:). Elsősorban a bátorsághoz gratulálnék, amivel nekiestél, nekiestetek ennek a filmnek. Abszolút látszik, hogy milyen sok munkát fektetettek bele, rengeteg a szereplő, díszletelemek vannak, tanárok a főszereplők, és így tovább.
Valahogy az van, hogy amikor az ember elkezd filmezni, akkor mindig valami grandiózus vállalkozással kezd, amit miután kicsit tapasztaltabb lesz az alkotó, kicsit akár szégyelni is fog, hogy talán azt nem kellett volna, talán nem kellett volna ennyi embert belevinni, talán másképp kellett volna... valójában az az igazság, hogy soha annyira felszabadultan nem tud az ember filmet forganti, mint életében először, mert akkor még minden szabályt felrúg, ugyanis nem tud azokról. Később egyre több lesz a komplexus, és azokkal majd meg kell birkózni.
Én nagyon remélem, hogy erre a filmre ilyen módon tényleg büszke leszel és lesztek, mert bár hatalmas a produkció amibe belevágtatok gyakorlatilag kezdőként, mégis sikerült profi módon egybentartani, végigvinni. A filmnek van eleje vége közepe, ezek nagy dolgok. Ez az ami a legfontosabb, hogy dolgoztatok, és ennek eredménye lett, ebből lehet a legtöbbet tanulni.
Nekem pluszban nagy öröm, hogy elengedtétek a fantáziátokat, és mertetek egy nagyon nagy marhaságba belemenni, és hogy ezt koncepciószerűen vittétek végig. Nem egyszerű egy marhaságból koncepciót csinálni. Itt ebben az ötletben végig kellett hinni, és erről embereket meggyőzni, akár heteken hónapokon át. Nagyon tetszett az is, hogy nem próbáltatok effektive akció filmet csinálni a filmből, fel mertétek vállalni az amatőr elemeket, és azokkal építkezni. Én nekem ezáltal lett igazán vicces a film.

Szóval gratulálok hozzá és nagyon remélem hogy még hallok rólad, és azokról az emberekről akikkel ezt a filmet csináltad."

És akkor itt a film is - a rövidített (8 perces) változat. Ez pedig a teljes film (15 perc).

Gratulálunk a rendezőnek és a szereplőknek!

Miért tanuljunk zenét?

 

A zeneiskolának rengeteg előnye van. A kottaolvasás, a különböző hangszereken való játék (legyen az billentyűs vagy fúvós) segíti mindkét agyfélteke fejlődését. Amelynek később nagy hasznát vehetjük a tanulásban, főleg a memóriánkat és a logikánkat fejleszti.

Azok a gyerekek, akik valamilyen művészetet tanulnak, sokkal kreatívabbak lesznek, könnyebben fejezik ki önmagukat. A zene fontos szerepet játszik a személyiségfejlődésben is. Azért könnyű a zenével kifejezni magunkat, mert a zene mindenkihez szól, a megértése sem okoz komolyabb gondokat.

Ha egy zenekar tagja vagy, megtanulhatod, milyen egy közösséghez tartozni, és ez csapatmunkára ösztönöz, mivel senki sem szeretné cserbenhagyni a többieket, akik számítanak rá.

Tévedés ne essék, a zeneiskolát is ugyanolyan komolyan kell venni, akárcsak egy gimnáziumot vagy általánost. Azonban mégis teljesen más atmoszférája van a zenesulinak. Számomra nagy kikapcsolódást jelent egy hosszú tanítási nap után leülni gyakorolni a zongoránál, akár otthon, akár a zeneiskolában.

Bár sokan úgy gondolják, hogy csak akkor érdemes zenére oktatni a gyereket, ha zenész lesz belőle, szerintem ez téves gondolat. Én sosem akartam zenész lenni, de mégis 10. éve járok zenesuliba. Voltak nehézségek (mint mindig), de megéri folytatni, bennem nem fordult meg az a gondolat, hogy komolyan abbahagyjam a zongorázást.

Például Dr. Freund Tamásnak (világhírű agykutató, az MTA tagja) van egy saját jazz-zenekara. Ő nagyon fontosnak tartja a zenét, és a kutatásai mellett is folytatja szenvedélyét.

Én csak ajánlani tudom mindenkinek a zeneiskolát, szerintem heti pár zenével töltött óra rövid és hosszú távon is kifizetődő. Így sokkal könnyebben oldhatjuk fel a bennünk és a másokban rejlő feszültséget és korlátokat is, legyen szó bármilyen stílusú zenéről.

,,Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti őt a bajon.” (Kodály Zoltán)

Hetyésy Dávid 11. a

Besorolás tagozat: 

VISELKEDÉSI KÓDEX

1. Ebben az iskolában 7:50-kor kezdődik a munka. Ezért légy itt 7:40-kor, hogy pontosan kezdhessük a reggeli liturgiát!

2. A tanáraid örülnek, ha köszönsz, amikor találkozol velük, ezért köszönj!

3. Minden tantermet és WC-t naponta takarítanak. Ha szeretnéd, hogy rend és tisztaság legyen, vigyázz rá!

4. A tízóraid elfogyasztása után a papírt és egyéb szemetet a szemetes kosárba dobd!

5. A padot üresen és tisztán hagyd ott, az utolsó óra után a széket tedd fel a padra!

6. Ha ottfelejtett holmit találsz, ne vidd haza, hanem add le a portán! A gazdája valószínűleg keresni fogja.

7. Ha az órán unatkozol, és olyan érzésed támad, hogy valamit faragni kellene a padra, inkább kérdezd meg a tanárodtól, amit nem értesz.

8. Ha valami kárt okoztál, és szeretnéd jóvátenni, szólj az osztályfőnöködnek vagy annak a tanárnak, akiben megbízol! Ő segíteni fog neked.

9. Bizonyára azért jöttél ebbe az iskolába, hogy valamit megtanulj. Bármit meg tudsz tanulni, amit meg akarsz tanulni!

10. Ha úgy döntöttél, hogy ebben az iskolában szeretnél tanulni, légy sikeres, eredményes! Ha nehézségeid vannak, kérj segítséget!

11. Ha azt látod, hogy valaki nem tartja be a kódexet, szólj neki vagy segíts neki abban, hogy betartsa!

12. Ez az iskola a Te iskolád. Vigyázz rá! Ha mindazt, amit a viselkedési kódex tartalmaz, betartod, jobban fogod érezni magad.

Besorolás tagozat: 

Tehetségek és jótékonykodás

Nem mindennapi műsör részesei lehettek azok, akik péntek délután részt vettek a berényi nyaralóért adott jótékonysági délutánon. A műsort az óvodások és az általános iskolások adták, de szerepeltek benne a gimnazista népzenészeink is. Az óvodás néptáncosok, az alós bábosok és színjátszók, táncosok is adtak elő egy-egy darabot. A közönség teltházzal és nagy lelkesedéssel vett részt a programon. Az adakozás önkéntes volt, a bevételből a berényi nyaralónk kültéri járólapozását oldjuk meg.

Köszönjük a tehetséges szereplőknek a szereplést,  tanáraiknak a felkészítést, a szervezőknek a nívós lebonyolítást,  a szülőknek, nézőknek a lelkes részvételt és adakozást!

További képeket a programról itt nézhetnek meg!

Németes sikerek a BLG német versenyén

A BLG által megrendezett német nyelvű verseny szóbeli döntője /2 írásbeli forduló után/ ma zajlott le, amelyen

 

Szeiler Pál /11.a/ 2. helyen,

Kéri Eszter /12.a/ 5. helyen

végzett.

 

Gratulálunk nekik!

 

Horváth Adrienn felkészítő tanár

Besorolás tagozat: 

I. helyezések a Péterfy Iskola német versenyén

A Péterfy Iskola által rendezett idegen nyelvi versenyen a 7. és 8. osztályosok kategóriájában is 1. helyen piarista tanuló végzett német nyelvből.  A tanulók írásbeli és szóbeli fordulón is részt vettek április 11-én.

Nyerteseink:

1. hely Kovács Ádám /7.a/         Felkészítő tanár: Gáspár Klára

1. hely Hans Patrícia /8.a/          Felkészítő tanár: Baloghné Horváth Adrienn

Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak.

A díjátadóról a KanizsaTv híradása itt látható.

Besorolás tagozat: 

Halász Anita a megyei német verseny döntőjében

Halász Anita /9.a/ bejutott a megyei német verseny szóbeli döntőjére (5.-ként), melyet pénteken, április 28-án Zalaegerszegen 9 órától rendeznek. Hajrá Anita!

Besorolás tagozat: 

Csamári László MEGNYERTE a Betty Memorial angol versenyt!

A napokban hírt adtunk arról, hogy Csamári László 11.b osztályos tanuló bejutott a Batthyány Lajos Gimnázium által szervezett Betty Memorial angol nyelvi verseny szóbeli döntőjébe. A verseny 2017. 04. 20-án (csütörtök) kerül megrendezésre.

Nos a döntő megvolt, és Laci megnyerte!

 

Gratulálunk Lacinak és felkészítő tanárainak!

Besorolás tagozat: 

Az Alapműveleti Matematikaverseny Zala megyei fordulója - 2017

 A nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Boldog Donáti Celesztina Óvoda immár 8. alkalommal adott otthont az Alapműveleti Matematikaverseny (AMV) Zala megyei fordulójának.

 130 nevezés érkezett ebben a tanévben a 2017. április 5-én megrendezett versenyre, amelyen 4-8. évfolyamos Zala megyei diákok vettek részt. A verseny célja a tanulók számolási és kalkulációs képességének mérése és a tanulók tudásának összevetése. Helyes eredményt kell megadni a megadott egyszerű és összetett számolási műveletekre. A számításnál csak íróeszköz és papírlap használható. A feladatsor megoldására 60 perc állt a tanulók rendelkezésére. A feladatok - az utóbbi évek tapasztalatai alapján - egyre összetettebbek, az alapműveletek precíz alkalmazásán túl logikus gondolkodást, jó szövegértést igényelnek, így ma már messze túlmutatnak az alapműveletek egyszerű használatán.

A versenyfeladatok tematikája: Műveletek: összeadás, kivonás, szorzás, osztás, hatványozás, négyzetgyök, összehasonlítás, abszolútérték, kerekítés, behelyettesítés, azonosságok alkalmazása, műveletek sorrendje, műveletek tulajdonságai, mennyiségek átváltása. Számhalmazok: természetes, egész, racionális, irracionális. Számok alakja: egész, tört, vegyes, tizedes tört, arány, százalék, hatvány, normál alak. Mennyiségek: hosszúság, tömeg, idő, szög, kerület, terület, felszín, térfogat.

A verseny ideje alatt vendégül láttuk a kísérő kollégákat és szülőket, akik között jó hangulatú beszélgetés, szakmai tapasztalatcsere alakult ki.

A versenyt követte a dolgozatok javítása, ezután egymás munkájának ellenőrzése, majd az ünnepélyes eredményhirdetésre behívott tanulók és felkészítő tanáraik kiértesítése. Az országos fordulót rendező iskolának továbbítottuk a legmagasabb pontszámokat elérő tanulók névsorát.

Április 21-én 30 diákot, és felkészítő tanáraikat is jutalmaztuk az ünnepélyes eredményhirdetésen. Évfolyamonként az első hat helyezett kapott oklevél- és tárgyjutalmat.

Ezután szeretetasztal vendégségre hívtuk a megjelenteket. Ez újabb helyszíne lehetett egy kis szakmai tapasztalatcserének, kapcsolatteremtésnek, közösségépítésnek. Ennek során visszacsatolást kaptunk a kollégáktól és diákoktól arról, hogy nagyon kedvelik ezt a versenyt, komolyan készülnek rá, s a tehetséggondozás egyik kiemelt területének tartják.

Két héten belül visszaküldjük a kijavított feladatlapokat minden versenyzőnek.

    A verseny előkészítésében, lebonyolításában, a javításban, és az eredményhirdetésen számos  kollégánk, továbbá a technikai személyzet, és diákjaink segítő csapata vett részt. Köszönet odaadó munkájukért!

    Köszönjük a Katolikus Pedagógiai Intézetnek, hogy pályázaton elnyert anyagi támogatásukkal segítették a matematikában tehetséges tanulók versenyeztetését és hozzájárultak a rendezvény színvonalas lebonyolításához.

 A résztvevő tanulók helyezései ide kattintva tekinthetők meg.

A versenyről további képek idekattintva tekinthetők meg.

 Hermánné Körömi Edit

    versenyszervező

Az igényesebb környezetért - versenyeredmények

Kedves Diákjaink, kedves Szülők!

A környezetünk igényességéért megrendezett Dekorációs és tisztasági verseny eredményhirdetéséhez érkeztünk.
November végén egy hat tagú független zsüri értékelte a tantermek díszítettségét, kreativitás, igényesség, lelkiség és praktikum szempontok szerint, (hír és képek itt), a további hónapokban pedig egy öt tagú bizottság rendszeresen ellenőrizte és pontozta az osztályok tisztaságát és rendezettségét. Így az összesített pontszám alapján kialakult az előbbi szempontok szerint az osztályoknak egy sorrendje. Ebben a versenyben az első három helyezettet jutalmazzuk.

A verseny jutalmazása: az első helyezett egy vándorkupát kap, amely egy éven át az osztály birtokában marad, és hirdeti, hogy ez a a legösszeszedettebb, legigényesebb, a legnagyobb rendet megtartani tudó osztály. Továbbá az első helyezett osztály egy az igazgató atya által felajánlott és finanszírozott rendkívüli osztálykirándulásban vehet részt.

A második és a harmadik helyezett is kap egy a helyezést hirdető és egész évben náluk lévő tárgyat, - faliképet illetve plakettet, - ezenkívül szülői felajánlásból egyik délután egy pizzapartira mehetnek.

A pontszámokat összesítve a következő eredmények születtek.

I. helyezett az 5a osztály 256 ponttal (of: Mezriczky Lajos)

II. helyezett a 10b osztály 252 ponttal (of: Steinhardt Tamásné)

III. helyezett a 9c osztály 250 ponttal (of: Holczinger Melinda).

Az első három helyezett mindvégig magas pontszámmal fej-fej mellett haladt, nagyon szoros versenyben. Mindhárom osztálynak  és osztályfőnökeiknek szívből gratulálunk!

Külön kiemeljük és dicséretben részesítjük a 11b (228 pont, of: Kiss Zoltán) 12a (226 pont, Hermánné Körömi Edit), 10a (224pont, of: Török Károlyné) osztályokat és osztályfőnöküket, akik az elsők mögött csak kevéssel leszakadva szintén igényes és szép környezetett teremtettek maguk körül.

Az 5b (215 pont, of: Békési Gabriella), 6b (213 pont, Csicsek Gabriella) és a 11a (205 pont, of: Dósai Attila) osztályokat szintén kiemeljük, s üdvözöljük a 200-asok klubjában. Nekik is gratulálunk.

A többi osztály teljesítménye és tisztasági trendgörbéje az iskolai hirdetőtáblán megnézhető. Hajrá jövőre!

A verseny jutalmait  húsvét után Nyeste Pál igazgató úr személyesen fogja az érintett osztályoknak átadni.

Köszönjük a szülőknek a jutalmak szponzorálását, a fizikai munkát és az ügy mellé állást, a kollégáknak, takarító néniknek a kitartó ellenőrzést, az osztályfőnököknek az állandó noszogatást, biztatást, odafigyelést!

A verseny szervezői nevében: Kanizsainé Rezsek Mária

Nagy Gáspár Szavalóverseny

A költészet napján megrendezett városi Nagy Gáspár versmondó versenyen Budai Fanni (12.b) és Knezics Elizabeth (12.b)  is első helyezést ért el a kategóriájában. Az ajándékok mellett így őket delegálták a vasvári országos versenyre is.

Igazán büszkék lehetünk rájuk!
Bali Judit felkészítő
Besorolás tagozat: 

Fiatalnak lenni jó, de nem mindig könnyű - interjú Jelenits atyával


Okosan szeretni, nevelni, tanítani - interjú Dr. Jelenits Istvánnal

Miért nehéz ma fiatalnak lenni? Miért nehéz ma egy fiatalnak elköteleződnie, megtalálnia a saját útját? Mit tegyünk szülőként, pedagógusként, hogy ebben az útkeresésben támogassuk gyermekeinket?
Ilyesféle kérdésekről beszélgetett a  nyolcvanötödik évében lévő piarista szerzetestanárral Árvai Magdolna a budapesti piarista rendházban. Miközben válaszokat kapunk a kérdésekre, feltárul a hosszú életút, és azt is megsejtjük, honnan ez a mély, nem elévülő bölcsesség, mellyel Jelenits atya ma is tanít mindannyiunkat.  Az interjú a Nők lapja 2017/5. számában jelent meg.
dr. jelenits istvan

Fotó: Jágity Fanni

- Tanár úr, mit gondol, jó ma fiatalnak lenni?


- Fiatalnak lenni jó, de nem mindig könnyű. És ennek több oka van. Ma nem biztos, hogy szeretnék a helyükben lenni. Gazdag életem volt, sok mindent meg- és átéltem, tudom, méltányolom, hogy ami egykor veszteségnek tűnt, kiderült, az is nyereséget hoz. Ami úgy vélem, hogy nem jó ma, az a fiatalok érdeklődésének szétszóródása. Minden ott van előttük, elérhető,mégis tétován, tehetetlenül állnak. Azt szoktam mondani, az élet egy nagy fogadás. Az ember belép, terített, minden földi jótól roskadozó asztal várja, áll, néz, aztán pakolgatni kezdi a tányérját. Túlpakolja. Sétál tovább, mást, jobbat, szebbet, ínycsiklandóbbat lát. És bánkódik: ebből miért nem vettem? A fiataloknak számot kell vetniük azzal, hogy ezen a fogadáson nem lehet mindenből enni, mindent kipróbálni. Ahhoz kevés az élet. Valamit bátran, jó kedvvel ki kell választanunk, s a többiről bátran le kell mondanunk, akkor lesz igazán közünk az egészhez.


- Ez a pályaválasztásra és a párválasztásra is értendő?
- Természetesen. Mindenre. Persze ez nem azt jelenti, hogy csupán egy dologgal szabad foglalkozni, azt nem mondom. De a fiataloknak érdemes egy hivatást, szakmát megszerezniük. Abban érezzék otthon magukat, abban legyenek igazán jók. Ha egyvalamiben igazán otthon vagyok, többet ér, mintha számtalan dologba belekapnék, és negyvenéves koromra még mindig nem tudnám, hol, mikor kötelezem el magam.


- Feltételezem, a fiatalság nagyon más volt, amikor negyvenháromban a nagyváradi gimnázium diákja lett.
- Más idők jártak. A csonka Biharban nem volt megyeszékhely, így Berettyóújfaluból csináltak azt. Édesapám megyei tisztviselőként ott helyezkedett el; édesanyámmal itt kezdték ifjú életüket, ott születtem. Amikor Észak-Erdély rövid időre visszakerült Magyarországhoz, a megyeszékhely ismét Nagyvárad lett, és én ott, a premontreieknél kezdtem a gimnáziumot, amit aztán Budapesten fejeztem be. Kikerültem a gyerekkorom világából egy ellentétekkel teli nagyvárosba. A románok elköltöztek, mi sajnáltuk is őket. A gimnáziumban sok érdekes dolog vett körül. A Horthy-kormány például kötelezővé tette, hogy a vegyes nyelvű területeken románt kell tanulni, amiért a székely gyerekek háborogtak. Én inkább úgy éreztem, hogy ez kedves dolog. Nem úgy bánunk velük, mint ők velünk, hanem megtanulunk a nyelvükön. De mesélek mást. Édesapám szeretett kirándulni. A hathetes nyári szabadságából hármat a bihari hegyekben töltöttünk, túráztunk, fölfedeztem a világot. Egy románok lakta faluban vettünk ki szobát, és gyerekfejjel foglalkoztatott, hogy lehet szót érteni, összebarátkozni ezekkel az emberekkel.


- A háború évei alatt már Budapesten éltek.
- Amikor jött a második világháború, egy vasárnap reggel édesapámmal kimentem újságot venni. Nyitotta, olvasta, én meg a címlapon észrevettem, hogy két hónappal később kezdődik az iskola. Nagyot ugrottam örömömben. Édesapám szomorúan mosolygott, és azt mondta: tudod, fiam ebben több a sírnivaló, mint az öröm… Aztán őt elvitték katonának, amerikai fogságba került, minket Budapestre hoztak, itt kerestünk menedéket. Elevenen él bennem a német tankok bezúdulása, Váradon a légriadók, ahogy az iskolába járó sok gyerek megy a pincébe. Föl tudom idézni az első bombatámadás hangját, utána a hazavezető út képét, az összedőlt házakat, a szörnyű rombolást. Féltem, mert egyszerre arra gondoltam, talán mindenünk odalett. Akkoriban tudtuk meg, hogy a zsidó osztálytársunk, akiről azt hittük, beteg, azért nem jött iskolába, mert meghalt. Az orvos édesapja mérget adott az egész családnak, hogy megmentse őket a gettótól. Ilyen emlékeim vannak a középiskolás évekről.


Aztán néhány évvel később már ott állt a katedrán.
- A háború után jött a nagy átalakulás, nekem pedig az érettségi után a bölcsészkar. Fiatalon tanár lettem, beléptem a piarista rendbe, és öt évre a rend kecskeméti gimnáziumába kerültem. A negyvennyolcban államosított egyházi iskolák közül nyolcat adtak vissza, ebből kettőt a piaristáknak. És mert a kecskeméti volt az egyetlen egyházi tanintézmény a Duna bal partján, ide jöttek Debrecenből, Bácskából, Szatmárból is sokan, akik papnak készültek. Újdonság volt számomra a sok élénk fiú, a vegyes, különböző származású társaság. Együtt tanult a gróf, a társadalmi átalakulás miatt nehéz sorba került csendőr, a falusi paraszt gyereke, és jól kijöttek egymással. Szűkös anyagiakkal akkor kezdtük kialakítani a diákotthont, húsz-harminc gyerek szalmazsákokon aludt a nagy hálóteremben.


Nem volt nehéz rendet tartani?
- Mások voltak a kölykök akkoriban. Kíváncsi, szilaj, de összetartó, érdeklődő fiúk, akiket olykor kellett fegyelmezni, megemelt hanggal, és nagyritkán egy elcsattanó pofonnal.


- És ezt lehetett? Nem panaszkodtak a szülők?
- Mások voltak a körülmények, az eszközök is. No és ami fontos, a fiúk otthon is szokva voltak a rendhez, csupán átjöttek egy másik rendbe. Ma nem úgy nőnek fel a gyerekek, mint a hatvanas-hetvenes években. A családok válsága megmutatkozik a nevelésben. Sok gyerek féléves korától bölcsődés – a szerencsésebbje később – és a szülő, főleg ha egyedül van, csak reggel meg este látja. Akkor pedig nem nevel. A gyerekben nem alakul ki a családkép, nincs emlékvilága arról, mit jelent a család, a rend. A felszólítást, hogy nem szabad, ritkán hallják. Ráadásul ott a tévé, a net, az okostelefon, a világ bejön a fotelbe, ami sajátos szituációkat szül, hát természetes, hogy másként nevelődik. régen egyetlen szülőnek sem jutott eszébe háborogni a fegyelmezésért, nem vették rossz néven, tudták, ez nem gorombaság. Ma ilyet nem tehetne egy tanár, és én nem vagyok biztos abban, hogy ez nyereség a gyerekek számára. Ha az ellenőrzőjébe akartam valami figyelmeztetést beírni, a gyerek is azt mondta: inkább egy fülest, tanár úr, megérdemlem.


- Úgy hírlik, a tanár úr sokat olvasott, beszélt, túrázott a piaros fiúkkal.
- Ez volt a dolgom, de szívesen tettem. Megszerettetni az irodalmat, az olvasást, szemet nyitni a világra, mesélni, kirándulni, evezni velük a Tiszán. Mi nem egynapos, hanem többhetes, több száz kilométeres kerékpártúrákra mentünk Erdélybe, Lengyelországba,később, mikor már lehetett, Rómába. Ha összeadnám az utak hosszát, kiderülne, bőven körbekerékpároztam az Egyenlítőt.


- De már vége a túráknak, a tanításnak. Nem hiányzik?
- Van némi hiányérzetem, de nem úgy, hogy szívesen folytatnám. Nem mennék vissza, más a világ, az iskola, és én is nagyon megváltoztam.


- Mi a fő változás, miben látja a világ baját?
- Körülvesz bennünket mindenféle technika, milliónyi inger ér, kevesebb a közvetlen találkozás. Filmen a szobába jön a táj, a vihar, házhoz szállítják a szenzációt, a gyerek nem él át dolgokat, nem küzd meg a nehézségekkel, csak az agyával, a szemével éli meg az eseményeket. Pedig nagyobb élmény szembeszállni az esővel, a széllel, mint nézni mások küzdelmét. Az inaikban kellene érezniük a távolságot, a hegymászást, a széllel szemben vitorlázást, nem a tévén nézve, és tudomásul véve, az élet ilyen. Ettől szegényedik a világ.


Tehet ez ellen az egyén vagy a társadalom?
- Tudomásul kell venni, nem lehet megállítani a fejlődést, a változásokat. De ha tudatában vagyunk ennek, törekednünk kell arra, hogy őrizzük a személyes megtapasztalás élményét. Tanítsuk meg a gyerekeket küzdeni! Ne vásároljuk meg az örömöket, mert azok akkor igaziak, ha megküzdünk értük.


- Úgy véli, nehéz ezt elfogadni?
- Sokféle elfogadás van. Régen kisebb közösségek vették körül az embert, a gyereket, ami jó hatással volt mindenkire, többet törődtek a környezetükkel, mint most, a fogyasztói társadalomban, a „megvesszük, majd kidobjuk” – szemlélet eluralkodásakor. Ma bőség van, és mégis nagy, más a hiány. Tudja, régen is haladt a világ, de nem ilyen ijesztő gyorsasággal, mint most, az elmúlt egy-két generáció alatt. Az új dolgok megtapasztalására nincs idő, ki van szolgáltatva az ember. Emiatt nem gondolkodva élnek, hanem kapkodva.


- Sok könyvet írt, tankönyvekkel is foglalkozott. Jut még erre idő?
- Könyvet most nem írok, bár van néhány befejezetlen tanulmányom. A tankönyveket pedig a fiatalok írják, akik nagyon jól értik a szakmájukat, kiváló irodalmárok, ismerik a legújabb módszereket. A gond az, hogy sose tanítottak. Nem tudják, hogy József Attila Mama című versében mit kell magyarázni a mai gyereknek. Ki tudja ma, mit jelent a mosónő, a padlás, a teregetés! Szárítógép van a gyerekek fejében, tapasztalatai mások, más szituációkat élnek át, és ezt a tankönyvben nem veszik figyelembe. Szavakat magyaráznak, nem az életet, mert maguk sem tudják, mi az, amiben a gyerek járatlan.


- Figyelembe veszik a véleményét?
- Igen. Írtam róla, volt visszhang, és voltak bevont könyvek is. A tankönyv nem egy szék, amit a jó asztalos néhány óra alatt legyárt. Érési ideje van, nem készülhet rohamtempóban.


Sokan azt tartják, a tanárokkal van a baj, az megy pedagógusnak, akit máshova nem vesznek fel.
- Ezt én nem tudom megítélni, de tény, hogy régen a tanárra felnéztek, a műveltsége, tudása, embersége miatt. Ma a pályát választó fiatalok nem arra figyelnek, mihez van tehetségük, mi az a munka, ami egy életen át jókedvűvé tenné őket. Arra indulnak, ahol kevesebb munkáért több pénzt adnak. Az oktatás minőségét próbálják javítani, de ez nem megy egyik napról a másikra.


- Javítani azt kell, ami valamikor elromlott.
- Az oktatás régen elromlott. A nagy átszervezéskor a nem kommunista tanárokat elzavarták, és helyettük fiatal szakérettségizetteket állítottak be. Ismertem henteslegényt, aki két év gyorstalpaló után magyar irodalmat és történelmet tanított. A fizikához, biológiához, matematikához annyit sem értett, mint a gyerekek, akiket tanított. Kérdem én, milyen műveltség, milyen tudás volt az? A szakma becsülete roppant meg, amit a szülők bizalmának megroppanása követett.


- De azóta eltelt fél évszázad.
- Mégis nehéz változtatni. Az állam évtizedeken át azt éreztette a tanárokkal, örüljenek, hogy nem vasöntödében kell dolgozniuk. Az a fajta becsülete a pályának, ami régen a társadalomban megillette, nyomokban sem fedezhető fel. Kosztolányi azt írta, tanár az én apám, az emberek apja, és kalapot emelnek előtte. Most nem így van! A szülő lehordja a pedagógust, elmondja, hogyan tanítson, hogyan neveljen. A tanár ma árucikk, ki van szolgáltatva, és valljuk be, olykor a pozíciója is veszélyben van, a szülő pedig a saját idegességében a tanár ellen fordul, ahelyett, hogy segítőtársat keresne benne.


A tanár úr szerint helyrehozható ez?
- Nagyon lassan. Rombolni könnyebb, mint építeni, és kérdés, mi lesz abból, amit felépítünk. Nincs bizalom, és az elvárásokkal is baj van. Régen hitték, a tanár emberré neveli a gyereket, tudták, hogy a szülőt és a tanárt nem lehet egymás ellen fordítani. Ma gyakran a maga szeszélye szerint irányít a gyerek, és kritizál, ahelyett, hogy megkapaszkodnék azokban, akik a javát akarják.


Mindeközben nehezen viseljük a kritikát.
- A volt diákjaimat én biztatom, kritizáljanak. Az okos, értelmes, építő kritika fontos. Azt is szoktam mondani, a tanárt, a rendszert, a politikust merik kritizálni, de a papokat nem. Elmennek a templomba, hallgatnak, és jó, ha egy-két mondtad megmarad bennük, de nem jeleznek vissza. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy odamegyünk a paphoz, elmondjuk, mi az, ami megfogott, segített az életükben. A papot a híveknek nem egymás közt kell bírálni, hanem oda lehet állni elé, és megbeszélni velük a gondjaikat.


- Ehhez erős elszántság kell, de ma ez talán a hit területén sincs meg mindenütt.
- Azt gondolom, hogy ez a hirtelen… felpezsdülés, hogy egy élet alatt annyi minden történik azzal a világgal, aminek a részei vagyunk, ez viseli meg az embereket. Ez köti a figyelmüket túlságosan a látható dolgokhoz. Nem egy mélyebb összefüggésrendszerre hagyatkoznak, vagy abban bíznak, hanem igyekeznek naprakészek lenni. Kapkodva élünk, ahelyett, hogy mélyebb bölcsességekben, gondolkodva keresnénk megoldásokat a kérdéseinkre, az életünkre. Keveset gondolkodunk, azt is rövid távon, életstratégia nélkül, és folyton igazodni akarunk, felszínes, pillanatnyi viták foglalkoztatnak.


- Kapkodva élünk, mégis úgy tűnik, tovább.
- Valóban, régen kiváltság volt az öregség, ma meg tömegtapasztalat. A baj ott lehet, hogy akadnak, akik az öregséget nem tudják a maga természete szerint elfogadni. Úgy akarnak megöregedni, mintha fiatalok maradnának. Az öregek kapkodnak, nem emlékeznek, hanem őrizni szeretnék a fiatalság látszatát, ennek megteremtésén fáradoznak. Miközben az lenne a feladatuk, hogy tanulságos dolgokról, tapasztalatokról, eseményekről, séta közben meséljenek az unokáknak, de ők inkább a modern világba akarnak bekapcsolódni, legyőzni az időt. Egy római túra során táboroztunk, fürdőztünk az Isonzónál, a Piavénál. Volt velünk egy székely fiú, aki meghatottan állt a Piave partján, és felidézte a nagyapja történeteit, aki arról mesélt neki, hogy az első világháború idején a folyóba lőtt katonák vérétől piros lett a folyó. Ma mesél a nagypapa? Lesz emléke az unokának? Vagy ülnek a tévé előtt, és néznek maguk elé…


- Lehet a beszélgetést tanítani?
- A felnőtt dolga, hogy leleményesen, lehetőséget teremtsen mély, őszinte beszélgetésekre. Ez lehet szűkkörben, egy vacsora az egyik gyerekkel, hogy legyen idő rácsodálkozni, észrevenni, megnőtt, van külön véleménye, de lehet tágabb körben is. Mindegy, csak beszélgessenek. Ezért fontos az irodalom, mert rengeteget tanulhatnak belőle erről. Nem lehet csak ideológiákat közvetíteni. Már a nagy vállalatoknál is törekszenek arra, hogy a vezető folytasson magánbeszélgetéseket a beosztottjaival, mert felismerték ennek a fontosságát. Olvastam, a francia családokban – egy felmérés szerint – a férj-feleség naponta hét és fél percet beszélget egymással. Ha van egy órás veszekedés, utána jön a némaság? Mert így jön ki az átlag… Itthon nem készült efféle statisztika, de többnyire nincs kommunikáció. Az anya jó esetben megkérdezi, fiam, mi történt az iskolában, mire a gyerek azt mondja, hogy semmi, és a szülő megnyugszik.


- Úgy érzi, a szülők sem bánnak jól a gyerekekkel?
- Akaratuk ellenére rosszul bánnak velük, azt hiszik, a fizikai feltételek gazdagításával, a jó, kényelmes élet biztosításával mindent megadnak, ami valaha nekik hiányzott, és ez jó. Viszont, amit ők megkaptak, azt nem adják meg a gyerekeiknek. Esetleg feladatot, munkát, figyelmet. Ezért aztán a gyerek csak azt becsüli, ami az életébe újdonságot hoz, okostelefon, számítógép, és a szüleit figyelemre sem méltatja.


Vitázni, veszekedni azért néha szoktak.
- Ma igen. Régen nem annyira. Régen a gyerek látta, két érdekes ember neveli, magyaráz neki, fontos volt az apa, az anya. Ma az érdekes pofa, a fontos ember a tévében van, akit majmolni lehet, aki minta. És a szülő, hogy magára vonja a figyelmet, szerepet ölt magára, nem őszintén fordul a gyerekéhez. Nincs időnk egymásra. Vakkantásokkal érintkezünk, csak az élethez szükséges infót cseréljük, a lelkünk mélyét nem tárjuk ki. A modern élet kiszolgáltatottsága a természetes gesztusok terét veszi el.


- Mit gondol arról, hogy a bűnhöz való viszony is más a gyerekekben és a különböző társadalmi rétegekben?
- Semmi különöset. A Bánk bánban ott áll: „Aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít.”


- Üzenne valamit a pályát választóknak?
- Válasszanak olyan hivatást, amit egy életen át képesek lesznek szeretni, ami boldoggá teszi őket. Régen az lett diplomás, akinek pénze volt, ma ez elszánás kérdése, de értelmetlen mindig mindenkinek felfelé törekednie, kiváltképp, ha a képességei nincsenek meg hozzá. Valamikor egy jó gazda tudását megbecsülték, tisztelték érte. Ma más az értékrend. A tehetséges gyerek tanuljon, kellenek a kiművelt fők, az értelmiség meghatározója egy társadalomnak. De nem volna szabad elfelejtenünk, hogy a kétkezi munkásnak is gondolkodó, értelmes embernek kell lennie.


- Jelenits atyának milyen tervei vannak két évvel a pappá szentelésének hatvanadik évfordulója előtt?
- A naptárom későbbi részei üresek, messzebbre nem nagyon tervezek, de aztán mégis mindig megtelnek a lapok. Nemigen írok már, lett fontosabb. Sokat beszélgetek a régi tanítványaimmal, hajnalban ébredek, félhétkor misézem, hétfőnként Biblia-órát tartok, a többi időt pedig kitölti az élet. Nemigen engedem, hogy a világ sokszínűsége magával ragadjon, a mélyebb emberi kapcsolatokat keressem. Őrzöm, és igyekszem megbecsülni a csendet.

 

 

 

 

 

 

Besorolás tagozat: 

Népdalénekesünk sikerei

Koósz Veronika 7/A osztályos kislányunk az elmúlt hetekben két alkalommal vett részt területi illetve megyei népdalversenyen.


Először a Gergely-napi Művészeti Fesztiválon szerepelt, ahol a Maczkó Mária vezette zsűri arany minősítéssel jutalmazta Veronikát.
Egy héttel később a „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdalverseny megyei döntőjén „Kiemelt Arany” minősítést kapott Veronika.
Mindkét alkalommal Mura-menti horvát népdalokat adott elő. Szeretettel gratulálunk!

Cili néni

Besorolás tagozat: 

A gimnazista lelkinap – diákszemszögből

A karácsonyi szünet előtt ismét lehetőségünk volt részt venni egy különleges lelkinapon, amelyet a Rád Találtam közösség tartott a gimnazistáknak.

Nagyon nyíltan és kedvesen álltak hozzánk, ami szerintem fontos egy kapcsolat kialakításához. Kifejezetten tetszett, hogy rengeteg ének és zenélés volt, mert a diákok erre jobban felfigyeltek. Kíváncsian vártuk a tanúságtételeket, amelyekből mi is tanulhattunk.

A játék és a kis videó fokozta a hangulatot, jó hatással volt ránk. Amikor a csoportvezetők kiválasztották a csapat tagjait, és elmentünk a termekbe, alkalmunk volt beszélgetni egymással. Kérdéseket kaptunk, amiket a diáktársainknak kellett megválaszolnunk. Elgondolkodtató és mélyebb témákkal is foglalkoztunk, ami számomra meglepő volt, hiszen magamtól talán sosem gondolkodnék ilyeneken. Nagyon egyszerű, de mégis nagyszerű módon közölték velünk mindazt, amit ők hoztak nekünk ezen a napon! A nap zárásaként egyénileg is mehettünk imádkozni, kérni a közösség tagjait, hogy imádkozzanak értünk! Ez a pillanat volt az, amikor kicsit elcsendesülhettünk, magába nézhettünk, gondolkodhattunk.

Én úgy gondolom, hogy a szervezők és mi, diákok is nagyon jól éreztük magunkat. Énekeltünk, vidámak voltunk. Néha csendben és visszafogottan örültünk. Tanulhattunk a tanúságtételekből, megismerhettük egymást jobban. Ami talán a legfontosabb, hogy közelebb kerültünk Istenhez, és Vele együtt tölthettük ezt a napot!

Köszönjük a lehetőséget!

Semsei Mirtill 11. a

További képek itt tekinthetők meg!

Besorolás tagozat: 

400 éve a nevelés szolgálatában

1617. március 6-án - pontosan 400 éve annak, hogy V. Pál pápa megalapítja a Piarista Rendet. A mai napon egy ünnepi szentmisével emlékeztünk erre az eseményre. Ez volt az első olyan rend, amely kizárólag az oktatás-neveléssel foglalkozott.

Az első két órában  a piarista iskola apraja-nagyja ott volt a Jézus szíve templomban, ahol Böszörményi Géza atya prédikált a homíliában e jeles eseményről. Megemlékezett a híres piarista szentekről, tudós, politikus, művész piaristákról és tanítványaikról.  Pl. arról, hogy a hivatalos érettségi kritériumok alapján nemrég összeállított irodalom tételsorának legalább fele olyan szerzőkről szólt, akik piarista diákok voltak.

Pedro Aguado generális atya, a Piarista Rend vezetője négy konfráteri diplomát adományozott azoknak a világi munkatársaknak, akik a kalazanciusi értékrend szerint élnek, és akik sokat tettek a piarista nevelésért. A mise végén Saly István, Dornbach Borbála, Skoda Mária és Dr. Perjés Ottó Nyeste Pál atyától vehették át nagy taps kíséretében a kitüntetést.

A képen lévő plakátot Maczkóné Laskai Júlianna rajztanár vezetésével a rajz szakkörösök festették, és ebben az évben ez lesz iskolánk jubileumi plakátja.

A felajánlási imát mondja mindenki együtt, a képen a 90. évét betöltött újdonsült piarista konfráter Saly István látható.

 

Jó volt látni, hogy a legnagyobb kanizsai templomot színültig megtöltötték a piarista diákok. Bizony ilyen sokan vagyunk már!

A szentmise a kórus gyönyörű énekével ért véget Halmos: Hogyha az Úr...kezdetű művével, amely a 127. zsoltár szövegére épül Sík Sándor fordításában.

"Hogyha az Úr nem építi a házat,

hasztalan fárad, ki építi azt.

Hogyha az Úr nem őrzi meg a várost,

aki azt őrzi, hasztalan virraszt.

Hasztalan néktek hajnal előtt kelni,

fönn fáradozni késő éjszakáig,

és verejtékkel enni kenyered.

Pihentében is megád mindent áldást

annak az Úr, akit szeret!"

A piarista iskolától a színészi hírnévig

Interjú Kovács S. Józseffel – egykori tanítványunkkal 

 

Joci, a te életed sok fiatal számára irigylésre méltó. 23 évesen filmfőszerep, ismer az egész ország, és reméljük fokozatosan a világ is megismer. Milyen volt az út idáig? 

Lugoson, egy román kisvárosban születtem, alapvetően egy erdélyi parasztgyerek vagyok. 14 éves koromig éltem ott a családommal, utána átköltöztünk Bács-Kiskun megyébe, Bácsalmáson vettünk egy kis tanyát, és én eljöttem onnan 250 km-re, hogy itt tanuljak a nagykanizsai piarista iskolában.  

Hogy a szüleim miért ide akartak járatni minket a nővéremmel együtt? Először azért, mert vallásosak vagyunk, másrészt meg úgy gondolták, hogy a piarista iskola tud olyan emberi értékeket adni, közvetíteni, amely embert nevel belőlünk. Mert tanulni lehet bárhol, azonban emberi dolgokat nem sok helyen. (A piaristákról már hallottak Temesváron, mert nővérem iskolája, a temesvári líceum a piaristák utódiskolája volt.) Harmadrészt azt akarták, hogy menjek világot látni, repüljek ki egy kicsit az otthoni gondviselésből. 
2008-ban ideérkeztünk mindketten Nagykanizsára, de 2 év után a nővérem elment, mert nem bírta a távolságot a családtól. Engem is hívtak a szüleim, hogy menjek át Bajára, de én maradni akartam, mert a helyhez és a közösséghez én már annyira kötődtem, hogy itt szerettem volna érettségizni is. A középiskolában nem szerettem tanulni. Nem voltam sem szorgalmas, sem eminens diák. Azt tudtam, hogy én a színészettel akarok foglalkozni, az lesz a pályám, ezért szorgalmasan jártam Kereszty Ágnes tanárnő színjátszó körébe, és ezen kívül matekból voltam még jó (köszönhetően Oó Zsuzsanna tanárnő és Vereb Zsolt atya – matektanárok munkájának, no meg, hogy matekból nem kellett olyan sokat készülni, mint a többi tárgyból...) 

Mielőtt úgy döntöttem, hogy színész leszek, sok minden akartam lenni. Egyszer még latin tanár is! Az úgy volt, hogy megkértem  a kollégiumban Néder Balázs tanár urat, hogy magyarázza el a latint, mert nehézségeim voltak ezzel a nyelvvel: ”Tanár úr, mi ez a hülyeség, kérem, magyarázza el.” Olyan jól elmagyarázta, hogy utána 2 hétig latin tanár akartam lenni.
De akartam űrhajós is lenni.  2012-ben a NASA kiadott egy jelentkezési lapot, arra vonatkozóan, hogy összegyűjtse azokat az embereket, akik közül kiválasztásra kerül az a néhány, akit 10 év múlva a Marsra küldenek, ha majd elérkezik az a technikai színvonal, hogy ember mehessen a Marsra. Én alkalmasnak tartottam magam erre a feladatra és jelentkeztem. Persze, amikor megnéztem a neten, kik jelentkeztek még, kiderült, hogy mindenkinek volt 3 sor kitüntetése, meg doktorija… De akkor még alkalmasnak tartottam magam ilyesmire is. Nem tudom, hogy mi lehettem volna abban a csapatban, valószínűleg a sofőr. 
Aztán akartam még mozdonyvezető is lenni, meg asztrofizikus.  

Végül letisztult bennem: én színész akarok lenni! 

Hogy mi történt érettségi után? Rögtön felvettek egy OKJ-s színészképzésre és azt el is végeztem. Tanulni itt is kellett (volna), amit én még mindig nem szerettem. Utána felvettek a Kaposvári Egyetemre, és úgy vittem végig ezt az 5 évet, hogy nem tudtam magam magyarul jól kifejezni, nem tanultam, és nem olvastam eleget. Egy szóval: azokat a sikereket, amelyeket elértem a pályán, nem azért értem el, mert szorgalmasan tanultam és bújtam a könyveket, hanem mert voltak olyan emberek fölöttem, akik helyettem gondolkodtak és tudták, vagy láttak bennem olyasvalamit, ami miatt érdemes engem támogatniuk, ezen a pályán. (Mihály Péter színész/rendező, Naszlady Éva volt osztályfőnököm, Vereb Zsolt atya). De ez egy idő után nem elég, muszáj volt a sarkamra álljak. Plusz kellett hozzá, egy nagy adag szerencse és véletlen keveréke. Erre csak nem rég jöttem rá.  


Hogyan jött a filmfőszerep? 

Szürke senkik - nem tudom, hogy kerültem bele ebbe a filmbe.  

Felvételiztem Kaposvárra és a harmadik rosta után készül a felvettekről egy fényképes-neves lista, ami elkerült a filmgyártó céghez. Valamilyen úton-módon - fogalmam sincs, hogy ki által - behívtak kettőnket az osztályból, egy-egy órás meghallgatásra, és végül úgy döntöttek, hogy én legyek a film főszereplője.  És leforgattuk a filmet.  

Nagyon érdekes volt a forgatás maga, mert egyrészt soha nem foglalkoztam még olyan behatóan az első világháború témájával, mint a forgatás alatt.  Még történelem órán sem. Másrészt meg nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy egy 120 milliós beruházás főszerepét rám merik bízni.  Nagyon különleges helyszíneken forgattunk, többek között egy régi bányában. Ez is nagyon izgalmas volt. És fantasztikus élmény volt, hogy figyelhettem a nagy színészeket, ahogy játszanak, ahogy hozzám szólnak a jelenetben, ahogy instruálja őket a rendező és ahogy fogadják, vagy végrehajtják az instrukciókat. Hihetetlenül tanulságos együttdolgozni a nagyokkal. 

Úgy készültem a szerepre, hogy minden nap elolvastam egy emléket, egy naplóbejegyzést az első világháborúból, ez segített beleélnem magamat abba az érzelmi helyzetbe, amit a szerep megkívánt. A film, egy butított verziója annak a sok borzalomnak, ami igazából történt, amint erre rádöbbentem a korabeli naplóbejegyzésekből. 

Ezen a pályán az is jó, hogy nem csak az első világháborúba tudom beleásni magam, hanem hogy ha Galileit kell játszani, akkor beleásom magam a XVI. századi történelembe és a csillagászatba.  

Egy éve kezdtem el rendszeresen könyvet olvasni, úgy havonta egyet. A mérce a színészet szakmában heti egy könyv. Ez kötelező minden színésznek, jónak is rossznak is, a rendezőnek és az operatőrnek is. Aki ebben a szakmában dolgozik, annak műveltnek kell lennie.  

Most A sátán fattya című második világháború után történő filmben forgatok. Egy kárpátaljai író Nagy Zoltán Mihály írta, és ez egy női passió. Én a főszereplő lánynak az öccsét alakítom. A téma kapcsán ebbe a korba is bele tudtam magam ásni, és megértettem, hogy mi történt Kárpátaljával a második világháború után, mikor odacsatolták az oroszokhoz, akik felgyújtottak, megerőszakoltak, elraboltak, meggyilkoltak mindenkit és mindent. Fájdalmas történet, de jó ezeket megélni és átélni, és tudni arról, hogy mi volt ott pár évvel ezelőtt, mert érzékenyebbé és felelősségteljesebbé teszi az embert. 

De ugyanígy tudom mondani, hogyha egy görög drámát kell eljátszanom, vagy egy kortárs darabot, - ami azért érdekes, mert azt taglalja, hogy mi van most velünk, és bennünk, - ez mind érzékenyíti az embert és egyre felelősebbé, és egyre szabadabbá teszi. 

És még a filmes munkáimról: most lesz márciusban egy film, a címe: Örök tél. Az is második világháború utáni dolog, abban egy orosz katonát játszom, és oroszul beszélek. Tetszik ez a 1900-1950 közötti korszak, remélem, hogy még sokáig tudom vinni ezt a vonalat.  

 

A Szürke senkik-ben volt olyan jelenet, amit megcsináltál és nem tetszett magadnak visszanézve? 

Hát, egy csomó. Én magammal, - mint általában az összes színész - kritikus vagyok. Például nem szerettem, ahogy ráncolom a homlokomat a filmben. De nem baj, mindenki azt mondta, hogy az tök jó, mert látszik, hogy gondolkodom. 

A monológom sem tetszik túlzottan. Amikor arról mesélek, hogy az otthon maradt lánynak megígértem, hogy lelövetem magam, ha nem csókol meg. Ezt a jelenetet vettük fel a legtöbbször. Még most is úgy gondolom, hogy jobban el tudtam, volna mondani. De Kovács Istvánnak - a film rendezőjének tetszett, és én bízom a véleményében.
Vannak olyan pillanatok, amikre meg azt mondom, hogy na, ez jó lett. 

 

Színházban vagy filmben szeretsz inkább játszani? 

Úgy indultam neki a színészetnek, hogy inkább filmezni szeretnék. De időközben rájöttem, hogy azt nem lehet színház nélkül. Mert igazából a mozi is színház, - filmszínház régiesen, magyarul. 

Teljesen más a kettő, mert a filmben másfél hónap alatt minden nap körülbelül másfél percet felveszünk, és ha elkapsz valamit, egy jó beállást, hanglejtést vagy egy jó nézést, az jó, és ha még fel is van véve sikeresen, akkor ez egy sikeres nap lesz. 

A színházban sokkal könnyebb megcsinálni azt az ívet, amit a karaktered megkíván. És egyszerre jóval nehezebb is, mert percre pontosan minden egymásra épül. Folyamatosan ott kell lenned agyban is meg lélekben is. Időközben megszerettem a színházat is. Cserhalmi György, jelenlegi osztályfőnököm, arra tanít minket, hogy mind a színházban, mind filmen a szakmai pontosság elengedhetetlen, mindemelett emberségre és nagyfokú önismeretre sarkall mindenkit. 

 

A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy ezt a pályát választottad? 

Anyukám nagyon szerette, sőt, ő most is szereti, mert szerinte én egy celeb vagyok, és régebben mindenkinek ezt mondta, hogy ő egy celebanyuka. Sokszor el is mondtam neki, hogy nem akarok celeb lenni. Véleményem szerint a celebség értelmetlen dolog, azt jelenti, hogy valaki a hírnévért és egy kis pénzért, eladja magát. Ezt nehéz volt anyunak elmagyaráznom, ő csak azt látja, hogy a fia ismert lett. És ennek őszintén örül. 

Apu először ellenezte, mert mezőgazdasági mérnöknek szánt mondván - enni mindig kell, úgy biztosan lesz munkám. És ezzel egyet is értek, aki akar, menjen, mehet oda. Én nem fogom elvenni előle a helyet, de én nem ezt akarom. Én színész akarok lenni. Miután voltak kisebb-nagyobb sikereim, elfogadták a szüleim, hogy én színész leszek, és most már örülnek neki. 

És ez egyben arra is jó példa, hogy mindegy, hogy mi akarsz lenni, festő, politikus, gépészmérnök vagy tanár. Egy a fontos, bármi légy is, azt végezd jól. Akard jól végezni. Akkor lesz sikered, a szakma el fog ismerni, és jönnek majd a megbízások. Természetesen vannak, akiknek ritkábban adatik meg egy jó lehetőség. Például itt a mennyasszonyom (Kőszegi Judit), nagyszerű színésznő, ő is öt éve van a pályán, mint én, és nagyon is érzi ennek a szakmának a nehézségeit. Holott, ő például ezerszer szorgalmasabb, mint én. De véleményem szerint ezt az idő pozitívan fogja igazolni, a befektetett és céltudatos munka előbb vagy utóbb úgyis megtérül.   

Moliere: Szerelemdoktor komédiájában 2011-ben egy iskolai előadáson

 

Mit üzensz a ma középiskolásainak?  

Nemcsak a színésznek, hanem minden pályán fontos a műveltség. A műveltség által válik az ember bölccsé. Ha nem vagy művelt, akkor üres lesz az élet, üres lesz, amit csinálsz, üres lesz minden, amihez hozzányúlsz, vagy amire gondolsz. Ha nem vagy eléggé művelt, akkor mindig másokat fogsz utánozni, mások véleményét fogod hangoztatni, mert te semmihez sem fogsz tudni hozzászólni. 

Hogy hogyan lehet a műveltséget megszerezni?  

Egyik módja nyilván az iskola. 

A gimnáziumban és majd az egyetemen is jó tanárokkal tudtok találkozni, akiktől viszont muszáj magatokba szívnotok a tudást, amit adnak. Mert adott egy tanár, tanít valahogy, így vagy úgy, izgalmasan vagy nem izgalmasan. De azért tanár, mert jártas abban, amit átad, mert ő ért hozzá. És valahogy ki kell húzni belőle azt, ami kell neked. Ő azért van ott, hogy te tanuljál és tudjál. Tehát az iskolában tanuljatok minnél többet, szívjatok magatokba minnél több tudást. 

 A másik módja az olvasás. Mert mi történik az olvasás során? Hogyha az ember olvas, sokkal komplexebben át tudja látni a dolgokat. Sokkal kreatívabban tud hozzáállni a világ összes problémájához. Sokkal gördülékenyebben veszi az akadályokat.  És itt nem arról van szó, hogy azt értelmezed, mit jelent egyik szó a másik után, hanem elolvasol egy történetet, és abból rájössz valamire, és ettől gazdagabb lesz a lelked, Te magad is. És napról napra, ahogy olvasod a történeteket, amik megfognak, egyre gazdagabb és több leszel. Nem másnál, hanem magadnál, a tegnapelőtti magadnál. Tehát olvassatok minnél többet. Főleg a drámásoknak üzenem, hogy akik közülük a színészi pályára készülnek, kezdjenek el olvasni! A mérce a heti egy könyv. Persze nem kell rögtön beleugrani a mélybe. Szoktassátok hozzá magatokat ahhoz, hogy havonta vagy kéthavonta elolvastok egy drámát, egy könyvet, vagy olvassatok verseket. És akkor ezt az időintervallumot egyre jobban le kell csökkenteni. Egy hét, egy könyv, ha nem is lehet ezt tartani, törekedni kell rá.  

Hogyha valaki rendesen akarja végezni a munkáját, akkor eljuthat akárhova. A Marsra is.  

Mikor felkerültem Budapestre a Nemes Nagy Ágnes Humán Középiskola színész okj-képzésére, 32-en jöttünk az ország 32 középiskolájából. Azt tapasztaltam, hogy érettségi után, ahogy a fiatalok kijönnek a gimiből, elkezdenek zülleni. Talán azért van ez, mert gimiben tiltják az alkoholfogyasztást? Jogosan tiltják. És mivel érettségi után már felnőtt az ember, mindent szabad, ezért elereszti magát, mehet minden bele? Lehet, de ez nagy hülyeség, mert az ember elherdálja ezzel az idejét, de akár az életét is, ha nem tud kikászálódni ebből az egészből. 

Az első év, számomra egy szakmai bukás volt, mert gyakran ittam és nem jártam be órákra. Ez a kettő elég ahhoz, hogy elássad magad. Gyakran éjszakáztam. Ez azt jelenti, hogy nem tudtam jelen lenni. Nem tudtam részt venni az órákon, az elméleten. A színpadon meg elröhögtem magam. Az tény, ha minden nap bulizol, minden nap fáradt és másnapos vagy. Ez azt jelenti, hogy nem veszed magad komolyan, nem veszed komolyan a szakmádat, nem veszed komolyan a szüleidet, nem veszed komolyan Istent, senkit. Senkit sem veszel komolyan.  

És ebben az időben engem sem vettek komolyan mások: nem kerestek meg reklámfilmekkel, nem kerestek meg színházaktól, nem kerestek meg sehonnan se. Sőt, még az osztályfőnököm is csak kicsi szerepeket adott, remélte, hogy talán azt még valahogy megcsinálom, mert magában biztosan azt gondolta, hogy „Joci nem képes rá, hiszen nem jár be, folyamatosan álmos, folyamatosan másnapos”. 

És az első lépés, ha valamit komolyan akarsz venni, ha abbahagyod az állandó éjszakázást és az igazán fontos dolgokra koncentrálsz, a haverok meg úgyis megvárnak. Nekem nem volt B tervem. Én azt döntöttem, úgy választottam, hogy nekem csak a színészet kell és semmi más. MIKOR EZT OTT MÉLYEN ELDÖNTÖTTEM, AKKOR ELKEZDTEM ERRE KOMOLYAN RÁTENNI AZ ÉLETEM. Most már tudtam arra fordítani a drága időt, ami lényeges, ami fontos.  

És ekkor érdekes dolgot tapasztaltam: elkezdtek velem jó dolgok történni. Elkezdtek megkeresni ezek a szerepek. Megkértem a párom kezét, idén fogunk összeházasodni.  

Ezzel azt akarom mondani, hogy ha az ember hoz egy határozott döntést valami komoly és jó dolog felé, akkor komoly és jó dolgok fognak jönni ezután az életében. És tényleg az én életem is teljesen más irányt vett. Üzenetem: a döntés és az aszerinti élet nagyon fontos. 

 Ha ezt a hármat betartjátok, akkor a legnevesebb egyetemekre is sikerrel pályázhattok, és gazdag, izgalmas, értékes lesz az életetek, és a kapcsolataitok. 


Ha ki tudnál emelni egy jó és egy rossz dolgot az itt eltöltött éveidből, kiemelnél-e? Mi az, amire szívesen emlékszel és, mi az, amire nem? 

- Van még telefonleadás a kollégiumban esténként? 
- Most már nincs.  
- Hát, én amondó vagyok, hogy azt vissza kellene hozni. Komolyan  mondom, mert a telefonleadás az egy jó dolog volt. Persze többször is áthágtam, nem adtam le a telefonom, és akkor másnap reggel lebuktam. Igazából sokkal jobb volt az -visszaemlékezve, - hogy leadtam a telefont és akkor nyugodtan alszom. Mert reggel úgyis kelt majd az ügyeletes tanár. 

Jó és rossz dolog? Nem tudom. Valahogy nem tudok olyan rossz dolgot mondani, amit utáltam. 

Jó dolog? Hát a közösség! Az marha jó volt. Remélem, hogy még most is az. A közösség. Mert itt olyan kapcsolatokat és barátságokat sikerült kiépítenem, amik még most is tartanak és megvannak. 

Az a 4 év, amit itt töltöttem a piarista iskola falai között, az igazából megalapozta azt az egészet, ami utána kezdődött. Kaptam egy olyan stabilitást, egy olyan talpraesettséget, amit valószínűleg máshol nem kapok meg. Itt azonban megkaptam és ezt használni is tudom. 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Nagykanizsa, 2017. február 22-én

 

Kanizsainé Rezsek Mária

 

Gimnazista farsang

Csütörtök délután 3-kor a tanórák után a 9-12. évfolyamosok jelmezes osztályjelenetei kerültek bemutatásra. A három tagú pártatlan zsüri szintén jelmezben volt.

Fergeteges előadásokat láttunk, hasunkat fogtuk a sok nevetéstől.

Az első helyezést a 11a-sok akciófilmje a Dósai komman-dósai nyerte, melynek Oszkár-díj átadására a szereplőstáb frakkban és estélyiben vonult fel. Remélhetőleg a filmet hamarosan a nagyközönség is láthatja, mihelyt átment a szerkesztői és a személyiségi jogok vizsgálatán és az engedélyeztetési eljáráson.

A második helyezett a 11b-sek vízi fesztivál jelenete volt, melyben az osztályfőnök játszotta a cápát.

A harmadikak a 9c-sek lettek a Piaristák evolúciójával. Jelenetükkel bemutatták, hogy már az őskorban is léteztek piaristák, és a különféle történelmi korokban milyen szerepük volt. (A valóságban 1617-ben, idén éppen  400 éve alakult meg a piarista rend.)

A 10a-sok középkori hittan órája volt figyelemre méltó, ahol a kémia tanár osztályfőnök alakította hittanár olyan vegyi folyamatokat mutatott be, amelyek során a középkori tanulóifjúság azt hitte a hite miatt történt a változás. A tanárt természetesen a középkorban boszorkányság vádjával megégették.

 

A 9a-sok Poirot felügyelőt hívták segítségül, miközben órai életképeket láthattunk nagyon élethű tanár-utánzással.

A 10b-sek osztályfőnöküknek készültek egy meglepetéssel, aki mindvégig azt hitte, nem lesz semmilyen műsoruk. Könnyeit nyeldeste a meghatottságtól, mikor a mindenkit megtáncoltató jó ritmusú cigányzene megszólalt. A produkciókat a filmtárban megtalálhatjátok.

Nehéz dolga volt a zsürinek!

Egy kis sütizés után az énekkar készült egy tréfás produkcióval, majd a tanárok rap bemutatója következett, amely a diákoknak igazi meglepetés volt. A bemutató nagy sikert aratott.

Majd a DÖK szervezésében jött a tombola és tánc. Emlékezetes, vidám délután volt tanárnak és diáknak egyaránt.

Hivatás - küldetés előadás sorozat a kollégistáknak

Elindítottuk kollégistáink számára a Kollégiumi esték előadássorozatot, amelynek keretében egykori tanítványainkat hívtuk vissza elmesélni, hogy ők hogyan küzdöttek meg a hivatás-küldetés választás nem könnyű problémájával.

Elsőként Dr. Madarász Szilveszter  (11 éve érettségizett) ortopéd-traumatológus rezidens orvost hívtuk, aki arról számolt be, miként döntött az orvosi hivatás mellett, mi adott neki erőt végigcsinálni az orvosi egyetemet.

Kocsis Anita (5 éve érettségizett) kutatórégész bemutatta a szakma szépségeit és nehézségeit, mesélt az iraki helyszínű kutatás izgalmairól, a közel-keleti háború személyes megtapasztalásáról.

Kovács Sándor József (5 éve érettségizett) színművész lett. Mesélt az útkereséseiről, a döntése utáni változásokról. Üzenete, hogy érdemes nagyon jól csinálni amit csinálunk, érdemes műveltnek lenni, tanulni. A Szürke senkik című film főszerepe óta két másik filmet is forgat és már kisebb-nagyobb színpadi szerepeket is kap.

Mindhárom volt tanítványunkra büszkék vagyunk, személyes példájukkal hiteles mintát adnak jelenlegi diákjainknak.

A piarista iskolától az orvosi hivatásig

Interjú Dr. Madarász Szilveszterrel - egykori tanítványunkkal

Szili, a te történeted példamutató, amilyen tudatossággal tervezel és eléred a céljaidat. Milyen út vezetett az orvosi hivatásig?

1988-ban születtem, abban a kórházban, ahol most is dolgozom. Átlagosnak mondható, polgári családból származom, hála Istennek soha nem nélkülöztünk. A nagyanyáim is élnek, akiktől nagyon sok mindent kaptam. Többek között az egyetemre csomagokat, sütiket, stb. És persze elfogadást, biztatást, szeretetet. Sokat imádkoztak értem. A nagyszülőket meg kell ám becsülni!

A Piarista Iskola falai közé 6 évesen kerültem, mi voltunk az iskola újraindulása utáni harmadik évfolyam. És itt is érettségiztem. 12 évig voltam piarista diák. Ezek az évek változatosak voltak. Nem ment egyszerűen a suli, sok mindennel foglalkoztam. Zeneiskolába jártam, szaxofon-klarinét szakra, karizmatikus zenei közösségben szolgáltam, öt évig a helyi fúvószenekarban is játszottam, szóval későn értem haza, nagy volt a nyomás.

Gimnazista koromban a nyelvvizsgák nem mentek, egyik sem sikerült elsőre.  Angolból és latinból vizsgáztam, végül azért mindkettő meglett. Emelt kémiából és biológiából érettségiztem, de az eredmény arra volt elég, hogy gyógyszerész szakra vettek fel.

Nem volt orvos a családban, de én akkor már orvos szerettem volna lenni.

Gondolkoztam azon, hogy elkezdjem-e az egyetemet, vagy dolgozni menjek. Az utóbbi mellett döntöttem és egyetem helyett inkább eljöttem a kórház kartonozójába dolgozni. Ez az év nagyon hasznos volt, mert megtanított egyrészt arra, hogy a saját munkaügyeimet hogyan kell intéznem, hogy működik a bürokrácia, másrészt nyomatékosította bennem, hogy soha ne nézzem le a kevésbé becsült foglalkozásokat, akár beteghordó, kartonozó, egyéb adminisztratív munkát végző embereket. Nem is tehetem, mert munkájuk igenis számottevő a közös cél elérésében.

Újra felvételiztem közép kémiából és emelt biológiából, így vettek fel az orvosi egyetemre. Az egyetemi padban totálisan elveszett az önbizalmam, úgy éreztem, hogy körülöttem mindenki tud már mindent. Nem mintha előtte túl sok önbizalmam lett volna! Nehéz volt az egyetem. Rengeteget kellett tanulni. Harmadik évben patológiából kétszer meghúztak, Pécsen nincs keresztfélév. Ezzel egy időben, a családban is volt egy hullámvölgy, támogatnom kellett édesanyámat. Nem volt könnyű megint annyi mindent felvállalni és mellette a klassz dolgokról lemondani, de magam választottam. Nem bántam meg. A két tényező egybejátszása miatt halasztottam két évet az egyetemen.

Ebben az évben a városi bölcsődében dolgoztam karbantartóként. Itt tanultam meg igazán festeni, glettelni, lámpát szerelni, ami nagyon hasznos az élethez, de mindeközben a szellemi teljesítőképességemnek csak a 10%-ára volt szükségem. Míg az ember monoton munkát végez, szellemileg is kikapcsolódhat. Persze a munka azért precíz legyen! De alapvetően úgy érzem, nagyon jól kihasználtam az időt. Hazafelé Palinba sokszor – akár a középiskolából – gyalog jártam, s közben filozófiai-politikai, lelki előadásokat, prédikációkat és hangos könyveket hallgattam. Mivel fel voltam szabadítva az egyetem nyomása alól, nem kis hatékonysággal azt tanulhattam, amihez kedvem volt. És én nagyon sok mindent tanultam abban az időben.

Majd visszatértem az egyetemre, 2015-ben lediplomáztam.

Tanulmányaim hatodik éve volt szerintem a legérdekesebb. Betegágynál, betegek között kellett a tanultakat felfrissíteni, alkalmazni és rengeteget tanulni a gyakorlatban is. Ez egészen más volt, nem könyv-ízű, nem pusztán a vizsgákra kellett tanulni, hanem közvetlenül a betegekért. Tudtam mi a fontos, mi nem, megtanultam végre szelektálni. Ez nagy élmény volt, végre láttam értelmét a sok tanulásnak. Nagy szavaknak tűnhet, hogy sokat kellett tanulni, meg szenvedni, pedig ez olykor csak egy kis mozdulat, vagy szimpla összefüggés elsajátítását jelenti, amit viszont sajnos gyakran az oktatásra hivatott személyzet kis létszámából, energiahiányából következve vagy egyéb más okból nem volt hajlandó megosztani velünk.

Diploma után haza akartam jönni, így a Kanizsai Dorottya Kórházba jelentkeztem. El kellett döntenem, milyen szakterületet válasszak. Altatóorvos legyek-e, mint egyik volt osztálytársam (Imreh Andris, aki szintén itt van Kanizsán az intenzív osztályon) vagy más. Olyat akartam választani, ami látványos, ami mérhető, látható, amit jobban a kezemben tarthatónak érzek. Így pl. egy törött csont helyrerakása, monitorozása a röntgen felvételen, operálása közelebb állt hozzám. Nagykanizsán Dr. Brünner Szilveszter főigazgató (aki aneszteziológus is) megkérdezte, hogy mi akarok lenni, miközben az anesztet méltatta, milyen jó a műszerezettség, nyugati színvonal, és egyebek, akkor oldalt néztem s észrevettem a sarokban egy páfrányt, aminek úgy láttam, le volt törve a levele. Jelzésszerűnek tartottam a látványt, s azt gondoltam magamban, a traumát kell erősíteni, s bár akármelyiket választom, érdeklődésem megmarad a másik szakma iránt, esetleg 2. szakvizsgának is választhatom. No meg még Zalaegerszegen Szalai doktor karizmája is megfogott a gyakorlatom alatt. Így lettem traumatológus-ortopéd rezidens. Érdekel a munkám, inspirál, szeretem, bár sokat kell utazni képzőhelyekre, kurzusokra, ami azért az otthonülő beállítottságommal kevésbé kompatibilis.

 

A média tele van az orvosok (és a tanárok) fizetésemelésével. Ugyanakkor más diplomás állásokhoz képest messze alulmarad a fizetés, nem beszélve a külföldön kapható bérekről. Nem gondoltál arra, hogy Te is kimenj külföldre anyagilag megalapozni magadat?

A pénz az élet feltétele, de nem lényege. Ha egy szóval kéne válaszolnom: hazaszeretetből. A nyelvet szeretem, állás mindig lenne elég a külhont megjárt kollegákkal beszélgetni, vagy az internetet használni. De én szeretek itt élni. Enni viszont, azt kell. És én még sok gyereket is szeretnék…

Igen nem tagadom, a külföld mindennapi nagy kísértés. Négyszeres – ötszörös fizetés az itthonihoz képest, ami reálisan tükrözi a felelősségvállalásunk mértékét és a tanulásba befektetett időt, illetve az ünnepnapok hangulatáról, megéléséről való esetenkénti lemondást. Odakinn más mentalitás is, szakmai lehetőségek is kedvezőbbek, de van néhány családi logisztikát hátráltató tényező is, ami megijeszt.

Most elmondhatom, hogy nem panaszkodhatok, vannak nálam nehezebb sorssal bíró emberek. Viszont az életpályamodell, az előrejutás elég kilátástalan, a megbecsültség nem sok. Bízom a Jóistenben, aki eddig nem és tudom ezután sem hagy cserben.

 

Ennyi minden közepette jutott-e időd a kapcsolatteremtésre, családalapításra?

Mindig is komolyan vettem az emberi kapcsolatokat. Nem vagyok fönt a Facebookon, jobban szeretem a személyes beszélgetéseket, a közös játékot, az együtt töltött időt. Kamaszkorom óta három komolyabb kapcsolatom volt. Az első 16-20 éves koromig tartott. Egyetemre külön városokba mentünk, el kellett volna köteleződni, de még nem álltunk készen a családalapításra. Részben ezért is sorvadt el, vége lett. Kapcsolati téren, mint mindenkinek, nekem is voltak csalódásaim is. Az egyetemen viszont volt egy nagyon jó szobatársam, akivel mai napig igaz barátok vagyunk és sokat tudtam vele

többek között ezekről a dolgokról is beszélgetni. Az nagy segítség volt. Létrehozott kisközösségünkkel naponta imádkoztunk a kollégium kápolnájában és szabadidőnkben kirándultunk, csiszoltuk konzervatív világnézetünket. Senki ne gondolja, hogy prűd kockák voltunk. Hatalmasakat nevettünk, programokat szerveztünk.

2014. szeptemberében ismertem meg feleségemet. Ő budapesti lány volt. Másfél évre rá döntöttem úgy, hogy vele szeretném leélni az életemet. Tavaly nyáron, azaz 2016-ban nősültem. Sokfelé lakunk a szerteágazó gyakorlatai helyeim miatt, de alapvetően itt lakunk a piarista iskolával szemben nagybátyám lakásában kedvezményes albérleti státuszban. A lényeg, hogy együtt vagyunk, békességben.

               

Ma a középiskolások számára az az egyik legnehezebb kérdés, honnan tudja meg az ember, mi a hivatása, milyen pályát válasszon?  Te hogyan döntötted el?

Van egy dolog, amiről eddig nem esett szó, talán ezzel kellett volna kezdenem. Ez pedig az Istennel való kapcsolat, a hit kérdése. Naponta úgy felkelni, hogy majd csak lesz valami, annak semmi értelme nincs. Kell egy alap. A piarista iskola jó alapozó volt, de nem elég. Olyan, mint egy kert, mely ápolja a befogadott magot, de a magban kell, hogy legyen tartalék, amiből táplálkozik. Hogy úgy mondjam, hozott anyagból dolgoztok ti is. Mindenki egy külön világ, egy külön látásmód. Akárkiből lehet Kaliforniában felszolgáló, Berlinben ingatlanügynök vagy orvos. Bármi. Részben rajtunk múlik, részben a környezeten.

17-18 éves voltam (11 éve történt), amikor fent a biológia szertárban felmerült bennem a kérdés, mi szeretnék igazán lenni. Mi az, amiért bevállalok mindent? Biztos orvos akarok-e lenni, mert ez egy hosszú folyamat. Sok dolgot fel kell adni, azt mondták, hogy nehéz lesz, de ez túl általános volt. Sokat kell tanulni, nincs bulizás. Amúgy sem vagyok bulizós, meg – gondoltam – míg a tanulással kötöm le magam, kevesebb időm marad vétkezni.

Amikor az ember lefekszik és elalvás előtt végiggondolja, merre tartson az élete, mit várnak tőle a szülei, az iskola, a környezete, mit olvasott az Interneten, és minden információ ott kavarog benne, na ilyenkor óriási ereje van a hitnek, az Istenkapcsolatnak! Mit vár Isten? Kegyetlen őszinteséggel kell az Úristenhez fordulni, hogy mi legyen velem. Az Úristen meg fogja mondani, hogy mi a helyes irány. De hogyan? Uram, Isten, Te mit szeretnél tőlem? Idejössz és megsúgod?

Isten nem súgja a füledbe, mi legyél. Nem ennyire direkt. Sokkal mélyebb rétegekből szól, nem csak az intuíciókon keresztül, hanem a ráción keresztül is. Sok korombelivel találkoztam, akik egy „belső hangot” követve választották a hivatásukat és pár év – néha hónap – múlva váltottak. Akkor most hogy van ez? Honnan lehet tudni, hogy Isten volt-e?

Hogy nálam ez hogyan zajlott?

Én természettudományos beállítottságú vagyok. Sokáig pap is akartam lenni. Hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni? Meg kellett kérdeznem magamtól, tudományok embere legyek-e? Vagy házas legyek? Szerzetes? Vagy pap? Ezermester édesapám, aki a példaképem volt sokáig, még felsős koromban megkérdezte, mi akarok lenni. Ő agnosztikus ateista. Elvitt minket néha a templomba, de sokszor kritizálta a hitünket. Kombinálva az Isten utáni vágyam és a szokásos szülőkkel szembeni kamaszkori dacot, egy elég erős Istenkapcsolat alakult ki bennem. De a templomba járás nem egyenlő a katolikus hittel. Én nem adminisztratív vagy vallásos keresztény akartam lenni, hanem valódi keresztény, azaz szent, foglalkozzam bármivel is. A hitet főként anyai nagymamámtól és nagypapámtól kaptam. Mama tanított meg imádkozni. Mindig bíztatott: „Menj ministrálni, segíts Ádám atyának, nem látod? Egyedül van.” Ez mindig megmaradt bennem. Segíteni. A mai napig ministrálok, természetesen már nem csak ezért.

Tehát dédelgettem ezt az álmot, hogy pap legyek. Beszélgettem sok atyával, házasemberrel. Akit Isten hív, az tudja, érzi ezt – bátorság kell meglépni és onnantól már megy. Bármit választ az ember, egyszer kell dönteni. Nem szabad visszafordulni. Minden reggel úgy kell felkelni, hogy tudom, mit szeretnék elérni. Ennyire nem volt erős a hívás bennem, pedig mivel nagyon érdekelt a természettudomány, gondoltam, hogy piarista szerzetes leszek. Tudós és pap együtt. Mint a bencés Jedlik Ányos… de jött a szerelem. Akkor azt gondoltam, hogy házasként is tanúságot lehet tenni a hitünkről, még talán nehezebb is, de állok elébe. És itt a kizárólagos szeretetről beszélek, amelyet az Isten kegyelméből megtartott házasság előtti tisztaság jelképez, illetve a házassági hűség. Egy életen át.

Érdekelt az elektronika, apámmal már hetedikes kisgimnazista koromban sokat beszélgettünk a fizikáról, kapcsolásokról, így felmerült bennem, hogy legyek villamosmérnök. Dénes Sanyi bácsi volt a fizika tanárom, nagyon jó tanár volt, aztán igazgató lett, majd polgármester, nem volt ideje tanítani. Az új fizika tanárral nem tudtam együtt dolgozni, így inkább a kémia mellett döntöttem. Bejártam reggel 7-re – ilyenkor az ember még a saját nevét se tudja – Homonnay tanárnőhöz kémia faktra. Az osztálytársaim fizikára jártak, ők is bekerültek az egyetemre. Az is egy járható út lett volna, de én így elterelődtem a villamosmérnöki pályától. Felvettem a biológiát, így jött az orvosi. Azt gondoltam, hogy ez egy értékes, jól jövedelmező, hasznos, értékteremtő pálya. Misztérium a jövő, de úgy döntöttem, bevállalom.

 

Mit javasolsz egy mai középiskolásnak: hogyan érdemes eldönteni milyen irányba menjen?

Alapvetően három szempontot érdemes figyelembe venni: a képesség, a szükségesség és az ember egyéni vágyai, azaz „mihez van kedvem?”.  Olyan ez, mint három halmaz. Nézzük sorjában.

Az első halmaz a képesség.

Nagyon sok sorsot látunk az ambulancián, de a mindennapi életben is. Néha az látszik, hogy a szülő totál nem ismeri a gyermekének a személyiségét, így a képességeit sem. Ráerőltet valamit, ami nem megy és kész a csalódáshegyektől megroppant önbizalom hiányos gyerek. Persze a makacs, maximalista gyerek is elérheti magától ugyanezt.

Kedves Középiskolás! Mire vagy képes? Ezt kutasd ki! Ehhez nagyon jól kell ismerned magadat. Teszteld magad, állítsd magad feladatok elé. Pl. írj egyre jobb dolgozatokat. Nézd meg, hogy tudsz-e jobbat írni, még annál is jobbat.  Ha sportoló vagy, érj el egyre jobb eredményeket. Teszteld le a határaidat! Ne kényszerből, hanem szorgalomból. Tarts önvizsgálatot! Emlékszem, Abigél néni egy jelentéktelennek tűnő egészségtan órán egy kérdőívet dugott az orrunk alá, hogy milyen tulajdonságaink vannak, melyek kellenek a megálmodott munkánkhoz és min kell még dolgoznunk. Hihetetlen, hogy milyen hasznos volt az a 20 perc komoly időráfordítás, míg koncentráltam, pedig olykor halálra untuk magunkat egészségtan órákon.

Ha pedig nem tudsz jobbat teljesíteni, akkor alázattal fogadd el, hogy ennyire vagy képes. Inkább legyél boldog egy alacsonyabb szinten, mint idegbeteg diplomás. Szánalmas, mikor valaki 54 évesen is megfelelési kényszerben szenved felelősségteljes beosztásban. Ismerek ilyet. Sőt kiábrándító volt megtudni, hogy jó néhány évfolyamtársam – akikről nem is gondoltam volna – nyugtató, esetleg vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szed. Megjegyzem én sem bírtam ki gyógyszer nélkül, de annak rózsafüzér volt a neve. Az egyetemen azt is tapasztaltam, hogy sokan a második vagy harmadik szakon (egyetemen) voltak már, amikor találkoztunk, mert fogalmuk sem volt, hogy mire képesek. Nem tudtak elsőre jól dönteni, mert nem ismerték magukat.

A második halmaz a szükségesség.

Ez nagyon nehéz, mert széles látókör kell hozzá és bizalom a kapott információban. Nézz szét a világban, érdeklődj, mire van szükség, figyeld a trendeket. Fontosak a személyes kapcsolatok. Itt nem pusztán kapcsolati tőkéről beszélek, hanem jót beszélgetni a másikkal, megkérdezni, mik a tapasztalatai. Az ember így ismeri meg a világot. Ha van 20 millió jogász, ne te legyél a 20 millió egyedik, mert nem biztos, hogy lesz munkád a pályán és ezért esetleg felszolgáló leszel egy étteremben. Meg kell nézni a munkaerőpiacot, mire van szükség. Ez elég felnőttes dolog, nem véletlenül elsősorban szülői feladat. A döntés viszont a tiéd.

 A harmadik halmaz, ez a legfontosabb, mert ez szabályozható. Ez az álmod, amit szeretnél csinálni. Isten sem akarja, hogy olyat csinálj, amit nem szeretsz. Akkor nem lenne szerető Isten és nem lenne értelme az általa belénk oltott kreativitásnak sem.

 A három halmaz metszete legalább EGY pontot ki fog jelölni, ha nem többet és az lesz az a pont, ahol a te helyed van. Az Isten mindhármon keresztül szól hozzánk. Szükséges-e, képes vagy-e rá, elég kreatív vagy-e hozzá, lelkesedsz-e? E három alapján kell dönteni véleményem szerint.

Istent nem az fogja lenyűgözni, te milyen jól dolgozol, a tulajdonságaidat Ő adta. Azzal sose dicsekedj! Hanem az is nagyon fontos, hogy jó kedvvel végezd a munkádat, erkölcsösen, tisztelettel, becsületben, magad iránt, a családod iránt. Ez mind együtt számít, mert a cél, a végső cél, hogy üdvözülsz-e vagy sem.

Az üdvösségre megy ki ez a földi játék. Ez a végítélet. De nem kell azt gondolni, hogy az Isten valami „csak szenteknek való és nekünk nem teljesíthető” dolgot kér tőlünk. Nem, egészen hétköznapi dolgokat, melyeket Boldog John Henry Newman bíboros, aki az életszentség nagy hirdetője, egyszerű szavakkal foglal össze:

„Ne maradj ágyban, amikor elérkezett a felkelés ideje, pontosan feküdj le.
Végezd el kötelező imáidat, élj Isten jelenlétében egész nap és légy vidám!
Csak egy nap az élet: ébredéstől az elalvásig. A mai napon kell felismernem az Úr látogatását, a jót megtennem és a bűnt elkerülnöm.”


Szili, volt osztályfőnöködként két fontos dolgot szeretnék  még elmesélni rólad az olvasóknak.

Az egyik, hogy te mindig minden körülmények között vállaltad a hited. Erre egy példa: kilencedikes korotokban, mikor Homokkomáromba zarándokoltunk, elmondtad, hogy 11 éves korodtól minden nap elimádkozol legalább egy tized rózsafűzért. Ez engem akkor nagyon meglepett, te pedig olyan természetességgel vállaltad, hogy engem is inspirált hasonlóra. A tanár tanult a tanítványtól.

Igen, ez a szokásom azóta is megvan. Történjék bármi (buli, vizsga, késői mozi, vendégség, vendéglátás, ügyelet, kirándulás), az egy tizedet minden nap elmondom most már a feleségemmel együtt. Ez a minimális törékeny 6 perc jár az Istennek és bizonyítottan el lehet mondani a mai modern időkben is. Sőt, azóta kiegészült a Lorettói litániával és egyéb imákkal. A kötött imákat szeretem, mert rendben tartanak. A spontán ima pedig jön spontán, azért spontán. De a spontán nincs mindig, ezért kell a kötött.

 

A másik dolog az átlag feletti kreativitásoddal és szervezőképességeddel kapcsolatos: gimnazista korotokban az osztályunk 3 éven át megnyerte a farsangi produkciók versenyét, és mindnek a megszervezésében oroszlánrészed volt, vagy te voltál az ötletgazda. Ezek számomra olyan emlékezetes produkciók voltak, hogy máig nagyon jó és vidám szívvel gondolok rájuk.

Akárcsak én.

Köszönöm a beszélgetést!

 

Nagykanizsán, 2017. január 25.

Kanizsainé Rezsek Mária

 

 

 


A nap fotója: Agapé az utcán

A vasárnapi diákmise utáni szokásos agapé ma elmaradt - a rossz közlekedési viszonyok miatt több 12. b-s diákunk nem tudott beutazni, és az ofő is beteg. Sebaj, a beérkezett sütit megettük az utcán egy jó kis dumaparti közben.

Remek piarista szereplés a Zala megyei asztalitenisz-diákolimpián

Nagykanizsán, 2016. december 8-9-én a Bolyai iskolában rendezték meg az asztalitenisz-diákolimpia megyei fordulóját. A népes mezőnyben a piarista csapat Köteles Attila tanár úr vezetésével képviselte iskolánkat.

Alsós lánycsapatunk a városi fordulót megnyerte, és ezzel továbbjutott a megyei döntőbe. Ott a 3. helyezést érte el. A középiskolás lányoknál két csapatunk nevezett (Piarista 1: Szabó Csenge, Tóth Kata; Piarista 2: Póczak Orsolya, Tóth Bernadett). Az első számú csapat bronzérmes lett, a második csapattal megküzdve a dobogó alsó fokáért.

A fiúknál három csapat indult (Piarista 1: Kőszegi Gábor, Gelencsér Bálint; Piarista 2: Izer Gergő, Léránt Benedek; Piarista 3: Paulik Barnabás, Czimmermann Richárd). A csapatverseny során a második és harmadik csapatunk az első mérkőzése után búcsúzott. A Piarista 1 azonban egészen a döntőig menetelt, a BLG2 és a Mező legyőzésével. A döntőben a  BLG 1 volt az ellenfél. A szoros összecsapásban a kedvezőtlen sorsolásnak köszönhetően a bravúr elmaradt. Ezért a piarista csapat a dobogó második fokára állhatott fel.

A lányok egyéni küzdelmében Szabó Csenge bronzérmet szerzett. A fiúknál Kőszegi és Gelencsér egészen az elődöntőig menetelt, ahol mindketten kikaptak. Ezzel a bronzmeccs egy piarista rangadó lett, ahol Kőszegi tudott diadalmaskodni.

Én elégedett vagyok a játékommal, mert mindkét versenyszámban a legjobb négyben végeztem, amire eddig az egészségesek mezőnyében nem volt példa. A nyolc között Simó elleni mérkőzésen nyerni tudtam, aminek nagyon örülök.

 

Összességében nagyon kellemes emlékekkel térhettünk haza a versenyről. Remélem, jövőre legalább ilyen jól szerepel a piarista csapat.

Gelencsér Bálint 11. a

 

Besorolás tagozat: 

Tanár vagy-e vagy nevelő?

A következő írás Kalazanci Szent József rendalapítónk írásaiból vett gondolatokra támaszkodik vagy belőlük ihletet merítve született. A veracruzi piaristák (Mexikó, Kolumbusz Kristóf Egyetem) vetették papírra. 

A tanár tanít, - a nevelő alakít.

A tanár tudományt nyújt, - a nevelő életet.

A tanár a jelennel foglalkozik, - a nevelő a jövőt is figyelembe veszi.

A tanár kijön a sodrából, - a nevelő megőrzi reményét.

A tanárnál mindent betéve kell tudni, - a nevelőnél az ismeretek integrálása fontos.

A tanár fenyít, - a nevelő segít megjavulni.

A tanár kényszerít, - a nevelő javaslatot tesz.

A tanár számára a tudomány átadása a minden, - a nevelő bölcsességet plántál.

A tanár előtt mindenki egyforma, - a nevelő egyénekből közösséget formál.

A tanár hajthatatlan, - a nevelő megfontolt.

A tanár magasabb rendűnek képzeli magát, - a nevelő iránymutatónak.

A tanár információval szolgál, - a nevelő értékekkel.

A tanár ismereteket közöl, - a nevelő viselkedésformákat ébreszt.

A tanár a betűhöz ragaszkodik, - a nevelő a betű mögött rejtőző szellemhez.

A tanár elítél, - a nevelő megért.

A tanár folyton kiabál, - a nevelő eléri, hogy figyeljenek rá.

A tanár parancsol, - a nevelő párbeszédet folytat.

A tanár célt lát a fegyelemben, - a nevelő a célhoz vezető eszközt.

A tanár kérdéseket tesz föl, - a nevelő eléri, hogy neki tegyenek föl kérdéseket.

A tanár elidegenít, - a nevelő felszabadít.

A tanár mindenbe beleköt, - a nevelő végighallgat.

A tanár nem hagyja el katedrája magasát, - a nevelőnek nincs is katedrája.

A tanár tanítja a hitet, - a nevelő tanítja és éli.

A tanár jó magaviseletet követel meg, - a nevelő maga ad rá példát.

A tanár elbátortalanít, - a nevelő biztat.

A tanár megtöltendő edényt lát a diákban, - a nevelő meggyújtandó lángot.

A tanár célja kiművelni az emberfőt, - a nevelőé fölnevelni az embert.

Az az iskola, amely tanárokkal működik: diákgyár,
                   amely nevelőkkel: az emberség melegágya.

Tehát tanár vagy-e vagy nevelő?

Fordította: Tőzsér Endre Sch.P.

 

 

Besorolás tagozat: 

Hangversennyel (is) várjuk a karácsonyt

Felemelő élményben volt része kicsinek-nagynak, szülőnek, tanárnak s mindazoknak akik részt vettek iskolánk kórusainak karácsonyi hangversenyén tegnap este az Alsóvárosi Templomban, illetve ma délután a Felsővárosi Templomban. A gregorián énekek tiszta hangzása, a kamarakórus érett hangjai és a vegyeskar-összkar gyönyörű összhangzata igazi karácsonyi élményben részesített minket.

Köszönjük diákjainknak a reggeli próbák áldozatát, és Cili néninek a szakmai igényességét és kitartását, amivel a kórusoknak ezeket a nehéz de nagyon szép műveket megtanította. Megérte. Nagy ajándékot adtatok mindnyájunknak.

Köszönjük!

Gimnazista lelkinap

Hétfőn a karácsony előkészületeként a gimnazistáknak volt egy lelkinapja, melynek programját a zalaegerszegi Rád találtam Közösség szervezte a tornatermünkben. A Sziráki Péter vezette csoport a kamaszok korosztályát a saját nyelvén szólította meg: volt tanúságtétel, kiscsoportos beszélgetés, sok gitáros zene, egyéni ima. Fiatalok adtak elő fiataloknak.
A program az egész délelőttöt igénybe vette.

A diákokat általában megérintette a program, tetszett nekik.  Voltak (főleg a kilencedikesek között) akiknek teljesen újszerű volt, mert nem láttak még hasonlót, az idősebb diákok már tavaly nagyböjtben is találkoztak a közösséggel egy hasonló programon.

Ízelítő a lelkinapról a KanizsaTv híradójában (2 perc)  illetve az Útmutató című adásban (8 perc).

Besorolás tagozat: 

Volt diákunk a főszereplője a Szürke senkik című filmnek

Kovács Sándor József Vereb Zsolt osztályába járt, és 2012-ben érettségizett a Piarista Gimnáziumban. Családjával Erdélyből települt Magyarországra, kilencedikes gimnazista korától volt iskolánk tanulója. Józsiék csoportjával indult iskolánkban a diákszínpad, melynek művészeti vezetője Kereszty Ágnes drámatanár volt. Az akkori csapatból ketten is a színművészetin tanulnak.  Ebből a  színjátszó szakkörből nőtte ki magát a jelenlegi dráma tagozat. 
József már korán kitűnt bátor fellépésével. Érettségi után a Kaposvári Egyetemen tanult tovább, első filmszerepében egy T-mobil reklámfilmben láttuk. Ma este pedig a Duna Tv-n játszott Szürke senkik című film főszereplőjeként láthatjuk újra.

Józsi! Szívből gratulálunk!

Forrás: http://kanizsaujsag.hu

A Zalai Hírlap Józsival készített interjúját itt olvashatjuk.

Szülők vallottak hivatásukról

Végzős osztályaink számára szülők tartottak pályaválasztási bemutatót  tegnap az osztályfőnöki órán. Bemutatták saját munkakörüket, beszéltek arról, mi motiválta őket pont ezen hivatás választására, mi a szép a munkájukban, mi a nehéz, kiknek ajánlják ezt a munkát. Műszaki, gazdasági, szociális, művészeti, igazgatási területről mutatták be munkájukat az önkéntes szülők. A diákoknak nagyon érdekes volt, hiszen első kézből hallhattak hiteles felnőtteket munkájukról beszélni, pozitívan fogadták a szülők ezen segítségét.

Kamenár Ágnes a Zala megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának munkatársa egy programot is bemutatott - a Nemzeti Pályaorientációs Portált - ahol a gyerekek konkrét szakmák felől tájékozódhatnak bemutató filmek, szakma leírások segítségével. Ajánljuk minden általános és középiskolás végzős diáknak. A program innen indítható.

Köszönjük a szülőknek a lelkiismeretes felkészülést, a fáradozást.

Mi a karácsony?

A következő elmélkedés az öröm vasárnapján Dósai Attila atya homíliájában hangzott el, szerzője ismeretlen.

A karácsony a jelen, nem a múlt.

A karácsony nem egy megünneplendő történelmi dátum, hanem élő ajándék.

Amikor úgy döntünk, hogy szeretjük embertársainkat magunk körül, az a nap a karácsony.

Amikor mi tesszük meg az első lépést, hogy békében éljünk szeretteinkkel, az a nap a karácsony.

Amikor találkozunk valakivel, aki segítséget kér, és mi teljes szívből támogatjuk, az a nap a karácsony.

Amikor időt szánunk rá, hogy beszélgessünk valakivel, aki magányos és szomorú, az a nap a karácsony.

Amikor megértjük, hogy a neheztelést elűzheti a megbocsátás, az a nap a karácsony.

Amikor elengedünk valamit, hogy odaadjuk annak, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekünk, az a nap a karácsony.

Amikor rájövünk, hogy a szeretet, a szívesség és az odaadó törődés a legjobb ajándék, az a nap a karácsony.

Amikor úgy döntünk, hogy jókedvűen és bizakodva élünk, ahelyett, hogy átadnánk magunkat a félelelmnek és szomorúságnak, az a nap a karácsony.

Forrás: Karácsony füveskönyve 17. o.

Besorolás tagozat: 

A németesekkel Klagenfurtban jártunk

2016. december 10-én a németet tanuló gimnazisták a hagyományokhoz híven Ausztriába utaztak az ádventi vásárra.

Először a Wörthi - tónál tartottunk pihenőt, ahol a panoráma igazán csodás volt.

Ezután buszra szálltunk és továbbindultunk Klagenfurtba, az adventi forgatagba.

 Miután megnéztük a város nevezetességeit, kaptunk szabadidőt, így  számos piaci árus portékáját megtekinthettük, ehettünk osztrák különlegességeket, ihattunk meleg italokat és vehettünk apró ajándékokat. Majd Petzen felé vettük utunkat. Itt igénybe vettük –hosszas várakozás után - a sífelvonót és 1708 méter magasságban ismét egy ádventi  vásárban találtuk magunkat. 

Itt látványos műsoroknak lehettük szem-  és fültanúi, mint pl. tűzfújás,  fuvóskoncert. Ez a nap nagyon emlékezetes volt nekünk, mert Ausztriának egy másik szegletét fedezhettük fel és minimálisan a német nyelvtudásunkat is fejleszthettük a kirándulás során.

 

Csamári László, Horváth Abigél, Kovács Barnabás, Szládovics Ákos (11.B)

Torta-party (november 22.) eredményei

Negyedszer gyűltek össze iskolánkban a város és környékének általános iskoláiból azok a diákok, akik kedvet éreztek ahhoz, hogy eltöltsenek velünk egy jó hangulatú idegen nyelvű délutánt. Iskolánk nyolcadikos és idősebb diákjai, nyelvtanárai, játékos versenyfeladatok, süti, tea és jó hangulat várták a vállalkozó szellemű általános iskolásokat.
Angol és német nyelvből is több csoport alakult, gazdára találtak a csoki torták, a legügyesebb csapatok főnyereményeként.

Köszönjük, hogy eljöttetek!

Helyezések:

Angol nyelv
1. helyezett: Piarista Iskola
2. helyezett (megosztott helyezés): Kőrösi Általános Iskola, Miklósfai Általános Iskola

 

Német nyelv
1. helyezett: Kék csapat – Piarista Iskola
2. helyezett: Fekete csapat -Piarista Iskola
3. helyezett: Narancssárga csapat - Kőrösi Általános Iskola/Piarista Iskola

Képek a partyról

A győztes csapatok

Besorolás tagozat: 

A gimnáziumi nyílt napokról

Megnyitottuk az iskola kapuit három alkalommal is. Több, mint 150 diák és szülő látogatta meg iskolánkat, vett részt tanórákon és bemutató foglalkozásokon. Köszönet tanárainknak és diákjainknak az aktív részvételért, szervezési segítségért.

Az első nyílt napon a KanizsaTv is jelen volt, az akkor készült film megtekinthető innen.

Dekorációs verseny eredménye

Megszépültek az osztálytermek az osztályközösségek szorgos keze és kreatív ötletei nyomán. Az osztálydekorációs versenyt egy tisztasági versennyel együtt hirdettük meg az 5-12. évfolyamon. Az osztálydekorációkat külön is értékeltük. A hét tagú szakértő zsűri emeletenként egy első és egy második helyet ítélt meg, és számos kreatív  vagy szép kivitelezésért dicséretet adott. Egy osztályt különdíjban részesített.
A versenyt a szülők szponzorálták. Az oklevelek mellé tortát vagy egyéb édességet kaptak a nyertes osztályok, amelyeket a  szülők ajánlottak fel.

Köszönjük a szülőknek az adományokat,  az osztályszépítő munkát. Köszönjük az osztályfőnököknek a buzdítást és az ügy mögé állást, a gyerekeknek pedig a lelkes hozzáállást, a sok ötletet, a bevállalt fáradozást. Úgy ítéljük meg, hogy megérte.

Helyezések:

Legszebb osztály cím:

10b - 1. emelet

9c - 2. emelet

Második helyezettek:

10a - 1. emelet

 


5a - 2. emelet

 


Különdíj: 11b

 

 

A verseny a tisztasági versennyel folytatódik, amelynek eredményhirdetése 2017. április 7-én lesz.

Hajrá a fődíjért!

Angol színházban voltunk

Iskolánk kb. 30 tanulója vett részt azon a színházi előadáson, melyet a Bécsi Angol Színház művészei hoztak el Zalaegerszegre. Egy Sherlock Holmes történet színpadi adaptációját láttuk. Nagy várakozással indultunk útnak, hiszen a tavalyi darab sikere után az idén is valami jóban reménykedtünk. Szerencsére nem kellett csalódnunk. Ezúttal is lenyűgözött bennünket az ötletes rendezés, a pergő történet és nem utolsó sorban az élő nyelv varázsa.

 

 Jirapha Jansanthia, thaiföldi cserediákunk beszámolója

On18 November, I had the opportunity to watch a performance called ‘The Hound of the Baskervilles’.
In my opinion, it was a kind of complicated story. The characters’ names were difficult to remember. Besides, it was a crime story. However, I enjoyed the performance very much. I loved the actors’ British accent so much. I wish I could see them on the stage again.

Közreműködésünkkel emlékezett a város

- Végre egy nem szokványos megemlékezés. Nem a megszokott versek, forgatókönyv - hogy csak néhány véleményt idézzünk a résztvevőktől arról a vasárnapi megemlékező műsorról, melyet iskolánk diákjai adtak elő a forrdalom 60. évfordulója alkalmából a Medgyaszay-házban.
Bali Judit tanárnő a diákszínjátszókkal egy olyan darabot állított színpadra, amely a forradalom idején a központi szemináriumban játszódik.
Várnai Péter atya a darab szerzője személyesen is jelen volt az iskolai bemutatón, és nagy örömmel gratulált, hiszen a Szabadság a Szabadság téren című darabjának ez volt az ősbemutatója.

A megemlékező műsor teljes terjedelmében ITT tekinthető meg, amelyet a Városi Televízió készített és bocsátott a rendelkezésünkre!

Szabadság a Szabadság téren

színdarab

Rendezte: Bali Judit

Szereplők:

Altorjay Marci sorkatona - Kaufmann Máté
Altorjay Béla kispap - Kaufmann András
Altorjayné Mária néni - Németh Virág
Streiner ÁVH-s főtörzsőrmester - Csamári László
Gulyás tizedes - Schaffer Máté
Fekete ÁVH-s százados - Matusek Milán
Spirituális pap - Szántó Barnabás
Vicerektor békepap - Balázs Zoltán
Bánk professzor egyházjogász - Csapó Gergő
Turchányi Egon bíborosi titkár - Szládovics Ákos
Kuklay Antal pap - Izer Gergő
Tabódy István kispap - Bácsai Zoltán
Rédly Elemér kispap - Szőlősi Csaba
Weissmahr Béla világi jezsuita - Kántor Dániel
Narrátor/ rádióbemondó - Kiss Alexandra


Dicséret a színjátszóknak, rendezőknek!

Több fa a gyerek körül=jobb jegyek a suliban

Egyik korábbi híradásunkban volt arról szó, hogy az emberi boldogság és sikeresség kulcsa a kapcsolatokban keresendő. A kapcsolatok több irányúak. Ebben az írásban a természettel való kapcsolatra hívjuk fel a figyelmet: mit okoz a természet hiánya gyermekeinknél? Hogyan hat a természet kötelsége, ha fáradtak vagyunk, miért csökkenti a figyelemzavart és az agresszivitást?

shutterstock 361989881

Amerikai kutatók vizsgálták ezt a jelenséget, és megállapították: a természettel való bármilyen kapcsolat (fa látványa, a természet "érintése",  séta a parkban vagy erdőben, kertészkedés, stb.) pozitív változásokat idéz elő bennünk. Ez is egyik oka annak, hogy alsós diákjainkkal rendszeresen erdei iskolákban veszünk részt, az idősebbeknek pedig számtalan túralehetőséget ajánlunk föl.

A teljes cikk itt olvasható.

Besorolás tagozat: 

Tanári „lazulás” – kirándulás Zágrábba

Hogy kicsit kikapcsolódjunk, művelődjünk és építsük a pedagógusközösséget, úgy döntöttünk, hogy egy szombati napon, október 1-jén tanári kirándulást teszünk Zágrábba. Reggel indultunk két kisbusszal. Miután meglátogattuk a Maksimir parkot, következett a nap legnagyobb kihívása: parkolókeresés a belvárosban. Nagy nehezen azért megbirkóztunk a feladattal, így lehetőségünk nyílt arra, hogy megtekintsük a Káptalandombot, a Felső- és Alsóvárost. A kötelező burekezés után szabad program következett, majd újra buszba szálltunk, és meg sem álltunk a horvátok nemzeti búcsújáróhelyéig, Marija Bistricáig. Este kicsit elfáradva, de szép élményekkel tértünk haza: jó volt látni a csodálatos tájakat és épületeket, együtt lenni és találkozni a bistricai Szűzanyával.

 

Böszörményi Géza

Vendégünk volt Dr. Maróth Miklós akadémikus

Hétfőn volt az első előadása az Októberi esték című rendezvény-sorozatunknak. A rendezvényterem kicsinek bizonyult a nagyszámú érdeklődő miatt, akik Dr. Maróth Miklós akadémikus, arab-szakértő előadásán vettek részt. A professzor úr arról beszélt, milyen történelmi okai vannak a korunkban tapasztalható népvándorlásnak, miért vannak menekültek, miért vannak bevándorlók, milyen szokásaik és életmódjuk van az Európába érkező muszlim vallású embereknek, mit jelent az integráció és az asszimiláció közötti különbség, hova tart Európa?

Az előadást IDE KATTINTVA lehet meghallgatni. Érdemes.

Forrás: Kanizsa TV

Jó helyre került az adomány

Kedves Adakozók!

Ide kattintva olvasható Urbán József SchP köszönőlevele, melyet a kiblawani piarista iskola megújult kosárlabdapályájának ünnepélyes átadása kapcsán tett közzé.

Hálásan köszönjük támogatásukat!

Sikereink a Szent Patrik napi Idegen Nyelvi Fesztiválon

A budapesti Vörösmarty Gimnázium rendezte idén a Szent Patrik napi Idegen Nyelvi Fesztivált. Erre a rendezvényre Budapestről és az ország több pontjáról érkeztek versenyzők, verssel, modern dallal, népies dallal készülve.

A mi diákjaink közül többen is vállalták a szereplést ezen az eseményen. Horváth Eliza (9.b) és Mátrai Loretta (9. b) modern dallal, Paulik Flóra (11.a) népies énekkel, Kovács Júlia (10.b) hangszeres kísérettel előadott modern dallal, Bognár Bence (12.a) pedig egy Burns verssel készült a megmérettetésre.
Tanulóink nem csupán intézményünket képviselték, hanem értékrendet, igényességet, finomságot mutattak fel.

A helyezettek:

Kovács Júlia 1. helyezés

Mátrai Loretta 2. helyezés

Bognár Bence 3. helyezés

Paulik Flóra 3. helyezés

Méltán vagyunk nagyon büszkék rájuk!

Küne Edina idegen nyelvi munkaközösség vezető

Besorolás tagozat: 

Villámcsődülettel zártuk az évet

Idén ünnepelte iskolánk alapításának 250. évfordulóját. Az egész éven átívelő gazdag programsorozat zárásaként egy zenés-táncos flashmobbal leptük meg a várost.
Az öröm és felszabadultság már az előkészületeknél tapasztalható volt. A diákok lelkesen fogadták a koreográfiát, sokszor a meghirdetett próbákon kívül is gyakoroltak.

Leírhatatlan élmény volt több száz tanulóval és a kollégákkal szinkronban mozogni a város főterén.

Büszkeséggel és szeretettel tölt el, hogy mint egykor növendékként, most tanárként tartozhatom a piarista közösséghez.

 

Békési Gabriella főszervező

 

 

Az eseményről készült riportok és felvételek:

A KanizsaTV híradása a képre kattintva elérhető.