Mihály Péter nyílt napi köszöntője

 

 

MIHÁLY PÉTER

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze, rendezője, egykori színész-mesterség tanára, a KAstély SZínházi Társaság művészeti vezetője, s iskolánk, a Piarista Gimnázium dráma tagozatának irányítója, tanára.


„Először is nagy szeretettel köszöntöm a hallgatóságot. Mihály Péter vagyok, 33 éves, szinte állandóan mosolygó fiatalember, két gyermek boldog édesapja. Őszintén sajnálom, hogy nem lehetek jelen e számunkra oly fontos eseményen. Fontos, nagyon fontos esemény, hisz ez úton szeretnénk eljutni az eszetekhez, és a szívetekhez. Szeretnénk úgy kinyújtani felétek most a karunk, hogy azt bizalommal el is fogadjátok. De mit is jelent ez a most felétek nyúló kéz? Szövetséget!

Szövetséget, melyet talán nem is csak 4 évre kötünk a reméljük közületek is szép számmal , - bizalmunkra bizalommal válaszolva- hozzánk, a drámatagozatra jelentkezőkkel. Szövetséget kötünk arra, hogy a drámatagozathoz köthető órákon semmi mást nem teszünk, mint játszunk. JÁTSZUNK, s igen…talán…mellékesen…tanulunk. Játszunk, de teljesen magától értetődő módon, ahogy azt minden kisgyermek teszi. S ahogy azt tinédzser korára szinte minden mai, modern ember el is felejti. CSAK játszunk! Néha komolyan, néha kacagva, néha elrévedve, akár a szabályokat megszegve akár pontosan betartva, vagy egészen új, épp akkor nekünk tetsző szabályokat alkotva: CSAK JÁTSZUNK, CSAK a játékért. Játszani pedig önmagában tanulás: önmagunk és a világ megismerése. A játékban csupán egy valami van, ami véresen komoly: a teljes odaadás. A gyermeki odaadás. Ezt mi is komolyan vesszük. S ezt az egyet! el is várjuk. Ahogy Karinthy mondta: A humorban nem ismerünk tréfát.

Kiknek ajánlom a hát drámatagozatot? Mindenkinek. Kissé tán vicces ez így, de így igaz. Az ókori görögök bölcsessége rémlik fel, kik azt mondták: „ha iskolát akarsz alapítani, mindenekelőtt építsd fel a színpadot, a többi ráér.” Ők még el sem tudták képzelni a tanítást, a tanulást drámajáték nélkül.

No, de mégis: Kiknek ajánlom? Azoknak, akik színészek, rendezők, írók, jelmez vagy díszlettervezők vagy bármilyen más ágazatban, de művészek szeretnének lenni, és azoknak, akiknek mindez esze ágában sincs. A színházi, vagy más művészi ágazatba, s ugyancsak a hittudomány világába igyekvők esetében talán nem is kell részletesen taglalnunk, miért van szükségetek ránk, s nekünk rátok.

A polgári foglalkozásokkal kacérkodók kedvéért azonban mégis érdemes itt elidőznünk. A piarista drámatagozat ugyanis nem színészgyár. Elsősorban nem is thália papjait keresi és készíti fel a sikeres színművészeti egyetemi, vagy más színészképző iskola felvételijére, bár örömmel és büszkeséggel tölti el szívünket, hogy a már végzett diákjaink nagyon jó arányban jutottak be akár jó hírű színiiskolába és igen, akár a hőn áhított Színház és Filmművészeti Egyetemre is. De ez csak pozitív, csodálatos melléktermék, ajándék. Sokkal inkább arra vállalkozunk, hogy magabiztos, az érzéseit, gondolatait megélni, elmondani, kifejezni, és - ha szükség adódik- azokat megvédeni is tudó, önálló, egyedi, valódi személyiségek kialakulásánál lehessünk, s legyünk is jelen.

S ha most mindezt végighallgatva azt érzed, érzik most, hogy mindez szép, de kenyeret, gyógyszert, lakást, 3D tévét, autót, nyaralót, luxusutazást nem adnak érte, akkor neked, Önnek szól a következő gondolat:

A 21. században, az „ember embernek farkasa” időszakában, a versenyszférában, az „emberpiacon” szinte más nem is számít, mint hogy adja el, hogyan tálalja magát az ember: az „árú”.

S ez esetben is óriási előny, ha valaki érthetően, hovatovább kellemes, megnyerő hangon, a testét, gesztusait kontrollálva tud megszólalni, megnyilvánulni. Hisz ezek összessége, mint az egyik első benyomás, szinte kitörölhetetlen nyomot hagy ember, munka vagy vetélytársainkban, épp úgy, amint emberi, „civil” kapcsolataink kialakulásának kezdetén is.

Az ehhez szükséges segítséget a Kaposvári Színművészeti Egyetem színész tanszékének beszédtanára, Kelemen Márta minden bizonnyal meg tudja majd adni nektek, hisz őt már sikerült megnyerni ügyünknek, ő tartja heti rendszerességgel az egyéni s csoportos beszédórákat.

A tagozat énektanára szintén nagy nyeremény: Kovács Kata , a zalaegerszegi Vegyes Kar vezetője, a Hevesi Sándor Színház színészeinek zenei korrepetitora segíthet abban, hogy a szánkat ne csak beszédre és evésre, hanem éneklés céljából is magabiztosan használhassuk. Magam is tőle tanultam énekelni. Annak idején úgy vettek fel a színházhoz, ha megígérem, hogy soha, de soha nem énekelek nyilvánosan. Aztán Kata kezelésbe vett. Azóta játszottam már musical főszerepet is. Köszönet neki. Gyermekeim nevében is, akik imádott gyerekdalaikat így élőben, szülőjüktől hallhatják, s mindezt komolyabb halláskárosodás nélkül. Higgyék el, a zene, a zeneiség az emberiség egyik legnagyobb ajándéka és vívmánya, a legközösebb, legérthetőbb nyelv. Érdemes „beszélni” rajta.

A levelem most éppen felolvasó Mihácziné Kis Lilla tanárnő az elméleti hátteret biztosítja, az úgynevezett „kreatív színész-mesterség” órákat pedig jómagam tartom. Ezeken a foglalkozásokon a tananyag elsajátítása nem végcél. Nem! Csupán: eszköz. Eszköz, hogy jobban megismerjük, elfogadjuk, s ezáltal megszeressük magunkat. Hisz ha magunkat nem szeretjük,- mert valójában nem is értjük,- hogy várhatnák el ezt másoktól. Egy fájdalmait, örömeit könnyedén és tudatosan feldolgozó ember sokkal teljesebb életet élhet, mint egy szorongó, önmagát sem teljesen elengedni, sem teljesen megfegyelmezni nem tudó középutas.

A nagykanizsai Piarista Gimnázium felismerte az elhangzottak fontosságát, s hiánypótló szándékkal útra indította a drámatagozatot.

Ismerd fel te is: Szükséged van ránk! Ahogy nekünk is rád! Várunk!

Baráti üdvözlettel: Mihály Péter"

 

Jelenet a Rómeó és Júliából a Piarista Diákszínpad előadásában

KÉPTÁR

Pályázatok

FILMTÁR

DIÁKSAROK

FACEBOOK