DIÁKSAROK - GIMNÁZIUM

One week with with our fraternity from Zadar

As you know, we spend a whole week with the Croatioan students, who came to Nagykanizsa. At the start, our relation was not the best, but in the end we left as friens with nice memories.


When I got to know that i’ll participate in this programme i was suprised. I didn’t know about this thing, and it sounded really great. A whole week speaking in english was a really good preparation for my exam. I tried to give my best and don’t cause disappointment.

Then the week that we were waiting for finally came. On the first day we visited some people who are Croatioan, but they live in Hungary. We baked some strudels together with the Croatian people, and we visited the Church. It was quite interesting and the strudels were really delicious. After that we had lunch in a near restaurant next to a really nice lake. The food was good and we had some time to talk with the Croatian students. We started to get to know each other, we introduced ourselves and talked about things we have in common. They were very kind, and at the and we played volleyball. When we got back to the school, we had to work in groups. Every group had different work, that had to be completed to Wednesday.

The second day came. On Thuesday we visited some other villages where Croatians live, and we walked to Mura. There we listened to a speach about gold washing and an other about the history of Molnári. This day was more intresting than the day before. After lunch, we made some vessel from clay. This was really fun, and we started to communicate with the Croatians. We started to be a bit familiar not strangers.

On Wednesday, we had to work on the group jobs, and then we had a long free time. We went to a restaurant with some Croatian girls. We showed them the town, and we talked a lot. In the afternoon, there was an exhibition, where our works were shown. We made a dictionary. We gathered our tradicions. We made a little ship and thhe Mura. Every group had to talk about their work in Hungarian and in Croatian too. This day was the most tiring, but we had a lot of fun with each other.

Molnár Péter 10b

I think that everybody was exciting about Wednesday. A day before we’ve already started to collect the themes for the preview. Everybody was trying to struggle on Tuesday for being prepared for Wednesday,but it wasn’t successful because it wasn’t an easy exercise. So the next day (on Wednesday) we started it, we properly did it, we finished everything and we corrected the mistakes we found. We were prepared. We also learnt the song, what we had to sing there, for final in the show.

The exhibition’s preview has came. We needed one Croation student,and one Hungarian student from every group. We divided it up and discussed who will be that. Every pair had to speak about what you can see on the posters. We could see –however,we can see it until September, in the Piarist School’s girls’ dormitory within the event room- traditional dresses, handicraft, vocabulary, and of course many photos about the given days. The public liked it, visibly. Several people from TVs recorded it (the speaking,too). Then,we danced for celebrating –it’s called dance house- the successful work we did in two days. The Tamburás Zenekar (orchestra) was very entertaining. They played some beautiful Croation traditional songs for us. Croations and Hungarians were danced together.

I think that this day was that,which clearly made up us much better than before. Working together helped us to get to know each other,too.

Angelopulosz Szofia 9b

Thursday and Friday was the day we were waiting for. We went to a trip to Tihany and to the Balaton. In the morning we talked about Balaton the the Croatian students, and then we got going. When we arrived to Tihany, we watched a video about the history of the abbey in Tihany. Then we had lunch and we had free time. We walked around the place, and fortunatelly the weather was really nice, i could say hot, because we nearly got cooked... This place is amazing. We had a really good time together and we did some fun stuff. Then everybody bought presents to the people at home and we left the place. We went to a house where our accomodation was. Luckily it was in really good condicion. We ate dinner in a restaurant, and we had wom free time before going bed. We walked to Lake Balaton, and then went back to our place. We had a good night, the beds were quite confortable.

Molnát Péter 10b

 

Just to start with,I’d like to write down,that truly this was the day I was waiting for the most,int he whole week.

Maybe this was the best day,in my opinion not only for me. When we were in Tihany,that was wonderful. The view was very beautiful. The groups were stick together, not like Hungarians together,and Croations together. Everybody liked this, because we got to know each other. We laughed ont he exercises we got, and we could just look at one exercise for 10 minutes using our brain.. Of course,we just tried. We couldn’t solve them.

This day,we were in The Benedictine Abbey,too (it was also in Tihany). It was beautiful,and I also liked the things there. We looked at it quickly,but many people took some pictures,what means that they liked it,too. When we arrived to Balatonberény,everyone selected like Croations and Hungarians are together (of course,girls and boys separated). It means that we wanted to be together,all in all. We played volleyball all day,all night,walked together near to the strand of Balaton.

The dinner was very good,because we were talking to each other,and we were laughing. At the end,when I asked the Croations, which day did they like the most,they answered this day. Thursday. My opinion is the same. Everybody was so happy in Tihany,about those questions we got to do,they were really happy about getting some free time. It was a good idea to give us some questions what we had to do,because like this,every group stayed together and just had fun.

Angelopulosz Szofia 9b

 

On Friday morning, after we made the breakfast and eat it, we went to Small Lake Balaton. It is near to my home. It’s a smaller verion from Lake Balaton, witch is used as a reservoir and cleaning methot to Lake Balaton. Here, we listened to the history of Lake Balaton, and why Small Lake Balaton was needed. After that, we went to have lunch at a restaurant near to Keszthely. This lunch was nearly 2 hours long so we got bored, but we talked a lot with the Croatian students. After the lunch we visited Keszthely. We had some freetime here, so we went on a walk in the town and near to the beach. Then we went back to Balatonberény, where our accomodation was. In the early evening, we had a bath in Lake Balaton, and it was amazing. Here, everybody seemed very nice and friendly, and even we are not from the same country, we was like a team. After dinner, we played some volleyball, and these team things went on, and we became really good friends. Unfortunatelly after the last night our journey together was ended and we were really sad about the leaving.

The first three days was a bit boring, but we had good time together, but the last two days were really great. Saying goodbye to our Croatian friends made us very sad, because the last two days mad us good friends, and we wanted to spend some more days together. Above all, that week was great, and totally worthed to be there. I’m looking forward to meet with our Croatian friends again.

Molnár Péter 10b

Egy projekthét élményei

Nem ismertük egymást, mégis úgy tettünk, mintha ismernénk, és az elkövetkezendő napokban barátokká váltuk.”

 

HÉTFŐ

Tótszerdahely-Tótszentmárton

Múlt vasárnap érkeztek a zadari testvériskolánkból a horvát diákok, hogy hat napot töltsenek nálunk és együtt ismerjük meg a Mura menti horvátokat, valamint Tihanyt és a Balaton környékét. Tizenöten jöttek hozzánk és ugyanennyi magyar vett részt a programon. Hat fős csapatokat alakítottunk ki vegyesen, hogy így közösen oldjuk meg a különböző feladatokat, miközben angolul, horvátul és néha kézzel-lábbal kommunikáltunk.

Az első nap reggelén buszokkal Tótszerdahelyre utaztunk, ahol első programunk a közös rétessütés volt. Itt dolgoztunk először csoportonként, így a sütés alatt volt lehetőségünk megismerkedni egymással, ami az elején kissé nehezen ment: az első napokban csak egymás nevét tudtuk meg és leginkább arról beszélgettünk, amiről a feladatok miatt kellett, aztán napról-napra egye könnyebben ment – a hét közepe felé már fel sem tűnt a nyelvi különbség, ugyanúgy szóltunk egymáshoz, mintha csak egy magyar barátunk ülne velünk szemben. A rétessütés közben két szünetet tartottunk, amikor is mindannyian megismerkedtünk a Mura menti horvátság történetével egy helyi , nyugdíjas magyar-horvát szakos tanárnő által.

Délben egy helybeli vendéglőben kaptunk ebédet. Mint a legtöbb programon, itt is ugyanúgy csoportokban ültünk le, amit most még eléggé kényszernek éltünk meg, de később be kellett látnunk, hogy ezzel is segítettek minket abban, hogy könnyebben szóljunk a másikhoz: a kezdeti esetlen „Mit gondolsz a mai napról?” kérdésektől és a „Jó volt.” válaszoktól jutottunk el odáig, hogy beszélgessünk a kedvenc sportjainkról, filmjeinkről, zenéinkről, meséljünk az iskoláról és a hétköznapokról is és arról, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben, ki mivel szeretne foglalkozni vagy éppen milyen családban nőtt fel.

Ebéd után Tótszentmártonba mentünk, hogy ott is az előző faluhoz hasonlóan a helyi horvátokkal beszélgessünk, majd délután értünk vissza az iskolába, ahol megkaptuk a témáinkat a kiállításra. A mi csoportunk így vacsoráig a közösen megszavazott réteskészítés lépéseinek ábrázolásával foglalkozott.

Kéri Eszter 10a

Az elmúlt héten zadari diákok érkeztek iskolánkba. Egy hetet töltöttek itt, ami alatt körbevezettük őket a környező Mura-menti horvát településeken, hogy együtt jobban megismerhessük a Mura-menti horvátság szokásait, kultúráját. Az első nap reggelén csoportokba osztottak minket. Minden csoportba 3 horvát és 3 magyar fiatal került. A kommunikáció sokkal jobban ment, mint amire számítottunk. Főképp angolul beszéltünk, de voltak olyan magyar diákok, akik hortvátul is meg tudták értetni magukat. Akadtak kifejezések, szavak, amiket nem tudtunk elmondani angolul, ilyenkor mutogattunk, vagy próbáltuk körülírni.

Első nap játékos ismerkedéssel kezdtünk az iskolában. Nem sok sikerrel, de próbáltuk megjegyezni egymás nevét. Nekünk, magyaroknak nehéz volt megjegyezni a horvát neveket, és a horvát diákoknak se volt könnyű megérteni, megjegyezni a mi neveinket. Csoportonként utaztunk kisbuszokkal első állomásunkra, Tótszerdahelyre. Már útközben próbáltunk beszélgetni csapatunk tagjaival, de első nap még mindannyiunknak nehezére esett teljesen kinyílni, feloldódni. Szerdahelyen helyi nénik vártak minket és segítettek elkészíteni minden csoportnak a saját rétesét, amit később a Szerdahelyi-tónál megehettünk. Amíg a rétestészták keltek, egy előadást hallgathattunk meg a horvát és magyar szavak közötti kapcsolatról, összegyűjtöttük azokat a szavakat, amik a horvát és a magyar nyelvben is ugyan azok, vagy csak nagyon hasonlítanak. Tótszentmártonban egy olyan házat járhattunk körbe, ami be volt rendezve a régi horvát szokásnak megfelelően. Délután az iskolában csoportonként elkezdtük feldolgozni, összefoglalni a nap élményeit, készültünk a szerdai kiállításra.

Kamenár Orsi 10a

KEDD

Molnári - Murakeresztúr

A héten iskolánkba látogattak a horvát fiatalok a zadari testvériskolából. Programokkal teli hetet töltöttünk el együtt. Csapatokba osztva dolgoztunk. Hétfőn és kedden a környező horvát településekre látogattunk el: Tótszerdahely, Tótszentmárton, Molnári valamint Murakeresztúr is a települések közt volt.

Kedd első napirendi pontként szerepelt a programban Molnári. Kisétáltunk a Mura partra, ahol egy izgalmas előadást hallgathattunk meg magyarul és horvátul. Ez által megismerhettük, hogy a régi és a mostani időben is milyen jelentőséggel bír a Mura folyó a partján elterülő települések életében. Zrínyi Miklós törökkel való harcának idején nagy szolgálatot tett, a törököket a Mura lápos, mocsaras területére csalva megrekedtek. Ezeken a területeken halászattal foglalkoztak, melyeket a Nagykanizsai piacra szállítottak. Molnári környékén jelentősek voltak a vízi malmok működése. Mégis az előadás fő témája az aranymosás volt. Rádöbbentettek milyen nehéz volt akkor is a megélhetés. Az aranymosás nem napi 1-2, hanem 15-16 órával ért fel. Olykor napokba. Nem csak akkor végezték mikor jó idő volt, mikor jöttek a kemény hidegek és nem fagyott be a folyó akkor is szakadatlan csinálták és ez csak néhány grammnyi aranynak felelt meg. Az előadást hallgatva be is mutatta nekünk egy helyi fiatal, mégis hogy működik. Ezeket a technikákat, eszközöket mi magunk is kipróbálhattuk. Úgy érzem mindenki nagyon élvezte a nap e részét a nagy meleg ellenére is. Jó magam is sokat tanultam belőle, kíváncsivá tett. Meglepő, hogy ezeken vagy a környék településeken élve is milyen keveset tudunk magunk és szomszéd faluink életéről.

Második napirendi pontként Murakeresztúrra látogattunk el, ahol betekintést nyerhettünk egy fazekas műhelybe. Megtekinthettük a már kész alkotásokat, megismerhettük az eszközöket és a munkafolyamatokat, valamint itt is lehetőséget kaptunk arra, hogy mi is kipróbáljuk. Sok szép alkotás készült. Ez után ellátogattunk a Murakeresztúri templomba valamint Robi atya vezetésével betekinthettünk ökofarmjára. Talán a legnagyobb élmény az volt mikor a kisbárányokat megnézhettük. A plébánia területén teniszpálya, korcsolya pálya, de még strand röplabda pálya is van, ahova a fiatalok nagy örömmel járnak. A kisebbek kedvéért van még trambulin és a ,,Noé bárkája˝ játszótér is. A látogatások után visszatértünk az iskolába, ahogy csoportokban dolgoztuk fel a ránk szabott témát. Ezeket a kidolgozott témákat a szerdán megrendezett kiállításon mások is megtekinthették.

Úgy gondolom ez a hét mindenkinek hasznos volt. Élményekkel teli. Új barátokra leltünk határon innen és túl. Ugyan is nem csak a horvát fiatalokat ismerhettünk meg, hanem egymáshoz is közelebb kerültünk iskolán belül. Talán életre szóló barátságok is kötődtek. Közös pontot kellett keresnünk a kommunikáció miatt. Volt, hogy angolul, volt, hogy horvátul beszélgettünk, ha egyik sem ment hát mondtuk magyarul és mutogattunk hozzá. Ez is oldotta a hangulatot, mert ezek a „beszélgetések” olykor elég viccesre sikerültek. Mindenképp jó volt nyelvgyakorlásnak is. A magyar diákok kipróbálhatták horvát és angoltudásukat valamint a bennünk rejlő tanári én-t is. Büszkén kijelenthetem, hogy a Zadari fiatalok a segítségünkkel egyre jobban beszélik a magyar nyelvet.

Budai Fanni 10b

Kedden reggel újra beszálltunk a buszokba, hogy újabb horvát falvak felfedezésére induljunk: megnéztük a Murát és kipróbálhattuk az aranymosást, délután pedig a murakeresztúri ökofarmon sétáltunk és korongozni mentünk. Az itt készült edényeket haza is hoztuk és a másnapi kiállításon ezeket is bemutattok. A délutánunk nagy része aztán ugyanúgy telt, mint az előző: a bemutatón dolgoztunk, de már a rendezvényteremben, így amellett, hogy megnézhettük a többiek munkáját, rengeteget beszélgettünk a csoporton kívül is. Estére már majdnem mindannyian végeztünk, de végül a munka befejezése szerda reggelre maradt, a fáradság miatt mindenkinek nehezére esett már figyelni és egyre nehezebbnek bizonyult közös nevezőre jutni is.

Kéri Eszter 10a

Második nap Molnáriba utaztunk, ahol az aranymosással ismerkedhettünk meg és próbálhattuk ki. Ezután Murakeresztúron egy fazekasműhelybe látogattunk el, ahol minden csoport készített egy agyagedényt. Délután újra a másnapi kiállításra készítettük az anyagot. Minden csoport készített egy tablót egy általuk választott témáról. A mi csoportunk a rétessütést választotta. Fényképeket nyomtattunk, 3 nyelven felírtuk a hozzávalókat és angolul, illusztrációval színesítve a rétes elkészítését.

Kamenár Orsi 10a

SZERDA

Televíziós előadás

Szerda reggel a szokásos napi megbeszélést követően minden csoport befejezte a kiállításra szánt darabokat. Majd fél tízre végeztünk a csoportmunkákkal. Utána volt egy kis szabad időnk és kimehettünk a városba a horvát lányokkal együtt fagyizni, sétálni és kicsit megmutatni a városunkat. Pár óra elteltével visszamentünk az iskolába és megkezdtük a megnyitót. A legelején énekeltünk magyar illetve horvát dalokat a Nagykanizsai Tambura Zenekar kíséretével. Majd Nyeste Pál igazgató atya beszéde volt. A köszöntők után minden csoportból 1 magyar és 1 horvát tanuló kiment a saját munkájához és két nyelven elmondták mit ábrázol a kép, esetleg tárgyak. Utána következett a tambura zenekar előadása, ami közbe táncra perdültünk. Igazi horvát lakodalomban érezhettük magunkat. Játszottak pörgős illetve lassabb, érzelmesebb dalokat is. Nagyon hamar elrepült az idő és sajnos az „őrangyaloknak” haza kellett menniük. Ezen a napon sok élménnyel gazdagodtunk, főleg amikor volt egy kis szabadidőnk. Összességében nagyon tetszett ez a nap is.

Klepács Eszter 10a

Szerdán aztán már reggel megtettük az utolsó simításokat, így maradt egy kis szabadidőnk, hogy az első sűrű két nap után egy kicsit szabadon is együtt legyünk, kora délután pedig mindenki a rendezvényteremben igazgatta helyre a maga-maga munkáját, hogy együtt mutathassuk be, mit tudtunk meg a Mura menti horvátokról.

Kéri Eszter 10a

Szerdai délelőttünk a kiállítás megnyitóra való készüléssel telt. Sokat nevettünk és bizony volt hogy vitatkoztuk, mert akadtak dolgok amivel nem értett egyet mindenki. De ezeket mindig higgadtan meg tudtuk beszélni. A kiállítás megnyitója könnyen, gördülékenyen ment, minden csoportból egy horvát és egy magyar beszélt a tablóról és az élményeinkről. Az első napokban eléggé erőltetettnek, kellemetlennek éreztük, hogy mindig csoportokba „kényszerítettek” minket, mivel még nem sikerült teljesen feloldódnunk, sokkal szívesebben beszélgettünk volna saját osztálytársainkkal, barátainkkal, mert az kényelmesebb. Nem kell más nyelven beszélni, meg annyit gondolkozni. Persze ez a véleményünk rövid időn belül megváltozott.

Kamenár Orsi 10a

A szerdai nap miatt szerintem mindenki izgult. Az azelőtti nap elkezdtük már az anyagokat a bemutatóra.

Mindenki igyekezett kedden,hogy készen legyünk már szerdára,de nem sikerült,hisz ez nem egy könnyű feladat volt. Másnap tehát (szerdán) elkezdtük,rendesen végigcsináltuk,befejeztünk mindent és a hibákat is kijavítottuk. Készen álltunk már. Az éneket is megtanultuk,amit ott énekeltünk el,zárásképp,az előadáson.

Eljött a kiállítás bemutatója. Egy horvát és egy magyar diák kellett minden csoportból. Őket beosztottuk,megbeszéltük kik legyenek azok. Minden pár elmondta mit láthatunk a plakátokon. Láthattunk -azaz láthatunk még egészen Szeptemberig,a Piarista Iskola lánykollégiumában lévő rendezvényteremben- népviseleteket,kézművességet,szókincset,és persze rengeteg képet az adott napokról. A közönségnek láthatólag tetszett. Több TV-s is felvette a kiállítást,és annak elbeszélését. Ezután táncházzal ünnepeltük a sikerrel befejeződött kétnapos munkánkat. Nagyon szórakoztató volt a Tamburás Zenekar,gyönyörű horvát népdalokat játszottak nekünk. Együtt táncoltak a horvátok,és a magyarok.

Úgy gondolom,hogy ez a nap volt az,amelyik tényleg összehozott bennünket. A közös munka sokat segített az ismerkedésben is!

Angelopulosz Szofia 9b

 

 

CSÜTÖRTÖK

Tihany

Kezdésnek azt írnám le,hogy igazából ez volt az a nap,amelyiket a legjobban vártam az egész héten.

Ez volt talán a legjobb nap,szerintem nem csak nekem. Mikor Tihanyban voltunk,az csodás volt. A táj nagyon szép volt. A csoportok összetartottak,nem pedig úgy voltunk,hogy magyarok együtt,és horvátok együtt. Ez nagyon tetszett mindenkinek,hisz megismertük egymást. Nevettünk a feladatokon,amelyeken képesek voltunk 10 percig agyalni.. Persze,akkor sem oldottuk meg őket.Ezen a napon voltunk a Tihanyi Apádságban is. Gyönyörű volt,és tetszettek a tárgyak is. Gyorsan végigjártuk,de sok ember fotózott,ami azt jelenti,nekik is tetszett.Amikor megérkeztünk Berénybe,mindenki úgy válogatott,hogy együtt legyenek a magyarok és a horvátok. Azaz,együtt szerettünk volna lenni. Rengeteget röplabdáztunk,sétáltunk együtt,a Balaton partján.

A vacsora nagyon jó volt,mert beszélgettünk,és nevettünk. Amikor a végén megkérdeztem a horvátokat,hogy melyik nap tetszett nekik a legjobban,ezt a napot mondták. Én is egyetértek velük. Mindenki nagyon örült Tihanyban azoknak a kérdéseknek,a szabadidőnek. Jó volt,hogy kaptunk feladatot,mert így együtt maradtak a csoportok és jól elvoltunk.

Angelopulosz Szofia 9b

Másnap reggel 7 óra tájban volt a gyülekező az iskolaudvaron. A börőndeinket bepakoltuk a tranzitokba és a szokásos reggeli egyeztetés után elindultunk Tihanyba. Pár óra múlva odaértünk Tihanyba és felsétáltunk a 41 lépcsőn, ami a Tihanyi Apátságba vezetett. Ott egy szerzetes várt már minket, aki az idegenvezetőnként is szolgált. Bementünk a látogatóközpontba és egy pár perces filmet néztünk meg, ami bemutatta az Apátságot. Nagyon tetszett a videó, mert érthető és érdekes volt. Körülbelül fél óra múlva be is mehettünk az Apátságba. Megnéztük I. András sírhelyét, az alapítólevél másolatát és az oltárt. A végén még elénekeltünk két dalt. Mikor kiértünk az apátságból tanáraink egy kis feladattal bíztak meg minket. Többnyire az Apátság történetét kellett megfejtenünk, de különböző helyszíneken, hogy mindent lássunk. Ezt is csapatokban kellett megoldani, mert fontos volt az idegen nyelv gyakorlása. Az én csapatommal a vízhangnál kezdtünk. Több-kevesebb sikerrel mindenki visszahallotta a hangját. Tovább sétáltunk és kitaláltuk megkérdezünk egy törzsgyökeres tihanyi embert. Egy kedves néni szolgálatunkra is állt, hogy segítsen néhány kérdést megfejteni. Nagyon segítőkész volt és nagyon sok feladatott meg tudtunk oldani a segítségével. Délután egy gyors fagyizás után a balatonberényi nyaralóban elfoglaltuk a szobáinkat. Kint az udvaron volt lehetőség röplabdázni, pin-pongozni. Mindenki játszott és jól érezte magát. Mikor kifáradtunk elmentünk vacsorázni a közeli étterembe. Este fürdés után még nagyon sokáig beszélgettünk, képeket csináltunk és nevettünk. Ebben a két napban is fantasztikusan éreztem magam. Úgy érzem egy hosszú távú baráti kapcsolat alakult ki ebben az egy hétben.

Klepács Eszter 10a

A harmadik, negyedik napra olyannyira fel tudtunk oldódni, és megkedveltük csapattársainkat, hogy már nagyon szívesen beszélgettünk volna velük egyfolytában. Negyedik nap Tihanyban kaptunk egy feladatlapot, amit a csoporttal ki kellett volna tölteni és körbejárni Tihanyt a válaszok után kutatva. A mi csapatunknak nem teljesen sikerült megoldani a feladatlapot. Körülbelül a feléig jutottunk, amikor leültünk egy kicsit az árnyékba. Ott nekiálltunk beszélgetni, csak ömlöttek belőlünk a kérdések, történetek. Beszélgettünk az iskoláról, tanulásról, szabadidőről, zenéről, amikről a korosztályunk általában beszélni szokott… Úgy belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy azt vettük észre, hogy letelt az időnk, amit Tihany körbejárására kaptunk és vissza kellett mennünk a találkozó ponthoz. Ezen az estén Balatonberényben aludtunk, az iskola táborában. Itt közösen röplabdáztunk, vegyes csapatokban. A fiúk kettes szobákban, a lányok egy 11 és egy 12 fős szobában aludtak, mindkét szobában horvátok és magyarok is egyaránt. Késő estig beszélgettünk a szobáinkban.

Kamenár Orsi 10a

PÉNTEK

Kis-Balaton

Pénteken a Kis-Balatonnál jártunk, ahol sétálhattunk a Kányavári szigeten. Csoportokban mentünk, versenyeztünk, hogy ki tud több ritka madárfajt lefotózni. Ezután Keszthelyen szabadprogramot kaptunk, ahol horvátok és magyarok kisebb vegyes csapatokba verődve szétszéledtünk a városban, körülnéztünk és beszélgettünk. Mikor délután visszaértünk Balatonberénybe, lementünk a partra. Voltak, akik bementek fürdeni is, de legtöbben a víz szélén a betonon ülve beszélgettünk és nevettünk. Este megint sokat játszottunk, elmentünk sétálni a környékre, vagy épp leültünk a szobánkban és beszélgettünk, vicces történeteket meséltünk egymásnak. Mivel utolsó éjszakánkat töltöttük együtt, nem aludtunk túl sokat, próbáltunk olyanokkal is megismerkedni, beszélgetni, akikkel eddig nem nagyon sikerült, mert nem voltunk egy csapatban, vagy csak mert nem volt időnk rá.

Másnap reggel a reggeli után „könnyes búcsút” vettünk egymástól, megígértük egymásnak, hogy majd mindenképp írunk egymásnak. (Ez így is történt, többen azóta is beszélgetünk új horvát barátainkkal az interneten.) Meghívtak minket hozzájuk Zadarba is. A horvát diákok tovább indultak Budapestre, hogy egy nap alatt kicsit körbejárják fontosabb részeit, mi pedig hazautaztunk.

Nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztünk az egy hét alatt, gyorsan eltelt és talán az élmények egy részét még fel sem tudtam dolgozni. Én nagyon hasznosnak tartottam ezt a hetet mind nyelvgyakorlás, mind tapasztalatok, új barátok szerzése céljából. Én személy szerint nagyon meglepődtem magamon, nem gondoltam volna, hogy így elboldogulok angolul, így ki tudom magam fejezni. Így visszatekintve, nagyon örülök, hogy ennyi csoport feladat volt, hiszen ezzel –ha az első napokban ezt nem is láttuk be– segítettek nekünk összebarátkozni, közelebb kerülni egymáshoz. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a projektben, ezúton is köszönöm tanáraimnak, akik tanácsolták, megengedték.

Kamenár Orsi 10a




 

Földrajz órán

Óra végén a tanár lelkesülten mondja:

- Van egy jó hírem, meg egy rossz. Az egyik az, hogy hétfőn az ötödik óra is földrajz lesz.

A feszült csendet Heléna töri meg.

- Tanárnő, és mi a jó hír?

Az osztály harsogva nevet, majd Bocsárd megjegyzi:

- A jó hír az, hogy csak egy rossz hír van!

:)

Bejegyezte a földrajz tanár

Te hogyan olvasod a híreket? - teszt

Ki tudod szűrni az egymásra hasonlító állítások közül a hamisakat? A féligazságok hamisságok vagy igazságok? Az alább felsorolt állításokat a közelmúltbéli kanizsai médiából válogattuk. Teszteld le magadat, képes vagy-e az igaz állításokat a hamisaktól megkülönböztetni. Karikázd be kékkel az igaz, pirossal a hamis állításokat!

  1. Nagykanizsán 250 évvel ezelőtt indult el a gimnáziumi oktatás.
  2. Nagykanizsa gimnáziuma 250 éves.
  3. Nagykanizsán 250 éve megalapítják a Piarista Gimnáziumot.
  4. A Batthyány Lajos Gimnázium 250 éves.

 

Megoldások

Ifjú vagy, készülj a szerelemre

részlet Michel Quoist: Így élni jó című könyvéből

Szeretni nem azt jelenti, hogy a másikat birtokba vesszük, kiegészülünk. Ellenkezôleg, azt jelenti, hogy a másiknak odaadjuk önmagunkat, hogy beteljesítsük. Akkor leszel érett a szerelemre, ha igényed, fôként pedig akaratod inkább irányul arra, hogy te adj, mint arra, hogy te kapj.

A sportoló, aki elhanyagolja az edzést, és túl korán veti magát a versenybe, hamarosan kudarcot vall és kifütyülik.
A festô, a zenész, aki nem hajlandó megtanulni a mesterségét, hanem azonnal alkotni akar, középszerűségre kárhoztatja önmagát.
Az ifjú, a fiatal leány, aki türelmetlenségében nem akar felkészülni a szerelemre, hanem máris szeretni próbál, súlyosan téved, kudarcot vall és veszélyezteti személyisége késôbbi gazdagságát és szilárdságát.

Három év kell egy ipari végzettség eléréséhez, nyolc-tíz év a doktorátus megszerzéséhez; miért nem fogadjuk hat el, hogy hosszú idô kell a szerelemre való felkészüléshez?

Hogy gyorsabban építhess, megteheted, hogy nem ásod meg házad alapjait,
ráteheted a tetôt az alacsony falakra, ráfesthetsz a nedves vakolatra,
és kinevetheted a barátaidat, akik hosszú ideig fáradoznak egy szilárd, nagy és szép ház felépítésén.
De a nedvesség hamarosan kiütközik majd alacsony kis kunyhód falán, az elsô vihar pedig megrongálja, vagy romba dönti házadat.
Ha elfogadsz -- pusztán testi kielégülésed céljából -- korai, futó, könnyű szerelmeket, talán megízleled a kibontakozásnak rövid ideig tartó illúzióját -- tetôt alacsony falakon, rövidéletű festést nedves vakolaton -- de ingatag alapra próbálsz családot felépíteni, távlatok nélkül, melyben a szerelem hamar megkopik.

A fiatalok érzelmi hullámzásai még nem jelentenek szerelmet. Nem egyebek, mint a fiatal fiú zavartsága, aki a NŐVEL találkozik (nem pedig egy bizonyos fiatal lánnyal), a fiatal leány érzelmi elindulása, aki a FÉRFIVAL találkozik (nem pedig egy bizonyos fiatalemberrel). Az ember egész lényének titokzatos megrázkódtatása ez. Elôször csak homályosan, majd egyre világosabban fedezi fel, hogy mire van szüksége a kiteljesüléshez. Aki erre az érzéki fellángolásra családot alapít, az homokra épít.

Lelkigyakorlaton a 9.a

Osztályunk, a 9.a novemberben fantasztikus hétvégét töltött a homokkomáromi Nyolc Boldogság Közösséggel. Igaz, a többség némi fenntartással indult neki a lelkigyakorlatnak, de amikor megismertük táncoló-éneklő-egyáltalán nem konzervatív vendéglátóinkat, igazán kellemes csalódás ért minket: a nővérek minden előítéletünket megcáfolták. A három nap programja főként csoportbeszélgetésekre, foglalkozásokra épült,  tematikája pedig az identitás, a férfi-női kapcsolat volt. Sor került még szentmisére, szentségimádásra, kreatív foglalkozásra és természetesen játékra is. Hihetetlen, hogy néhány nap leforgása alatt mérföldekkel jobb közösség lettünk, hirtelen mindenki kedvesebb és figyelmesebb lett a másikkal, sőt, még a közös mosogatás, söprögetés, takarítás miatt sem tört ki lázadás!

Összegzésként: volt, aki várta, és volt, aki nem, de azt biztosan állíthatom, hogy ez a két nap mindenkinek alaposan megváltoztatta a felfogását, világnézetét. Információink szerint legközelebb végzősként mehetünk újra... Türelmetlenül várjuk!

Marics Borbála, 9.a

Végzősként

Hát elérkezett végre, itt állunk a küszöbén… Ahogy sablonszerűen mondani szokás, a nagybetűs ÉLET küszöbén. Utolsó évünkben még jócskán akad tenni valónk, nincs még itt a vége, ugyanakkor érezzük, hogy hamarosan valami lezárul.

Előttünk áll még a szalagtűzés, aztán az azt követő szalagavató bál. Az ezekre való készülés természetesen nem megy zökkenőmentesen, hiszen az idegesség meg apróbb szervezetlenségek miatt alakulnak ki viták, és akadnak fennforgások, de a kedélyek majd lecsillapodnak, és reméljük, jól szórakozunk majd együtt. A koreográfiák szépen fejlődnek, a lányok már lefoglalták egytől-egyig gyönyörű ruháikat, lassan lehet jegyeket vásárolni a bálra, és eldől a vacsora menüje is.

Szintén elkezdtük tervezni tablónkat, a sok ötlet miatt azonban nehéz úgy dönteni és választani, hogy az mindenkinek megfelelő legyen, de egyre jobban konkretizálódik mind a forma, mind az idézet, mely szerepelni fog képeink és tanáraink képei mellett.

Vár ránk még a ballagás, illetve a bankett megszervezése, de erre – hogy úgy mondjam – van még időnk, hiszen ezekre majd csak tavasszal kerül sor.

Amitől viszont szerintem mindenkinek görcsbe rándul egy kicsit a gyomra, az a jövő, ami előttünk áll – tele kérdésekkel. Az érettségi és/vagy felvételi vizsgák, a jelentkezés, a pontokért való izgulás, és a többi. Persze, vannak olyanok, akik már három éves koruk óta tudják, hogy orvosok szeretnének lenni, és ebben semmi sem állíthatja meg őket. (Az ilyen szerencséseket mindig is irigyeltem.) A többség azonban megrémül, ha arról kérdezik, hol szeretne továbbtanulni. Vagy egyáltalán szeretne-e továbbtanulni. Elég sok tényezőt kell latba venni ahhoz, hogy ezt a döntést jól hozzuk meg.

Ami az osztályközösséget illeti, véleményem szerint rendkívül összekovácsolódtunk a sok-sok együtt töltött év alatt, és ez az év még jobban összehoz minket. Talán azt elég sokan várják, hogy az iskolától „megszabaduljanak”, de egymásnak egészen biztosan hiányozni fogunk, és egészen biztosan találkozni fogunk majd. Most a szokásosnál is többet beszélgetünk komoly és kevésbé komoly dolgokról, megismerjük egymást, és ha tudunk, segítünk egymásnak. Akármiben. És mindemellett nem hanyagoljuk el a baráti összejöveteleket, mert hát ezek teszik igazán emlékezetessé ezt az időszakot.

Összességében az itt töltött 12 évem alatt tehát sokat tanultam, kaptam, és próbáltam adni. Lassan véget ér valami, és ezzel kapcsolatban, úgy hiszem, mindenkiben valamiféle csöppnyi szomorúsággal fűszerezett-örömérzés, katarzis alakul ki.

Magyar Borbála, 12.a

Erdély - Csíksomlyói zarándoklat 2014.

 

Idén tizenegyedikesekként mi vehettünk részt a csíksomlyói búcsúval egybekötött Erdély-néző úton. Első nap keresztülbuszoztunk az országon, és a határ mellett, Nagykárolyban szálltunk meg, ahonnan másnap Gyergyócsomafalva felé vettük az irányt. Útközben végigcaplattunk a Békás-szoroson, valamint megnéztük a Gyilkos-tavat, este a faluban pedig mennyei vacsorával vártak minket. Szombat volt a búcsú napja. A busz Csíksomlyó elején rakott le minket, onnan gyalog mentünk tovább. Igen jó érzés volt nézni, ahogy fiú osztálytársaink egymást váltva hozzák nyakukban Mátét, aki kénytelen volt sérült bokával eljönni. A hegy lábánál úgy döntött, nem akarja, hogy tovább hozzák, ezért mankója segítségével egyedül mászott fel a hegyre. Ahogy felértünk, elénk tárult a megdöbbentő látvány: az a fél millió ember, köztük 2-300,000 magyarral, települések és gyülekezetek zászlóival.

A tömeg miatt talán egy kicsit nehezebb volt átérezni a szentmisét, de így is maradandó élményt jelent. Az előző évektől eltérően nem áztunk meg, egy csepp eső sem esett, viszont sikeresen leégtünk a tűző napon. Még szétnéztünk a több utcát elfoglaló árusok között, majd fáradtan utaztunk vissza szállásunkra. Megünnepeltük Máté születésnapját, amiből természetesen születtek vicces történetek. Vasárnap Csomafalva templomában vettünk részt a pünkösdi szentmisén, ebéd után pedig Korondra indultunk, ahol nagyon kedves vendéglátóink csodás ételekkel vártak minket a panzióban. Hétfőn „vásárlós napot” tartottunk, mindenki beszerezhette az itthoniaknak szánt ajándékokat. Kedden megmásztuk a Tordai-hasadék szikláit, utolsó éjszakánkat pedig Kolozsváron töltöttük egy iskola tornatermében. Másnap egész napos buszozás várt ránk, késő délutánra fáradtan bár, de végre valahára hazaértünk.
Összességében szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy rengeteg élménnyel gazdagodva, erdélyi pálinkával és mézzel a táskánkban, újonnan született történetekkel és poénokkal az emlékeinkben tértünk haza.

Magyar Borbála 11.a

Érzések – egy kiállítás képei nyomán

Iskolánk rajz szakköröseinek rajzaiból Impressziók címen kiállítás nyílt a Hevesi Művelődési Központban, ahogy azt a Zalai Hírlap február 18-i száma is megírta.

Úgy gondolom, erre az eseményre minden alkotó lelkesen készült és nem kis energiát fektetett bele. Főleg azok, akik a határidő végén is az utolsó simításokon ügyködtek és rendezgették műveiket.

Én is az utóbbiakhoz tartozom, mivel még a munkák leadása után sem éreztem teljesen befejezettnek a dolgot, főként az utolsónak elkészített rajzomat láttam összecsapottnak.A pozitív visszajelzések azonban elhessegették kételyeimet. Lássuk be: semmi sem tökéletes, de ha ez nem így lenne, nagyon unalmassá és egyszerűvé válna az élet.

A kiállítást végigtekintve elégedettek lehetünk! Nézve a rajzokat, sok apró és nagy csodát fedezhetünk fel. Akár sok kicsi pontban, melyek eggyé tömörülnek, vagy akár egy jól odaillesztett árnyalatban, mely egy lobbanékony mozdulatot hoz létre.

 

Jó érzés volt a rajzaimat egy kiállításon viszontlátni, és végig mérni társaim műveit, elgondolkodni: mi tetszik, mit nem úgy csináltam volna. Remélem senki sem hagyja el ezt a hobbiját, alkotás iránti szeretetét, mert véleményem szerint sok érték van mindenkiben. Külön köszönet mindazoknak, akikre számíthattam, és Szalay Krisztinának, aki nem hagyta, hogy az egyik kiállított rajzomat – amit Helikonra küldenek tovább – annó kidobjam a kukába.

 

Horváth Emese

12.a

2014.02.23.

A szirmocskák legendája - mese

Amit én most elmesélek nektek, nem igaz történet, hanem egy mese, amelyet egyszer álmomban láttam.

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy hatalmas rét. Ezen a réten rengetegféle virág nőtt, napraforgók, gyermekláncfüvek és pipitérek és még sok-sok más virág. Minden egyes virágszál egy családot jelképezett. A virág szára jelképezte az Édesapát, amely összetartja a családot, a virág közepe pedig a gondoskodó és odafigyelő Édesanyát jelentette, a szirmocskák pedig a gyermekeket jelképezték. A testvérkék nagyon szerették egymást és együtt fedezték fel a Mennyei Atya többi teremtményeit. Ám az egyik szirmocska kitűnt a többi közül. Ő más volt, mint a többiek, máshogy tekintett a világra és máshogyan gondolkozott. Amikor a többiek aludtak, ő a csillagokkal beszélt, mikor a testvérei játszottak, ő a méhecskékkel dolgozott. Mindig úgy gondolta, hogy őt a többiek nem szeretik. A testvérei próbálták őt bevonni maguk közé, de a szirmocska mindig visszautasította őket, és mindig így felelt: „Ti engem nem is szerettek, teljesen jól megvagytok nélkülem”. A testvérei nem értették őt, és sokat szomorkodtak miatta. Minden este, amikor már az egész rét nyugovóra tért és a Nap is lement már, amikor már csak a szentjánosbogarak fényét lehetett látni és a tücskök ciripelését hallani, a többi szirmocska felkelt és az egyedül lévő szirmocska feje fölött imádkozott. Kérték, hogy mielőbb visszakaphassák őt, mert nagyon szeretik, és nagyon hiányzik nekik. Egy új nap vette kezdetét, felkelt a rét, feljött a Nap és a méhecskék útnak indultak. Egy újabb csodás napnak néztek elébe. Ugyanúgy telt a nap, mint máskor. Ám délután, amikor a pihenő szokott lenni, hirtelen az égen egy borús, fekete felhő jelent meg. Az egész égbolt beborult, az állatok hazaszaladtak és a virágok becsukódtak. De történt valami! Ez a szirmocska nem tudott becsukódni a testvérkéihez. Kívül maradt és sírt. Jött a nagy vihar, és a szirmocska nagyon félt. Félt, hogy a szél elviszi, és nem lehet többet a családjával. Miközben ő kint volt és a többiek bent, addig gondolkozott. Elgondolkozott azon, hogy mi lehet a baj. A többiek miért nem szeretik őt. Ez idő alatt a testvérkéi imádkoztak érte. Ez a szirmocska pedig mindenre rájött. Megtalálta, hogy nem a testvérkéiben van a hiba, hanem ő vele van a baj. Ő volt az, aki soha nem hallgatta meg a testvérkéit, és ha hívták, mindig kitalált valamit, csakhogy ne kelljen odamennie hozzájuk. Őt mindvégig szerették a testvérkéi, annak ellenére is, hogy mindig visszautasította őket. Ez a szirmocska rájött, hogy mi az igazi testvéri Szeretet.

 

És a szirmocska csak sírt és sírt. Egyszer csak azt vette észre, hogy becsukódik a testvérkéi mellé. Nagyon megörült neki és az első szava az volt: „Köszönöm Atyám”. A testvéreitől bocsánatot kért, és elmondta nekik, hogy mennyire szereti őket. Miután mindent megbeszéltek, elment a vihar és a Nap megint kisütött. A rét újra kivirult és az állatok újra előbújtak rejtekhelyükről. A szirmocskák számára egy új élet vette kezdetét. Egész nap együtt játszottak és mindent közösen megbeszéltek. Szeretetben és békességben éltek tovább. Ez a szirmocskák legendája.

Írta: Deme Julianna 12.b

Az üveggolyók titka

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. És ez a király egy hatalmas országot irányított. Nagyon szerette volna átadni a királyságát az egyik fiának. Mivel nem tudta a király eldönteni, hogy ki vegye át a királyságát, ezért próba elé állította őket. Az ország különböző pontjain három üveggolyó volt elrejtve: a Hit, a Remény és a Szeretet üveggolyója. A Hit üveggolyója az ország egyetlen  templomába volt elrejtve, a Remény az ország legértékesebb fájának odvába és a Szeretet pedig, egy rózsába, amely bezárva tartotta az üveggolyót. A feladatuk a királyfiaknak az volt, hogy meg kell keresniük az üveggolyókat, és aki a legértékesebbet megtalálja, az lesz a király. Nehéz feladatnak néztek elébe. A legnagyobb királyfi útnak indult és elkezdte bejárni az országot. Elég nehéz dolga volt, mert semmi ötlete nem volt, hogy hol találhatná meg az egyik üveggolyót. Most gondoljatok csak bele, ha nektek kellene megkeresni egy kincset egy egész országban, hol keresnétek? Talán egy ládát keresnétek először, vagy egy titkos kamrát, vagy talán a Föld alatt kutatnátok? Gondolhatjátok mennyire nehéz lehetett mindhárom királyfinak. De hol is tartottunk? Elindult a nagyobbik királyfi, de nem tudta, hogy hol keresse az üveggolyót. Útközben egyszer csak találkozott egy vadgalambbal.

Szia, vadgalamb! Mi járatban erre felé?-- kérdezte a galambot.

Köszönöm kérdésedet. Eléggé el vagyok csüggedve, mert az egyik fiókám szárnya eltörött és én nem tudom őt meggyógyítani – válaszolta a vadgalamb.

Ó, miért nem ezzel kezdted? Én nagyon szívesen segítek neked – felelte a királyfi. Elindultak a vadgalamb lakóhelyére és útközben beszélgettek.

És te, királyfi, mi járatban vagy ilyen távol az otthonodtól? – kérdezte a vadgalamb.

Tudod, én egy üveggolyócskát keresek, de nem tudom, hogy hol keressem. Annyi hely van ebben az országban, ami szép és különleges, de nem tudom, hol lehet.

Keresd olyan helyen, ami közel áll a szívedhez és ahová te is elrejtenéd – tanácsolta a vadgalamb.

Most, hogy így mondod, elég sok hely van, ami közel áll hozzám. Majd megkeresem azokat, amelyek a legközelebb állnak a szívemhez és oda elmegyek. Köszönöm a tanácsodat vadgalamb, sokat segítettél.

Lassan megérkeztek a vadgalamb fészkéhez. A királyfi megnézte a vadgalamb fiókáját és bekötötte az aprócska szárnyait. Nagyon hálás volt a vadgalamb, hogy segített neki a királyfi. A királyfi pedig nagyon örült, hogy egy új barátra lelt. Tovább is indult, hogy megkeresse az üveggolyót. A királyfinak volt egy kedvenc helye az országban, mégpedig az ország egyetlen temploma volt ez a hely. Mikor gondjai vagy problémái voltak, mindig elment ide és imádkozott. Úgy gondolta, hogy ide kell elmennie legelőször, mert ez az a hely, amiről a vadgalamb mesélt neki. Azonnal el is indult és a templom felé vette az irányt. Mikor odaért, megállt az ajtóban, és elmondott egy imádságot. Utána fogta magát és bement. Az utóbbi időben nem nagyon járt ide.

Amint belépett a templomba az oltáron megpillantott egy fehéren ragyogó üveggolyót. Oda ment és a kezébe vette. Amint a kezébe vette, megjelent rajta egy szó. Ez a szó a HIT volt. A királyfi teljesen betelt ezzel a szóval és azonnal hazafelé vette az irányt.

A második királyfi is útnak indult, ő sem tudta, hogy hol keresse az üveggolyót. De útközben találkozott egy medvével.

Szia, medve!

Szia.

Hogy vagy?

Megvagyok köszönöm, éppen csemegézni megyek. Tudod, van egy fa, ahová mindig elmegyek, de sajnos soha nem tudok csemegézni – felelte a medve.

És miért nem tudsz?

Tudod, ezek a méhek valami miatt, nagyon különös módon védik azt a fát, és igazából még a fa közelébe se tudok menni – mondta a medve.

De akkor miért mész oda? – kérdezte a királyfi.

Tudod királyfi, jó ott lenni és úgy elszundítani, hogy közben érzed a méz illatát és hallod a méhecskék szorgos munkáját. És valami mindig reményt ad ennél a fánál, hogy egyszer majd csemegézhetek ebből a finom mézecskéből – mondta a medve.

Elmehetnék veled ehhez a fához? – kérdezte a királyfi.

Persze, szívesen megmutatom. – mondta a medve.

Amint odaértek, a királyfi meggyőződött róla, hogy ezek a méhek valamiért tényleg nagyon védik ezt a fát.

Te medve! Nem lehet, hogy ezek a méhek őriznek vagy rejtegetnek valamit ebben a fában? – kérdezte a királyfi.

Nem tudom, királyfi.

Én megpróbálok beszélni velük, ha nem bánod.

Jó persze. Én inkább örülök neki – mondta a medve.

A királyfi megszólította a méheket.

Sziasztok, méhecskék! – szólt a királyfi.

Szia! Mit szeretnél? – kérdezték.

Miért nem engeditek, hogy a medve csemegézzen a mézetekből? – kérdezte a királyfi.

Tudod királyfi, ide elrejtettek egy kis üveggolyót, és amíg az itt van a fa odvában addig, nem adhatunk mézet neki – mondta az egyik méhecske.

Egy üveggolyót? Ez hihetetlen! És én elvihetem ezt az üveggolyót? – kérdezte a királyfi lelkesen.

Te a királyunknak  a fia vagy? – kérdezték.

Igen – mondta a királyfi.

Rád várunk már majdnem száz éve. Természetesen elviheted – mondták.

Ugye tudjátok, hogy most egy próbát teljesítek ezzel, ha odaadjátok az üveggolyót? – kérdezte a királyfi.

Igen, tudjuk és már nagyon vártunk téged. És kérünk, hogy szólj a medvének, hogy most már jöhet csemegézni – mondták.

A méhecskék odaadták az üveggolyót a királyfinak. Amint az kezébe vette az üveggolyót, elkezdett zöld színben ragyogni és egy szó jelent meg rajta. Ez a szó a Remény volt.Ezután hazament a királyfi.

A legkisebb királyfi is útnak indult. Ő az egyik barátjától kért segítséget, a virágtündérkétől. Ők már nagyon régóta barátok voltak. Kiskorában a királyfi mindig vele játszott és együtt kacagtak mindenfélén. Nagyon szerették egymást. A királyfi elmesélte, hogy mit keres és tanácsot kért a virágtündértől. A virágtündér azt tanácsolta, hogy a virágok között keresse az üveggolyót. Ő úgy gondolta, hogy nincsen szebb hely, mint egy virágos rét és ő biztosan oda rejtene el egy ilyen értékes kincset. A virágtündér elvezette a királyfit egy hatalmas és egyben gyönyörű virágos rétre. Rengetegféle virág volt ott és a királyfi azt sem tudta, hogy merre nézzen. Volt ott egy különleges virág, amely a rét közepén volt és körülötte sok más virág. A királyfinak nagyon feltűnt ez a virág és odament hozzá. Mikor odaért a rózsa kinyílt és benne volt az üveggolyó, amely piros fényben pompázott.

A királyfi azonnal a kezébe is vette és az üveggolyón nyomban megjelent egy szócska. Ez a szó a Szeretet volt. Utána megköszönte a virágtündér szeretetét és segítségét, majd hazaindult.

Az összes királyfi hazaért és mindegyiknél volt egy üveggolyó. Kíváncsian várták, hogy a királyuk mit mond nekik. A király nagyon örült a fiainak, hogy hazaérkeztek. A királyfiak azt várták, hogy a király elmondja nekik, hogy melyik a legértékesebb üveggolyó. De a király mást mondott nekik.

A király ezt mondta: - Tudjátok fiaim az utatok során mindegyikőtöket három dolog kísért. A HIT, hittetek abban, hogyha megtaláljátok az üveggolyókat, akkor történik valami. Valami igazán különleges. Visszatér egy emlék vagy találkoztok egy régi barátotokkal vagy talán megismertek egy újat. A REMÉNY, reménykedtetek, hogy megtaláljátok az üveggolyókat és utána hazaérhettek szerencsésen. A SZERETET, mert mindhármatoknak  útját végigkísérte valaki. Mindegyikőtöknek volt egy társa, aki segített nektek és ti ezt viszonoztátok neki. Szeretetet és megértést adtatok. 

Hit nélkül nincs Remény, Szeretet nélkül nincs Hit, Remény nélkül nincs Szeretet. Ez a három elválaszthatatlan egymástól. Összetartozik, úgy ahogyan ti is, a testvérek. Ezért nem egy király lesz, hanem ti hárman fogjátok irányítani az országot. Hitben, Reménységben és Szeretetben.

Írta: Deme Julianna 12.b

PIARISTA®

Részlet egy párbeszédből:

- A PIARISTA, az egy 400 éves védett márka. Tudod, mint a McDonald's. Csak idősebb.

 

Lejegyezte: Kanizsainé Rezsek Mária

Hogyan élem meg a TESZI-t?

A Tevékeny Szeretet Iskolájában

 

A TESZI megnyitója döbbentett rá arra, hogy ezt a szolgálatot nem teherként kell felfognunk, hanem úgy kell rá gondolnunk, hogy ezzel örömet szerzünk a „segítettnek”, és ezáltal Istennek is. Egy második osztályos tanuló, Attila támogatása, főleg kézügyességének fejlesztése a dolgom. Az elmúlt két alkalom alapján úgy látom, hogy hamarosan kiismerjük egymást Atival. A feladatom nagyon tetszik, jobbat nem is kaphattam volna. (Kovács Kamilla)

Sokan tévhitben élnek az autista gyerekekkel szemben. Első látogatásom alkalmával én is tele voltam kétségekkel, félelemmel, de a belőlük áradó egyszerűség és természetesség mindezt eloszlatta. Ildi néni, az autista csoport vezetője segített a beilleszkedésben, és elmagyarázta, hogyan kell viselkedni, bánni velük. Elmondta, hogy vannak olyan gyerekek, akik tudnak kommunikálni, de vannak olyanok is, akik csak szótagolva beszélnek vagy ismétlik a hallottakat. Most, hogy jobban megismertem őket, érzem és látom, hogy semmiben sem különböznek tőlünk. Remélem, hogy mások is rájönnek erre. (Müller Diána)

A kívánságom az volt, hogy gyerekekkel foglalkozhassak. Szerencsémre egy remek helyre, az MMSZE Családi Napközibe osztottak be tanáraim. A kicsikkel való foglalkozás közben nagyon megfogott az ártatlanságuk, minden előítélet nélküli elfogadásuk, a tiszta tekintetükben rejlő őszinteség. Megéreztem a súlyát, hogy mennyire sokat kell törődni a felnövekvő új generációval, és helyes értékrenddel kell ellátni őket, hogy jó döntéseket tudjanak majd hozni a jövőben. Amikor rájuk nézek, látom bennük a rengeteg lehetőséget és reményt. Örülök, hogy mindennek a részese lehetek. (Polai Zsófia)

Anna néni nagyon aranyos és örül annak, hogy látogatjuk, mert férje halála óta egyedül él. Szomorú látni, amikor arról beszél, hogy magányos és nem érzi jól magát, de mi azért járunk hozzá, hogy felvidítsuk. Egyetlen társa, a kutyája, Gyuszika is örömmel fogadja érkezésünket, körbeugrál minket, előfordul, hogy ránk is ugrik. Anna néni sok szép emlékét osztotta meg velünk már az első néhány találkozás alkalmával. Mi is szeretünk mesélni neki eddigi tapasztalatainkról, életcéljainkról. Jó dolog egy ilyen idős ember életébe bekapcsolódni, belelátni a mindennapjaiba. (Göde Anett és Unger Nikolett)

A Gyermekotthon több szempontból is kellemes csalódást okozott nekem. Ugyanis nem tudtam elképzelni, mit fogok kezdeni az örökké pörgő gyerekekkel. Ezt a problémámat az otthon kis lakói oldották meg. Amikor ott vagyok, akkor mindegyikük azt akarja, hogy csak rá figyeljek, de ez lehetetlen. Ezért kompromisszumot kell kötnöm velük, amibe általában beleegyeznek. Számomra hihetetlen, hogy ezek az apróságok a szüleik nélkül látszatra mennyire erősek lelkileg. Olyanok, mint a kis „harcosok”. A kívül álló el sem tudja képzelni, mennyi szeretetet tudnak adni úgy, hogy közben ők is szomjaznak erre. Ezekben a gyerekekben több van ebből az erényből, mint a legtöbb emberben. Ettől válik a kívülről szenvedés házának tűnő otthon varázslatossá. (Bohár Vivien)

Nagyon örülünk, hogy a kórházba kerültünk. Az első alkalommal a nővérek kedvesen fogadtak minket és elmondták, hogy miben tudunk majd segíteni. Jó érzéssel tölt el bennünket, amikor egy-egy néni vagy bácsi kedvesen mosolyogva vár bennünket, örül a törődésnek. Az első alkalommal a kezdeti csend után az egyik néni hol vidáman, hol szomorúan mesélt a gyerekeiről, az unokáiról, a férjéről. Elmondta, hogy nagyon ritkán látogatja meg a családja. Biztosítottuk arról, hogy mi minden héten benézünk hozzá. Már nagyon várjuk a következő alkalmat, mert az ott fekvő betegeknek jól esik egy kis odafigyelés. (Edvi-Illés Réka és Kárpáti Judit)

 Tizedikes diákjaink - 2013

Az utolsó „felvonás”

A végzős diákok már csak így emlegetik azt a 12. évet, amely után joggal nevezhetik magukat érettnek. Év elején belecsöppennek a teendők zuhatagába, közeleg a szalagavató, már folynak a táncpróbák, készülni kell a ballagásra és az érettségire. Mindezek mellett a következő kérdés fogalmazódott meg bennünk: „Menjünk osztálykirándulásra, vagy ne?!”

Hosszan emésztettük a dolgot, és végül úgy döntöttünk, hogy megyünk; ha esik, ha fúj! A választásunk külföldre esett, pontosabban Szlovéniára, Horvátország és Olaszország érintésével.

Csütörtök reggel fél 7, az idő megfelelő, záródik a busz ajtaja, irány a határ. Rövidebb utazás után az első megálló a horvátországi Csáktornya volt. Pár óra buszozás végeztével a már vizes szélvédőn és ablakokon keresztül, de megpillantottuk a szlovén hegyeket. Nem sokkal ezután az egyik ilyen pompás hegyen megnéztünk egy erődtemplomot, amely nagy múltú freskóiról és Maximilian Kolbe atyáról volt híres. Folytattuk utunkat, majd hamarosan beértünk Bledbe. Sajnos az idő viszontagságai miatt a várva várt csónakázás elmaradt, és a köd miatt nem tárult elénk az a látvány sem, amire számítottunk. A nap zárásaként megérkeztünk a szállásra, ahol forraltborozás közben beszéltük meg a következő nap tervezett eseményeit.Másnap reggel is esős idő fogadott minket, ezért úgy gondoltuk, hogy a harmadik napra csúsztatjuk át a Vogel-csúcs meghódítását.

 

 Predel-hágó 1156m - körülöttünk havazott.

Ezért ezen a napon Kobaridban látogattunk meg egy I. világháborús múzeumot, majd az ehhez közeli nemzeti parkban sétáltunk és csodáltuk meg az ottani vízeséseket, barlangokat és egyéb természeti szépségeket. A nap folyamán egy újabb határon is átmentünk, melyen át elértük Olaszországot. Itt is tettünk egy rövid sétát Tarvisio városban. Este végre meleg, éttermi vacsora fogadott minket. A kirándulásunk kétharmada letelt. Még egyszer átbeszéltük a várva várt túra útvonalát és hosszát. A várható időjárásról is vitáztunk, és nyugtatgattuk egymást. Ezután mindenki lefeküdt, ki előbb, ki utóbb!
Majd a túra napján reggel osztatlanul szidtuk a kialakult rosszidőt! Sajnos a túra elmaradt. Ezzel nőtt az eső szülte negatív hangulat. Kirándulásunk utolsó két állomása Ljubljana és Celje városa, illetve vára volt. Az utóbbiban ismét előjött a bledi probléma, a köd. Ugyanis a vár remek állapotban volt, és fel is mentünk a tetejére, de nem lehetett a fehér homályon kívül semmit sem látni. Így az élmény megkoronázása elmaradt.

Mindezek ellenére nem volt eredménytelen és haszontalan ez a három nap, bár az eső szinte végig esett, de legalább a csapat teljes egészében összekovácsolódhatott az „utolsó felvonásban”, és már az ennek alapján egymásról teljesen kirajzolódott képeket vihetjük magunkkal a további „nagybetűs életbe.”

Horváth Emese, Kummer Nándor és Kovács Kelemen 12.a

PYM 2013. Kecskemét

 

A kezdetek kezdetén, amikor felajánlották nekünk, hogy a nyáron lesz egy piarista ifjúsági találkozó Kecskeméten, kapásból nemleges válasszal fogadtam ezt a lehetőséget, mondván, hogy ez egy egész hét lenne a nyárból.

Bizony egy egész hét volt, de még milyen hét…

Biztos vagyok abban, hogy megérte elmenni, nem bántam meg és ezt számos indokkal is alá tudom támasztani.

Egy osztálytársammal már vasárnap megérkeztünk a helyszínre, bár a program csak hétfőn kezdődött, viszont így már előbb magával ragadott az a leírhatatlan légkör, ami jelen volt a kezdetektől a végsőkig. Este egy misén vettünk részt az animátorokkal, - akiknek külön köszönet jár, hisz annyit dolgoztak a csoportjukért a programok sikeréért, ami már önmagában egy kész csoda- a kápolnában, majd fociztunk, s utána nyugovóra tértünk. Itt már sejtettem, hogy kár lett volna kihagyni!

Hétfőn a regisztráció elejétől folyamatosan érkeztek diáktársaim, külföldi piarista diákok, illetve tanárok, nővérek és atyák. Érkeztek olaszok, osztrákok, szlovákok, lengyelek és erdélyi magyarok is.

Minden nap sor került Szentmisére, esti imádságra, egyszer pedig bűnbánati liturgiára is. Ezek remek alkalmak voltak hitünk gyakorlására, elmélyítésére.

A hét napjaira be voltak osztva a különféle nemzetek, ekkor volt lehetőség bemutatkozásra, ami egy kis színpadi jelenet vagy prezentáció volt.

Az idegen nyelvű és az anyanyelvi kiscsoportos beszélgetések mellett számos színes program tarkította ezt a találkozót. Ilyen volt a városismereti vetélkedő, a Kecskeméti Szabadtéri Játékok, és a Feszty-körkép megtekintése Ópusztaszeren.

Ellátogattunk a csalánosi erdőbe is, ahol egy 14 állomásból álló ügyességi akadálypálya volt előkészítve. Sok érdekes feladat várt ránk, ha egyet meg kell említeni, akkor az az volt, amikor három parányi babszemet kellett átdobni egy teniszütőn át egy pohárba. Számomra ez igazán megnyerő volt.

Egy alkalommal Budapestre is elutaztunk. Ott a Parlament meglátogatása, városnéző séta és egy Szentmise a Mátyás-templomban volt a program. Voltak még olyan idegen nyelvű kiscsoportos beszélgetések is, ahol bizalom- és közösségi játékok fogadtak minket. Én személyesen nagy örömmel fogadtam a labdajátékokat is. Lehetőség adódott kosárlabdázásra, röpire, kézilabdára és természetesen focira is, ahol mi magyarok vittük el a pálmát.

Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Kitűnő alkalom volt ez az idegen nyelvek gyakorlására, hitünk ápolgatására és a bulizásra is, főleg ha az ember ezt a tartományfőnök atyával teheti. 

A lengyelek nagyon értik a dolgukat, ha partyról van szó!

Könnyes búcsút vettünk egymástól vasárnap, majd mindenki indult a maga kis útjára. A következő találkozóig - amire mindenkit csak invitálni tudok - azt kívánom, ami a találkozó jelmondata volt: ,,Maradj mellettem˝!

 

Semsei Bálint 10.b

Lengyelországi cserediák voltam

Lengyel-magyar két jó barát ahogy a cserediákok átélték Lengyelországban…

 

Május 27.-én indultunk reggel 630-kor, úti célunk Łowicz volt. Az iskolából kilencen mentünk, ebből 2 kísérőtanár és 7 diák. Utunk során lengyel zeneszámokkal hangolódtunk a programokra. Egy hosszabb megállónk volt Częstochowában, ahol egy híres Mária kegyhely található. Minden bátorítás ellenére, amikor beértünk a városba egyfajta félelem kapott el bennünket (Hogy értjük majd meg egymást? ; Miről fogunk beszélgetni? ; Milyen családokhoz kerülünk?). Az iskolában pár perc várakozás után megérkeztek értünk a vendéglátók. A családokhoz kerülés véletlenszerű volt. „Haza” felé a kocsiban félelmeink eloszlottak. Odaérve megtapasztalhattuk a lengyel vendéglátást (pl. rengeteg étel, ital, kedvesség, sok szeretet).Másnap a vendéglátó diákokkal együtt iskolába mentünk. Itt részt vettünk a reggeli liturgián, egy angol és egy németórán. Persze ezeken az órákon mi voltunk a középpontban. Az egyik németórán egyszerű kérdéseket és válaszokat tanítottunk magyar nyelven. 

A nyelvi órák után városnézésre indultunk. Egy városi népviseleti boltba is bementünk, ahol ott helyben varrták és hímezték az eredeti łowicz-i ruhákat. Beöltözhettünk igazi Łowiczankanak és Łowiczankinak! A fiúk eleinte tartózkodtak, de végül beadták a derekukat, és mindannyian nagyon élveztük az egészet. 

Ezen az estén meghívtak bennünket egy lovardába, ahol a lovagláson kívül kolbászt is sütöttünk, erdei túrát tettünk egy szekéren és rengeteget beszélgettünk. Másnap az iskola hagyományos zarándoklatán vetünk részt kerékpárokkal. 

Csütörtökön különleges, számunkra szokatlan programon vettünk részt. A város főterét teljesen lezárták, mivel itt tartották az Úrnapi körmenetet. Rengeteg ember volt ott, sokan közülük a már általunk jól ismert népi öltözetben. Az ünnepség része az is, hogy a családok a nagyszülőkhöz mennek vendégségbe, így mi is - mint a család tagjai - velük tartottunk. 

A pénteki napon Toruń-ba látogattunk el, ahol a rossz idő sem vette el a kedvünket. Meglátogattuk Kopernikus szülőházát, ahol a pincében mézeskalácsot sütöttünk. Megismerkedtünk a katarzynka, avagy a csajozós süti történetével. Hamar le kellett feküdnünk este, mivel reggel korán indultunk Lednica-ba. A magyaroknak ez is újdonság volt, mivel itt egy hatalmas közel 60 ezer résztvevőből álló ifjúsági találkozón vettünk részt. Nem elhanyagolható számban vettek részt papok, szerzetesek, és apácák is a rendezvényen. Jó volt látni, ahogy kb. 1000 pap és 4-500 apáca táncolt egyszerre, hisz ilyet itthon eléggé ritkán lát az ember. 3 új táncot tanultunk itt, amiket sokszor el is játszottak. 

Másnap hajnalban értünk haza hulla fáradtan, majd 4 óra alvás után nekiláttunk a hazaútnak. A búcsú csak a szülőktől volt nehéz, mivel tudtuk, hogy a következő nap 1000 km-rel arrébb újra találkozhatunk lengyel barátainkkal.

 

Magyar-lengyel két jó barát a vendéglátók szemével Magyarországon…

 

Mi is próbáltuk viszonozni a kedvességüket. Ők több tanórán vettek részt, mint mi, de a délutánok mindig fergetegesek voltak. Megmutattuk nekik a várost, volt kézműves foglalkozás, múzeumlátogatás, Homokkomáromban misén voltunk, és megnéztük Szent Félix ereklyéjét, szalonnát sütöttünk a Budafai Arborétumban ahova kisvasúttal mentünk. 

A Balatonban is megmártóztunk, annak ellenére is, hogy a víz nem volt a legmelegebbnek mondható. Itt Kárpáti Judit szülei láttak minket vendégül. 

Pécsen is jártunk, ahol a Székesegyházat és a Zsolnay-negyedet néztük meg. Eltöltöttünk egy szuper délutánt Pécsett, és elköltöttünk egy finom vacsorát, amit az Ihász család szponzorált. 

Szálláshelyünk Kővágószőlősön volt, a plébánián. Innen másnap Siklósra mentünk egy jó kis fürdőzésre. A fürdő után kellőképpen fáradtan, és letörten utaztunk fel Budapestre, a repülőtérre, ahol elköszöntünk új barátainktól, és a fájdalmas búcsú után hazafele vettük az irányt. 

Így telt ez a két hét lengyel barátainkkal. Nagyon jó alkalom volt a nyelvtanulásra is. Ezt főleg akkor vettük észre, amikor esténként ki angolul, ki németül, ki lengyelül fogalmazott még magában is. Nagyon sok remek programban volt részünk, amit a társaság csak még jobbá tett. Az ekkor kötött barátságokat természetesen interneten azóta is ápolgatjuk, és reméljük, hogy lesz még alkalmunk viszont látni lengyel barátainkat.

 

Angyalosi Boglárka, Krizsány Ádám 10/IV

Szeretetszolgálat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézményében

A nagykanizsai piarista iskola a mindenkori tizedik évfolyamosok számára  megszervezi, hogy a diákok nehéz emberi sorsok között tegyék próbára szeretetük gyakorlását konkrét tevékenységek végzése által.

Múlt évben, amikor először hallottam a szeretetszolgálatról, akkor gondolkoztam el rajta mélyebben, hogy igazából mit is fogok elvállalni a következő tanévtől: kórházi szolgálat, családban lévő autista vagy fogyatékkal élő gyerekekkel való foglalkozás, óvodai játszóház tartása, alsóbb évfolyamos diák tanulásban való segítése, öregek otthonában idősekkel beszélgetés, fogyatékkal élők intézményében élő felnőttekkel való foglakozás közül lehetett választani. Már ekkor rájöttem, hogy nem lesz egyszerű, akárhova is kapom a „beosztást”.
Az idei év szeptemberében eljött az idő, amikor be kellett jelölni, hogy hova és kivel szeretnék menni a rám bízott feladat elvégzésére. Több helyet bejelöltem, kivéve a Fogyatékosok Intézményét, mert valahogy az állt tőlem legtávolabb, ugyanakkor meg a legközelebb is. Találkoztam már ilyen betegséggel élő emberekkel, és úgy éreztem, hogy inkább most ezt „kihagynám”.

Ennek ellenére  jött a hír, hogy a többi hely mind  „elfogyott”, s nekem és a szeretetszolgálatos társamnak már csak az említett helyen maradt hely.
Nem tudom, hogy kész akarva kerültünk-e mi pont erre a helyre, vagy nem, de nem is lényeges. Biztos, hogy nem véletlenül alakult így a helyzetünk. A társam kicsit nehezebben fogadta a váratlan hírt, hogy ide kell mennünk, de megbékélt vele.
A gondozottunkat Lacikának hívják, 35 éves, értelmi fogyatékos.  (A gondozók azt mondták, hogy az otthonban lakók nagyjából a 3 és 7 éves kor közötti értelmi szinten állnak) ő szerintem nagyjából a 7 éves szinten lehet, legalábbis ha a többi ottani beteghez viszonyítom. Nem túl sok szót használ a mondanivalója kifejezésére, (körülbelül 10-et) nehéz megérteni, hogy mit mond, de ennek ellenére  már elég jól megértjük egymást. Az osztálytársam, (akivel az év elején el kezdtem járni Lacikához) elment közben másik iskolába, ezért sajnos egyedül maradtam ebben a szolgálatban.


Ez engem is váratlanul ért, és picit féltem, mit kezdek a helyzettel. Mert nem is az a nehéz, hogy Lacikával, mint egy személlyel foglalkozzam, hanem az, hogy nem feltétlen csak Lacikával kell foglalkozni, vannak mások is az otthonban, akik sokszor igénylik a társaságunkat, esetleg azt is szeretnék, hogy csak velük foglalkozzunk, de nekem elsősorban  Lacikáról kell „gondoskodnom”. Ettől függetlenül sok mindenkit meghallgatok, megnézem a játékaikat, stb., de Lacika az első és ezt többnyire a többiek is megértik.

Pár hónap elteltével kaptam magam mellé egy másik osztálytársat, akivel azóta együtt járunk a szeretetszolgálatra, ketten már lényegesen könnyebb foglalkozni velük, többen is beleférnek az időnkbe.

Csak menet közben jöttem rá arra, hogy mennyi szeretetet kapunk ezen szolgálat során a gondozottjainktól az őszinte gyermeki ragaszkodásuk által. Megtanítanak minket arra, hogy türelmesek, megértőek legyünk, edzik a kitartásunkat, akaraterőnket. Megtanítanak arra is, hogy az elesett embertársainkban is megkeressük az értékest, és elfogadjuk a hiányosságaikat, arra is hogy becsüljük meg a saját értékeinket.

Azért érzem, hogy az egész vállalkozásunkra ráillik a pályázat mottója, mert bár nem mindig könnyen, nem mindig jókedvvel indultam a munkába, az egésznek az életünkre gyakorolt hatása mégis annyira pozitív, hogy úgy érzem emögött csakis az Isten állhat.


Összességében  örülök, hogy végül ezt a „beosztást” kaptam.

Kummer Nándor 10/II.

Piarista szilveszter Łapsze Niżne-ben

2012 decemberében 8-an közülünk azt a merész feladatot vállalták, hogy lányok/nők nélkül Lengyelországba utazunk, szilveszterezni. Az odaút kb. 9 órán át tartott, ezt főleg cigányzene hangos ordításával tettük elviselhetővé. (Az emberek elég furcsán néztek a buszunk után…)

Első nap Krakkóig utaztunk, ahol megnéztük a belvárost, a híres Piacteret, a Rynek Krakowski-t, este filmet néztünk a szállásunkon, a piarista rendházban. Másnap megnéztük a sóbányát Wieliczka-ban, ahol nagy szerencsénkre egy gyönyörű lengyel lány, Natali vezetett minket végig, kb. 3 órát töltöttünk ott. Ebéd után indultunk tovább, Łapsze Niżne-be, ahová 5 órára értünk oda. Alig hogy megérkeztünk, kezdődtek is a találkozó programjai, gyalogoltunk 4km-t egy hangulatos, de igen hideg helyre, ahol vacsoráztunk, és már indultunk is, esti ima gyanánt a Kálvária dombra, végig a keresztúton, a mínuszokban…Másnap reggeliztünk, majd újabb 10km következett. A szomszédos településre gyalogoltunk, ahol megnéztünk egy vízierőművet, és Nedec várát, miközben ránk esteledett. Visszafelé busszal vittek minket, az 1310-ben épült Łapsze Niżne-i gótikus Kościół és Kwiryna templomhoz, ahol misén és egy koncerten vettünk részt, amit a magyar vendégek tiszteletére tartottak. Este fél hétkor azért csak megebédeltünk, már nagyon vártuk!! Bűnbánati liturgián vettünk részt, utána volt még egy rövid tánc (piarista disco, ahogy ők nevezik), és alvás.

A következő nap misével indult, amit lengyelül hallgattunk meg. Ezután minden iskola egy 5 fős csapatot állított össze, mi is, hogy egy vetélkedőn vegyünk részt. Az első feladatrészben elméleti kérdéseket kellett megoldanunk, például le kellett rajzolnunk a kísérő tanárunkat. Persze, mi úgy rajzoltuk le, ahogy elképzeltük…kocka hassal, és hatalmas izmokkal…Ezután kimentünk a hóra, ahol zsákban futás, hóemberépítés volt többek között a feladat. És a kísérő tanárt kellett végighúzni egy pályán, majd vissza, a lábánál fogva, a lehető leggyorsabban. A harmadik rész a tornateremben zajlott: röplabda, floorball. A lengyelek nagy szívének köszönhetően elsők lettünk, egy vödör cukrot kaptunk ajándékba, ami hazáig sem fogyott el. A verseny után, az utolsó pillanatban (mint mindig) szóltak, hogy a magyar csapat tanuljon be, és adjon elő valami táncot! Hát ezen sokat gondolkoztunk, jobbnál-jobb ötletek jutottak az eszünkbe, végül a Fluor:Mizu-ra találtunk ki egy mutogatás sorozatot.

Az este páros tánccal, polonezzel kezdődött. Mi, magyarok már jóval előtte gyorsan felkértük a legszebb lányokat, és velük táncoltunk. 8-től éjfélig buliztunk, éjfélkor elmondtuk a jókívánságainkat egymásnak, (az otthon maradtaknak videó üzenetekben, amit az egyik atya vett fel, és azonnal fel is töltött a Facebookra) és indultunk a misére. Ez után kellett bemutatnunk a saját, nagyszerű koreográfiánkat, amit a lengyelek ujjongással fogadtak.

Kb. 2 óra lehetett, amikor folytatódott a bulizás, ami a legjobb volt az egészben. Aztán hirtelen 6 óra lett, gyorsan elment az idő, nem is vettük észre, miközben a szebbnél-szebb lengyel lányokkal táncoltunk! Reggel a lengyel csoportok hazaindultak, mi még egy napot maradtunk, ezért a zakopanei Aquaparkba mentünk, ahol 3 órát ültünk a jakuzziban. Pizzát ebédeltünk, a délutánt pedig két ottani lánnyal töltöttük, Kamilával és Ankával. Este felköszöntöttük a tanár urat születésnapja alkalmából, és egy jót beszélgettünk. Nagy szomorkodások közepette, amiért ilyen hamar vége lett a találkozónak, elmentünk lefeküdni. Łapsze-ban, a Plébánián aludtunk.

Szerdán délelőtt hazaindultunk bánatosan, de a lengyel lányoknak köszönhetően szilárd elhatározással, hogy megtanulunk lengyelül! (Az első lengyel szakkört megtartottuk, rögtön az első tanítási napon. A szerk.) Várjuk a következő lengyel utat, ahol már lengyelül fogunk beszélgetni velük!!

Krizsány Árpád, Valler László 9/III

A hidrogénmolekula szeretete

 

A naprendszer tömegének 99,9%-a a Napban található, ezen belül pedig a nap tömegének 99%-át hidrogén alkotja. Ebből látszik, hogy ez az atom igen jelentős szerepet tölt be szűk környezetünkben (már amennyiben a Napot szűk környezetünkben találhatónak nevezhetjük). A periódusos rendszer első eleme azonban nemcsak természettudományos vizsgálatra alkalmas. A reálos érdeklődés ismét humános irányba csaphat át, ha megvizsgáljuk ezt az elemet. A hidrogén ugyanis nagyon ritkán található meg a természetben atomos formában, többnyire kétatomos gáz formájában lelhető fel. Ebben két atom szolgáltat egy-egy elektront, és az így keletkező molekula kémiailag stabilabb, mint a két atom különálló összessége. De mi köze ennek az emberekhez?
Persze nyilván nem nehéz rájönni, hogy az emberek esetén az atomok a férfi és a nő, a molekula pedig kettejük kapcsolata lesz. Apró hiba az érvelésben, hogy míg a hidrogénatomok egyformák, addig a férfiak és a nők helyenként annyira hasonlítanak egymásra, mint az Antarktisz a Vezúvhoz, de ettől most tekintsünk el. Miért van az, hogy ha egy párkapcsolat, vagy később egy házasság sokkal stabilabb, mint a két ember összessége, mégis oly nehezen tud igazán jó házasság kialakulni? A válasz abban rejlik, hogy ennek kialakítása nem jön természetesen, és meg kell birkóznunk atomias természetünkkel is. Ugyanis, mint hidrogénatomok, mindnyájan rendelkezünk egy elektronnal. Ezt viszont nem szívesen dobjuk be a közbe. A másik, no ő azonnal adja be, hisz a másik elektronja nélkül nem jöhet létre semmi. Mi viszont addig nem válunk meg a miénktől, amíg biztosan meg nem kaptuk a másikét. Csak az a baj, hogy a másik fél is így gondolkozik, így mindketten ragaszkodunk a saját kis elektronunkhoz, ami adott esetben nem más, mint az önző kis életünk, szokásaink, szórakozásaink, vagyis mi, a szívünk. A pár egyik fele szeret táncolni, a másik gyűlöl és soha nem is akar megtanulni. Ekkor az egyiknek el kell döntenie, hogy elfogadja-e ilyennek a másikat, hogy adott esetben soha az életben többet nem fog táncolni vele. És így is beadja-e az elektronját, a szívét? Először mindketten a saját szokásaikhoz, megszokásukhoz ragaszkodnak. Valahol az atomi élet önző élet, mert nem kell a másik atomot figyelembe venni. Ennél magasabbrendű, mikor megtanuljuk azt tenni, ami a másik számára fontos, vagy még inkább: megtanuljuk azt tenni, ami kettőnk számára fontos. A molekula számára. Mert ha ez sikerül, akkor már nem lesz én-atom, és nem lesz Te-atom, hanem Mi leszünk, és mi már nem atomként, hanem molekulaként, stabilabban nézzük majd a külvilágot.

Te odaadnád az elektronod? 
 
 Renczes Balázs (2007) budapesti piarista diák (BME-VIK)

Két tonna ruha...

 és egy csöppnyi szeretet

Immáron sokéves hagyomány nálunk, a kanizsai piárban az adventi jótékonysági vásár. Diáktársaimmal és tanáraimmal együtt én is örömmel veszek részt, mint segítő.

De mit is csinálunk ezeken a vásárokon? Péntek délután osztályonként elkezdjük berendezni tornatermünket és ebédlőnket. Ezt néha a pénteki tesi órák kárára, vagy javára tesszük (attól függ, ki futna szívesen Cooper-t, és ki nem). Majd jövünk mi, akik önként és dalolva maradunk segíteni. Hozzávetőleg két tonna ruhát pakolunk, szortírozunk, hajtogatunk. Szombaton ezeket a kupacokat áruljuk. Este újrarendezzük őket. Vasárnap szintén áruljuk. Majd a legvégén összehajtjuk, dobozoljuk és elpakoljuk a megmaradt három tonna ruhát (nem vicc, ilyenkor tényleg többnek tűnik), illetve az egyéb vásári portékákat.

Lényegében tényleg úgy tűnhet, mintha saját örömünkre pakolgatnánk mindenfélét ki és vissza. De mindezek közben mindannyian mosolygunk és boldogok vagyunk, pedig tisztességesen elfáradunk a két és fél napos vásár végére. Azt hiszem, tudtunkon kívül egy öngerjesztő folyamat „csapdájába” esünk. Valahogy mindig akad valaki, aki elkezd szeretetet sugározni felénk. Eszünkbe jut, hogy ezzel a munkával másoknak segíthetünk, akik egyébként nem biztos, hogy „bolti áron” be tudnák szerezni azokat a dolgokat, amiket nálunk jelképes összegért megvehetnek. Egyfajta belső öröm gyűlik bennünk össze. És az érzés egyre csak erősödik, miközben kiszolgáljunk a vásárlót, szóba elegyedünk a standunkat felkeresőkkel, és megtapasztaljuk, hogy sok esetben valóban segítséget nyújtunk akár pulóver, akár egy jó beszélgetés, akár odafigyelés formájában.

Azt tapasztaltam, hogy a piarista családban mindig találunk valakit, aki segít nekünk. Ezt különösen akkor éreztem, amikor a második vásár alkalmával rám bízták, hogy szépen rendezzek el megközelítőleg 200 férfi pulcsit. Becsülettel neki is álltam, de sajnos origamiból és ruhahajtogatásból mindig is egyformán gyenge voltam. Szerencsémre akadtak segítőim tanárnőim és tapasztaltabb diáktársaim személyében, akik kihúztak szorult helyzetemből. Ugyanígy én is nyújtottam segítséget, amikor bútorokat kellett összeszerelnünk. S végül is mindnyájan megtaláltuk azt a helyet, ahol a legtöbbet tudunk segíteni. Hisz mindnyájan mások vagyunk, de mind valamiben tehetségesek, épp ezért van, aki ügyesen hajtogat, van, aki a rendszerezésben, pakolásban jeleskedik, és mindig van, aki igazából mindenhova odamegy, de mielőtt be fogná valaki dolgozni, elmond egy viccet, amitől jókedvünk támad, majd gyorsan odébb áll.

Lényegében úgy vagyunk együtt, hogy mindenki segít mindenkinek azért, hogy másoknak segítsünk. :) És ez így jó. Ha valaki segített már önzetlenül, úgy gondolom, érti, mit próbáltam leírni. Aki esetleg ezt még nem élte át, annak tudom javasolni, hogy jöjjön el vásárunkra és személyesen csöppenjen bele a kanizsai piár adventi forgatagába. Jó hangulatot és segítőkész embereket biztosan talál majd. Ja, ruha is van, dögivel! ;)

 

Beküldte: Rachler Áron, 13/IV

Oldalak

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT