DIÁKSAROK - GIMNÁZIUM

Piarista szilveszter Łapsze Niżne-ben

2012 decemberében 8-an közülünk azt a merész feladatot vállalták, hogy lányok/nők nélkül Lengyelországba utazunk, szilveszterezni. Az odaút kb. 9 órán át tartott, ezt főleg cigányzene hangos ordításával tettük elviselhetővé. (Az emberek elég furcsán néztek a buszunk után…)

Első nap Krakkóig utaztunk, ahol megnéztük a belvárost, a híres Piacteret, a Rynek Krakowski-t, este filmet néztünk a szállásunkon, a piarista rendházban. Másnap megnéztük a sóbányát Wieliczka-ban, ahol nagy szerencsénkre egy gyönyörű lengyel lány, Natali vezetett minket végig, kb. 3 órát töltöttünk ott. Ebéd után indultunk tovább, Łapsze Niżne-be, ahová 5 órára értünk oda. Alig hogy megérkeztünk, kezdődtek is a találkozó programjai, gyalogoltunk 4km-t egy hangulatos, de igen hideg helyre, ahol vacsoráztunk, és már indultunk is, esti ima gyanánt a Kálvária dombra, végig a keresztúton, a mínuszokban…Másnap reggeliztünk, majd újabb 10km következett. A szomszédos településre gyalogoltunk, ahol megnéztünk egy vízierőművet, és Nedec várát, miközben ránk esteledett. Visszafelé busszal vittek minket, az 1310-ben épült Łapsze Niżne-i gótikus Kościół és Kwiryna templomhoz, ahol misén és egy koncerten vettünk részt, amit a magyar vendégek tiszteletére tartottak. Este fél hétkor azért csak megebédeltünk, már nagyon vártuk!! Bűnbánati liturgián vettünk részt, utána volt még egy rövid tánc (piarista disco, ahogy ők nevezik), és alvás.

A következő nap misével indult, amit lengyelül hallgattunk meg. Ezután minden iskola egy 5 fős csapatot állított össze, mi is, hogy egy vetélkedőn vegyünk részt. Az első feladatrészben elméleti kérdéseket kellett megoldanunk, például le kellett rajzolnunk a kísérő tanárunkat. Persze, mi úgy rajzoltuk le, ahogy elképzeltük…kocka hassal, és hatalmas izmokkal…Ezután kimentünk a hóra, ahol zsákban futás, hóemberépítés volt többek között a feladat. És a kísérő tanárt kellett végighúzni egy pályán, majd vissza, a lábánál fogva, a lehető leggyorsabban. A harmadik rész a tornateremben zajlott: röplabda, floorball. A lengyelek nagy szívének köszönhetően elsők lettünk, egy vödör cukrot kaptunk ajándékba, ami hazáig sem fogyott el. A verseny után, az utolsó pillanatban (mint mindig) szóltak, hogy a magyar csapat tanuljon be, és adjon elő valami táncot! Hát ezen sokat gondolkoztunk, jobbnál-jobb ötletek jutottak az eszünkbe, végül a Fluor:Mizu-ra találtunk ki egy mutogatás sorozatot.

Az este páros tánccal, polonezzel kezdődött. Mi, magyarok már jóval előtte gyorsan felkértük a legszebb lányokat, és velük táncoltunk. 8-től éjfélig buliztunk, éjfélkor elmondtuk a jókívánságainkat egymásnak, (az otthon maradtaknak videó üzenetekben, amit az egyik atya vett fel, és azonnal fel is töltött a Facebookra) és indultunk a misére. Ez után kellett bemutatnunk a saját, nagyszerű koreográfiánkat, amit a lengyelek ujjongással fogadtak.

Kb. 2 óra lehetett, amikor folytatódott a bulizás, ami a legjobb volt az egészben. Aztán hirtelen 6 óra lett, gyorsan elment az idő, nem is vettük észre, miközben a szebbnél-szebb lengyel lányokkal táncoltunk! Reggel a lengyel csoportok hazaindultak, mi még egy napot maradtunk, ezért a zakopanei Aquaparkba mentünk, ahol 3 órát ültünk a jakuzziban. Pizzát ebédeltünk, a délutánt pedig két ottani lánnyal töltöttük, Kamilával és Ankával. Este felköszöntöttük a tanár urat születésnapja alkalmából, és egy jót beszélgettünk. Nagy szomorkodások közepette, amiért ilyen hamar vége lett a találkozónak, elmentünk lefeküdni. Łapsze-ban, a Plébánián aludtunk.

Szerdán délelőtt hazaindultunk bánatosan, de a lengyel lányoknak köszönhetően szilárd elhatározással, hogy megtanulunk lengyelül! (Az első lengyel szakkört megtartottuk, rögtön az első tanítási napon. A szerk.) Várjuk a következő lengyel utat, ahol már lengyelül fogunk beszélgetni velük!!

Krizsány Árpád, Valler László 9/III

A hidrogénmolekula szeretete

 

A naprendszer tömegének 99,9%-a a Napban található, ezen belül pedig a nap tömegének 99%-át hidrogén alkotja. Ebből látszik, hogy ez az atom igen jelentős szerepet tölt be szűk környezetünkben (már amennyiben a Napot szűk környezetünkben találhatónak nevezhetjük). A periódusos rendszer első eleme azonban nemcsak természettudományos vizsgálatra alkalmas. A reálos érdeklődés ismét humános irányba csaphat át, ha megvizsgáljuk ezt az elemet. A hidrogén ugyanis nagyon ritkán található meg a természetben atomos formában, többnyire kétatomos gáz formájában lelhető fel. Ebben két atom szolgáltat egy-egy elektront, és az így keletkező molekula kémiailag stabilabb, mint a két atom különálló összessége. De mi köze ennek az emberekhez?
Persze nyilván nem nehéz rájönni, hogy az emberek esetén az atomok a férfi és a nő, a molekula pedig kettejük kapcsolata lesz. Apró hiba az érvelésben, hogy míg a hidrogénatomok egyformák, addig a férfiak és a nők helyenként annyira hasonlítanak egymásra, mint az Antarktisz a Vezúvhoz, de ettől most tekintsünk el. Miért van az, hogy ha egy párkapcsolat, vagy később egy házasság sokkal stabilabb, mint a két ember összessége, mégis oly nehezen tud igazán jó házasság kialakulni? A válasz abban rejlik, hogy ennek kialakítása nem jön természetesen, és meg kell birkóznunk atomias természetünkkel is. Ugyanis, mint hidrogénatomok, mindnyájan rendelkezünk egy elektronnal. Ezt viszont nem szívesen dobjuk be a közbe. A másik, no ő azonnal adja be, hisz a másik elektronja nélkül nem jöhet létre semmi. Mi viszont addig nem válunk meg a miénktől, amíg biztosan meg nem kaptuk a másikét. Csak az a baj, hogy a másik fél is így gondolkozik, így mindketten ragaszkodunk a saját kis elektronunkhoz, ami adott esetben nem más, mint az önző kis életünk, szokásaink, szórakozásaink, vagyis mi, a szívünk. A pár egyik fele szeret táncolni, a másik gyűlöl és soha nem is akar megtanulni. Ekkor az egyiknek el kell döntenie, hogy elfogadja-e ilyennek a másikat, hogy adott esetben soha az életben többet nem fog táncolni vele. És így is beadja-e az elektronját, a szívét? Először mindketten a saját szokásaikhoz, megszokásukhoz ragaszkodnak. Valahol az atomi élet önző élet, mert nem kell a másik atomot figyelembe venni. Ennél magasabbrendű, mikor megtanuljuk azt tenni, ami a másik számára fontos, vagy még inkább: megtanuljuk azt tenni, ami kettőnk számára fontos. A molekula számára. Mert ha ez sikerül, akkor már nem lesz én-atom, és nem lesz Te-atom, hanem Mi leszünk, és mi már nem atomként, hanem molekulaként, stabilabban nézzük majd a külvilágot.

Te odaadnád az elektronod? 
 
 Renczes Balázs (2007) budapesti piarista diák (BME-VIK)

Két tonna ruha...

 és egy csöppnyi szeretet

Immáron sokéves hagyomány nálunk, a kanizsai piárban az adventi jótékonysági vásár. Diáktársaimmal és tanáraimmal együtt én is örömmel veszek részt, mint segítő.

De mit is csinálunk ezeken a vásárokon? Péntek délután osztályonként elkezdjük berendezni tornatermünket és ebédlőnket. Ezt néha a pénteki tesi órák kárára, vagy javára tesszük (attól függ, ki futna szívesen Cooper-t, és ki nem). Majd jövünk mi, akik önként és dalolva maradunk segíteni. Hozzávetőleg két tonna ruhát pakolunk, szortírozunk, hajtogatunk. Szombaton ezeket a kupacokat áruljuk. Este újrarendezzük őket. Vasárnap szintén áruljuk. Majd a legvégén összehajtjuk, dobozoljuk és elpakoljuk a megmaradt három tonna ruhát (nem vicc, ilyenkor tényleg többnek tűnik), illetve az egyéb vásári portékákat.

Lényegében tényleg úgy tűnhet, mintha saját örömünkre pakolgatnánk mindenfélét ki és vissza. De mindezek közben mindannyian mosolygunk és boldogok vagyunk, pedig tisztességesen elfáradunk a két és fél napos vásár végére. Azt hiszem, tudtunkon kívül egy öngerjesztő folyamat „csapdájába” esünk. Valahogy mindig akad valaki, aki elkezd szeretetet sugározni felénk. Eszünkbe jut, hogy ezzel a munkával másoknak segíthetünk, akik egyébként nem biztos, hogy „bolti áron” be tudnák szerezni azokat a dolgokat, amiket nálunk jelképes összegért megvehetnek. Egyfajta belső öröm gyűlik bennünk össze. És az érzés egyre csak erősödik, miközben kiszolgáljunk a vásárlót, szóba elegyedünk a standunkat felkeresőkkel, és megtapasztaljuk, hogy sok esetben valóban segítséget nyújtunk akár pulóver, akár egy jó beszélgetés, akár odafigyelés formájában.

Azt tapasztaltam, hogy a piarista családban mindig találunk valakit, aki segít nekünk. Ezt különösen akkor éreztem, amikor a második vásár alkalmával rám bízták, hogy szépen rendezzek el megközelítőleg 200 férfi pulcsit. Becsülettel neki is álltam, de sajnos origamiból és ruhahajtogatásból mindig is egyformán gyenge voltam. Szerencsémre akadtak segítőim tanárnőim és tapasztaltabb diáktársaim személyében, akik kihúztak szorult helyzetemből. Ugyanígy én is nyújtottam segítséget, amikor bútorokat kellett összeszerelnünk. S végül is mindnyájan megtaláltuk azt a helyet, ahol a legtöbbet tudunk segíteni. Hisz mindnyájan mások vagyunk, de mind valamiben tehetségesek, épp ezért van, aki ügyesen hajtogat, van, aki a rendszerezésben, pakolásban jeleskedik, és mindig van, aki igazából mindenhova odamegy, de mielőtt be fogná valaki dolgozni, elmond egy viccet, amitől jókedvünk támad, majd gyorsan odébb áll.

Lényegében úgy vagyunk együtt, hogy mindenki segít mindenkinek azért, hogy másoknak segítsünk. :) És ez így jó. Ha valaki segített már önzetlenül, úgy gondolom, érti, mit próbáltam leírni. Aki esetleg ezt még nem élte át, annak tudom javasolni, hogy jöjjön el vásárunkra és személyesen csöppenjen bele a kanizsai piár adventi forgatagába. Jó hangulatot és segítőkész embereket biztosan talál majd. Ja, ruha is van, dögivel! ;)

 

Beküldte: Rachler Áron, 13/IV

Rómeó és Júlia

 a pályaválasztási kiállításon

A november 9-ei pályaválasztási kiállításra a „Rómeó és Júlia”-ból vittünk három részletet.
Persze most sem maradt el a „fekete leves sem”! Mielőtt mi következtünk a bemutatóban, az utolsó előtti pillanatban jöttünk rá, hogy hiányzik egy kellék, pontosabban egy lepedő…
Míg Mihály Péter színművész-tanárunk felkonferált minket, mintegy gondolatfelcsigázó, étvágygerjesztő előételt kínálva a kultúrára „éhes” tömegnek, a sok embert fürkésztem, akik a színpad előtt nyüzsögtek. Bár már másodszorra volt alkalmam itt szerepelni és így tudtam, mire kell számítani, mégis furcsa érzés volt, hogy az emberek nem ülnek és figyelnek bennünket. Ez egyrészt motiváció, másrészt kihívás volt, hogy úgy adjuk elő Shakespeare művéből ezt a pár jelenetet, hogy az emberek legalább egy percre megálljanak a színpad előtt és ránk figyeljenek.
Miközben Júlia voltam, azt lestem, hogy ez mennyire valósul meg. És néha úgy láttam, hogy igen, sikerült! Miközben a szerepemre koncentráltam, arra lettem figyelmes, hogy a színpad körül a nézők kicsit lecsendesedtek. Ez fantasztikus érzés volt!
Persze azt is elmondhatom, hogy ebben a nagy sürgés-forgásban akadtak olyanok is, akik odaszólongattak nekünk a színpadra. De szerencsére ez sem tudott kibillenteni minket a szerep adta hangulatból.
Eddigi életem során először volt rajtam mikroport és ezzel az első alkalommal a hátrányát is megtapasztaltam, ugyanis ezzel a kisebb dobozzal a farzsebemben kicsit kényelmetlen volt ülni és feküdni… de legalább ezt is kipróbálhattam.
Ez a szereplés is adott valami újat számomra!

Beküldte: Dernánecz Daniella, 12/III

Fogfájós piar bike

Hőn szeretett ofőnk úgy köti össze a kellemest a hasznossal, hogy mikor osztályunk az  agapé felelős,  utána osztályprogramot szervez - túrázni visz minket. Ezen a napsütéses szeptember végi vasárnapon is így volt tervbe véve, hogy a piarista gimnázium udvaráról kerékpárjainkkal egyik osztálytársunk lakóhelyére, Murakeresztúrra indulunk.

Már az otthonról való elindulásom sem volt problémamentes. Ugyanis az újonnan vásárolt kerékpáromat átvizsgálva észrevettem, hogy az első kereke lapos. Szóltam édesapámnak pumpálja fel. Édesapám közölte, hogy olyan kerékpárt vásároltam, amelyhez nincs pumpánk. Hogy időben megérkezzünk, a bicajt lapos első kerékkel az autónk csomagtartójába betéve gyorsan indultunk Nagykanizsára.

Hála Istennek ezt a problémát apuval útközben megoldottuk, és az osztállyal Murakeresztúrra el tudtam indulni. Fájó foggal indultam az új biciklimmel és az eléggé rázós út úgy szétrázta az egész testemet, hogy csakúgy zokogtak a fogaim, de a sok szenvedés végül meghozta gyümölcsét - megérkeztünk Juditékhoz. Falunézés után kerti parti volt. Judit anyukája megkínált minket sok földi jóval: köztük ott volt a bográcsban főtt gulyásleves, aminek a sűreje volt a legjobb. Ez után aktivitiztünk, ami egy felejthetetlen jó játék volt az osztállyal és a csodálatos osztályfőnökünkkel.

Mielőtt visszavettük volna az irányt Nagykanizsára, lekanyarodtunk a Mura felé is. A sóderrel felszórt út különösen jó hatással volt a bicikli külsőkre. Nem kockáztattam, hogy újra lapos lesz - hol szerzek pumpát, pláne egy szervizt? Mire gyalog leértem a határfolyóhoz, a többiek már visszafele jöttek. A Kanizsára megérkezés pillanatában eltöltött egy jó érzés, milyen jó osztálykovácsoló esemény volt ez!

 

Beküldte: Ruzsics Tamás, 11/V

Környezetbarát közlekedés

 Környezetbarát közlekedés -- így még lehet esély a Föld megmentésére

 

A Zöld Zala Környezettudatossági Versenyen a 3. (utolsó) fordulóra az volt a házi feladat, hogy képekkel  mutassunk be minél több alternatív közlekedési módot. Nekünk ez lett az egyik... Ez az elvetemült ötlet az én fejemből pattant ki, igazából nem tudom, honnan jött. A házi feladatunk elolvasása után öt perccel mondtam a csapattársaimnak, hogy a repülőszőnyeghez mit szólnátok? Nem tudták elképzelni, hogy hogyan gondolom, de bennem már meg volt nagyjából ez a kép, amit később sikerült meg is valósítanunk. Hogy hogyan, azt nem áruljuk el...

 

Beküldte: Kummer Nándor, 11/V

Oldalak

KÉPTÁR

Pályázatok

FILMTÁR

DIÁKSAROK

FACEBOOK