Patrocinium


Kalazanci Szent József halála napja – és így egyházi ünnepe is – augusztus 25-ére esik. A diákság ezért november utolsó napjaiban – advent első vasárnapját megelőző péntek-szombaton – Kalazancius atyai pártfogásának ünnepén (latinul patrocinium) emlékezik a piarista rend szent alapítójára.

A program hagyományosan a következő:


Pénteken délelőtt beiskolázási nyíltnap  (8. évfolyamos általános iskolások és szüleik számára)
A programban szerepel: igazgatói tájékoztató, körséta az intézményben, beszámolók a tanórán kívüli tevékenységekről (szakkörök, túrák, stb.), nyílt tanítási óra, agapé

14.00–től rekollekció – imádságos készület a másnapi ünnepre, lehetőség a bűnbocsánat (szentgyónás) szentségének fölvételére
16.00–tól pályaválasztási tanácsadás – egyetemista, főiskolás volt diákjaink és a jelenlegi 11-12. évfolyamos diákjaink találkozója


Szombaton

9.00 ünnepi szentmise
10.30 ünnepi műsor

18.00 adventi gyertyagyújtás (ha advent előestéje van)


Patrociniumi vendégeink voltak:


Ardó Mária operaénekes
Arpa d’Or Együttes (budapesti piarista diákok) 
Astra Bábegyüttes (Vízvári László Sch.P. vezetésével)
Bátor Tamás operaénekes (budapesti piarista diák)
Maczkó Mária népdalénekes
Dóczy Péter színművész (budapesti piarista diák)
Fehérvári Lilla előadóművész
Hegedűs Valér zongoraművész (piarista diák)
Oberfrank Pál színművész (piarista diák)
Selley Zoltán előadóművész (piarista diák)
Gayer-trió dzsessz zenekar

Patrociniumi szentmisék főcelebránsai és szónokai voltak:


Bábel Balázs kalocsai érsek (kecskeméti piarista diák)
Balás Béla kaposvári püspök (piarista diák)
Borián Tibor piarista
Dóbiás Zalán kókai plébános (váci piarista diák)
Fórián Szabó Zoltán piarista
Ladocsi Gáspár esztergomi segédpüspök
Márfy Gyula veszprémi érsek
Paskai László nyugalmazott esztergomi bíborosérsek (szegedi piarista diák)

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT