ESEMÉNYEINK

2018. dec. 16. vasárnap, 08:00 - 2018. dec. 31. hétfő, 22:00
Törzs:
„Ne félj a fájdalomtól. Nem kontár kése koncol. Próbált sebész az Isten, Megifjodol, ha boncol.” (Sík Sándor: Ne félj) Napok óta készülődött valami a természetben. A súlyos felhőket szinte a földig nyomta terhük. Az öreg János bácsi – Isten nyugtassa! – azt mondta volna „Üdő lössz!”(sic!) Ember, állat nyugtalan volt. Csak az aprócska gyerekek reménykedtek izgatottan: „Mégis fehér karácsonyunk lesz az idén!” Titokban már kihozták a fészerből szánkájukat, és vágyakozva gondoltak arra, hogy talán ezen a télen hasznát veszik. Hideg permet hullt az égből, amikor Pista vállára vette fejszéjét, s a közeli erdő felé indult. Méltatlankodva morgolódott magában: ”Ej, ez az asszony, hát nem lett volna elég, ha holnap megyek ki azért a fácskáért! Addig legalább élt volna még. Átfutott a fején, hogy bármilyen csúf, műfenyőt kellene venni. Sajnálta a fiatal életet kioltani. Még sötét volt, amikor Anna felriadt. Mint hetek óta mindig, most is vasmarokkal szorította szívét a fájdalom. Rémülten kapkodott levegőért, keze görcsösen markolta a lepedőt. Mintha egyre hosszabb idő múlva jönne az enyhülés. Kimerülten hanyatlott a verítéktől csatakos párnára. Hát már soha nem lesz vége? Vigyél magaddal, Uram, látod, oda már a békességem! Irgalmas szereteteddel simogasd ki belőlem borzolt lelkem kínját! Imára kulcsolt kezére hulltak forró könnyei. Teste remegése lassan alábbhagyott, kifáradt a szenvedés, a lét kezdett értelmet nyerni. A napok óta tartó tomboló düh, fékevesztett harag … a világ ellen … mindenki ellen, aki él, veszített erejéből. Érezte, ahogy tagjait meleg nyugalom járja át. Jó volt így egyedül. Kegyelemként élte meg a jelen perceit. Édes Párom! Soha nem szűnök meg gondolni Rád - suttogta fájdalmas hangon. – Lásd, el kell búcsúznunk egymástól, hogy az a majdani találkozás szép legyen, méltó tehozzád, méltó kettőnk életéhez. Hosszú idő után most először gondolt arra, hogy görcsös igyekezetével, amivel férjét vissza akarta rángatni ebbe az életbe, zavarhatja az elhunytat. Eszével tudta, hogy hitben, és a Jézustól tanult szent elhatározással el kell engednie, … de a szíve, a még mindig szerelemmel teli szíve, … fogva tartotta. Nehézkesen emelte fel a fejét, pillantásával körbefogta a kis szobát, majd tekintete megállapodott az ágy fölötti korpuszon. - Megváltó Jézus! Tartsd meg józan értelmemet! Tudom, végleg elment, akit maradásra akartam bírni, de már csak gondolataimmal ölelhetem át. Hadd tegyem! Bocsáss nekem meg! Nem, nem akarom kétségbe vonni ítéletedet! Szent az, miként minden tetted. A feszület alatti polcon vékony kis füzet feküdt: „Üzeneteim nehéz időkre”. - Megmosolyogtató cím! - morfondírozott. Aztán találomra belelapozott. Döbbenet ült ki elgyötört arcára. Később, úgy emlékezett erre a pillanatra, mintha kezét valami nem evilági erő mozgatta volna. Mohón falta a betűket. Olyan reménytelenül éhes volt már a vigasz-szóra! „Ahhoz, hogy megtapasztaljam éjszakámban a hajnal hasadását, el kell jutnom az elfogadásig. A halálból az életre hosszú út vezet. A tagadáson, a haragon, az alkudozáson, és az önvádon keresztül juthatok el arra a pontra, amikor elfogadom veszteségemet. Végre kezemben tartom sebemet, és belehelyezhetem Isten gyógyító ölelésébe.” Alig tudta kisilabizálni a dátumot, a szemét újra elborító könnyektől. Apja halálának egy éves évfordulóján írta. Istenem, újra és újra „meg kell halnom”, hogy elfogadhassam a végleges halál gondolatát? Úgy érezte, órák óta bolyong az erdőben. Már a delet is elharangozták, amikor egy apró tisztásra ért. Olyan hihetetlennek tűnt: két – szinte teljesen- egyforma fácskát pillantott meg. - Ha elviszem a testvéredet, magányos leszel – mormolta, miközben érdes kezét végigjártatta a fenyő ágain. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, kivágta mindkettőt. - Jó lesz Annusunknak, úgysincs gondja most ilyesmire! Már könnyült lélekkel baktatott a falu felé, s furcsa, mámoros érzés járta át. Mintha a fácskákból meleg áramlott volna megdermedt tenyerébe. –Megbocsátottak! S ezen olyan jólesően kellett mosolyognia. Másnap erőre kapott Anna. , Tudta, érezte minden porcikájában, előző este részese volt egy igazi csodának: imái meghallgatásra találtak. Az Úrjézus lehajolt hozzá, és irgalmával beborította elgyötört lelkét. Soha nem tapasztalt hálát érzett. Gyorsan magára kapott egy ócska kabátot, s elindult. A temetőbe tartott. A kapuban megtorpant. Kis fenyő támaszkodott a rozsdás kerítésnek. Valahova a dereka tájára gondos kezek egy levélkét erősítettek. Remegő kézzel bogozta .A míves írás Pista sógor feleségét, Ilonkát dicsérte.   „Belénk oltja örömét Hogy bajunk ő zúzza szét És míg meg nem enyhülünk, Mellénk ül és sír velünk.” Legyen áldott a karácsonyod, Annánk! Szeretettel, vigasszal: Pista és Ilon   - Értelek, Uram! Hát, legyen meg az akaratod! Mégis lesz karácsonyom! A köszönetemet teszem Fiad jászlához, és szívből jövő szeretetemet. Te mindig velem voltál, de az én szemem hályog borította, gyöngéd szavad süket fülekre talált nálam. Elszántan indult vissza a házba. Hirtelen úgy érezte, rengeteg tennivalója van még, holnap már Szenteste. 2018. december Kertészné Tóth Éva [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"20769","attributes":{"alt":"","class":"media-image","height":"320","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
2019. már. 01. péntek, 08:00
Törzs:
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"20751","attributes":{"alt":"","class":"media-image","height":"480","typeof":"foaf:Image","width":"339"}}]]

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT