Ferenc pápa levele a piaristákhoz

Ferenc pápa a piaristákhoz: Újra meg kell kötni a nevelési szövetséget!

November 10-én a Szentatya a piarista rend tartományfőnökeit fogadta. Különleges volt ez a találkozó, mert a piarista elöljárók magukkal vitték a velük dolgozó alkalmazottakat is, jelen volt az egyik piarista női rendnek és a piarista testvériségnek a vezetősége is. Magyarországot Urbán József generálisi asszisztens, Labancz Zsolt tartományfőnök és Szilvásy László, a projektmenedzsment és fenntarthatóság generálisi titkárság vezetője képviselte.

Jó napot kívánok! Generális atya, nagyon köszönöm szavaidat!

Azt gondolhattátok, hogy miután elküldtem nektek ezt az írást [Üzenet a piarista jubileumi év alkalmából, 2016. november 27.], nem tartok majd beszédet… Megkérdeztem a generális atyát, milyen nyelven beszéljek, spanyolul vagy olaszul, ő pedig azt válaszolta: „Szinte mindenki tud spanyolul.”

Köszönöm, hogy így jöttetek, köszönöm, hogy magatokkal hoztátok a családot – jól ismerem a nővéreket, akik az El Salvador iskolát működtetik… –, a családot. Milyen szép ez! A szerzetesrendnek van családja, mely köréje gyűlik, munkatársak, világiak, mindenki… A család a termékenység és az emberség jele. Köszönöm, hogy így jöttetek!

Három dologról, három szóról írtam nektek az említett üzenetben. Ezekről szeretnék egy kicsit beszélni, és szeretnélek köszönteni titeket: nevelni, hirdetni és átalakítani.

Ma csak az elsőhöz fűznék néhány gondolatot: nevelni. A nevelés manapság nagyon komoly dolog. Rendkívüli kihívás, mert – általánosságban mondhatjuk – a nevelési szövetség felbomlott. A szövetség felbomlott – főleg azt ismerem, ami hazámban történik, de azt látom, hogy mindenhol többé-kevésbé ugyanaz megy végbe –: az iskola, a család és a fiatalok közötti szövetség felbomlott. A feladat az, hogy a nevelési szövetséget újra megkössük, nem tudom pontosan, miképpen, de újra meg kell kötnünk, ez ugyanis kulcsfontosságú. Úgy kell tehát nevelni, hogy újra létrehozzuk a nevelési szövetséget, mely szükségszerűen magában foglalja a családot. A mai korban a nevelési szövetségben a családnak – bármilyen legyen is az – jelen kell lennie. Ténylegesen vannak széthullott családok, nem működő családok…, de a gyerekekben helyre lehet hozni számtalan dolgot, számtalan dolgot! Helyre kell tehát állítani a nevelési szövetséget. Aztán ott vannak a tanárok – sok országban ők keresnek a legkevesebbet, sok országban –, mindent meg kell tenni, hogy anyagilag megbecsüljük a tanárokat, akik életüket szentelik ennek a munkának. Vannak tanárok, akiknek két műszakban kell dolgozniuk, hogy elegendő fizetést kapjanak. Ezek a tanárok, amikor hazaérnek, hogyan találnak időt arra, hogy órára készüljenek, összeszedjék gondolataikat., stb.? Szó van tehát a család és a tanár közötti párbeszédről, illetve a család, az iskola és a gyerek közötti hármas párbeszédről. A gyerekeknek pedig tevékeny szerepet kell szánni a nevelésben. Ez a nagyon nehéz feladat vár tehát rátok: helyreállítani a nevelési szövetséget.

A második: teljes körű nevelés. Fel kell hagynunk azzal, amit a felvilágosodás hagyott ránk örökségül, mely szerint a nevelés azt jelenti, hogy teletömjük ismeretekkel a gyerekek fejét – nem így van? –, és minél több tudás fért be ide [mutatja a fejét], annál jobb a nevelés. A nevelésnek az egész személy érettségére kell irányulnia, mégpedig a jól ismert három nyelvezet által: az eszmék nyelve, a szív nyelve és a kéz nyelve által. E három nyelvezet között pedig összhangnak kell lennie, ez annak elérését jelenti, hogy diákjaink azt érezzék, amit gondolnak, és azt tegyék, amit gondolnak és éreznek. Nagyon fontos tehát a személynek ez az egysége, a nevelésnek az egész személyt kell alakítania. Véleményem szerint, ha nem így nevelünk, az nem sokat ér. Vannak neveléstudományi szakemberek, akik másképpen fogalmaznak, de lényegében ugyanezt mondják: nevelni az ismeretek, a magatartásformák és az értékek elsajátítására, ez ugyanazt, ezt a fajta nevelést jelenti. Hozzátenném még – ami manapság elengedhetetlen –, hogy az ifjúságot mozgásban kell nevelni. Mozdulatlan ifjúság ma nem létezik, és ha nem hozzuk mozgásba őket mi, akkor mozgásba hozza őket millió más dolog, főleg a digitális világ, amely azzal fenyeget, hogy ebben a felgyorsult, „cseppfolyós és légnemű” társadalomban – ez lesz a harmadik szempont, amelyet majd érintek – gyökértelenné teszi a gyerekeket.

A mai gyerekek gyökerek nélkül nőnek fel; nincsenek gyökereik, mert nincs idejük arra, hogy gyökeret eresszenek, jobban mondva, vannak gyökereik, csak ezeket nem teszik magukévá, nincs idejük arra, hogy magukévá tegyék, nem engedik, hogy gyökereik mélyre ereszkedjenek, megerősödjenek, mert állandóan ebben a „cseppfolyós” kultúrában élnek. Nem igaz? Fel kell kínálnunk nekik a gyökereket életük alapjaként. Ma mindenütt gyökértelen fiatalokat látunk. Mit kell tennünk? Rá kell oltanunk őket a gyökerekre. Mindig látom, hogy ez rendkívül fontos. Gyakran eszembe jut, és gyakran ad ihletet – és ezt teljesen egyszerűen mondom –, amikor imádkozom, Joel próféta kijelentése: „Az öregek álmodnak majd, az ifjak pedig jövendölni fognak” [Joel 3,1]. A fiataloknak ma beszélgetniük kell az idősekkel: ez az egyetlen módja annak, hogy újra megtalálják gyökereiket. Beszélni a szüleikkel, igen, az is fontos, de ma mindenekelőtt arra van szükség, hogy rátaláljanak az idősekre, a szüleik ugyanis más ennek a cseppfolyós társadalomnak a részei. Rá kell találniuk az idősekre! Kérlek titeket, próbáljátok elősegíteni a párbeszédet a nagyszülők és az unokák között. Ne mondjátok: „De hát a mai fiatalok…” Nem igaz! Rengeteg jó tapasztalatom van, és mások is sok jóról beszámolnak. Hozzátok mozgásba a gyerekeket! Mondjátok nekik: „Mit szólnátok? Menjünk el az öregotthonba, és gitárral énekeljünk az öregeknek!” Mondanak igent is, nemet is, de elmennek, aztán már nem is akarják otthagyni őket, mert azt tapasztalják, hogy az öregek kérlelik őket: „Figyeljetek, ismeritek azt az éneket, hogy…?” És elkezdenek beszélni egymással, a gyerekeket lenyűgözik az öregek, azok pedig ráébrednek, hogy még képesek álmodni.

Kérlek titeket, ezt a küldetést adom nektek: próbáljátok előmozdítani a fiatalok és az idősek közötti párbeszédet, amíg van idő, mielőtt elmennének! Próbáljátok ezeregy módon, de mindig mozgásban, mert ha statikus módon akartok átadni valamit a fiataloknak, az ma már nem működik! Ez tehát egy újabb szempont, amelyet figyelembe kell venni a nevelésben és mindenben: fenekükön ülő fiatalok a lexikonokban vannak; a tényleges életben, ha azt akarod, hogy a fiatal átvegyen valamit a tiédből, akkor mozgásba kell hoznod!

Tehát ha így nevelünk, akkor lesz lehetőség hirdetni és átalakítani is. De most nem folytatom, megállok a nevelés témájánál. Azért maradtam ülve, mert nem egy megírt beszédet olvastam fel, és szerettem volna sokkal közvetlenebb lenni veletek.

Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, és most mondjunk el egy üdvözlégyet! Kérjük Szűz Mária és Szent Faustino Míguez közbenjárását! Nagyon tetszett, ahogyan annak a chilei újszülött gyermeknek az apja csodáért imádkozott Faustinóhoz: „Csinálj valamit, fiacskám!”

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Szentszék Kommunikációs Titkársága

Magyar Kurír

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT