Hogyan lesz valakiből kutató? - interjú Reguly Helgával, egykori tanítványunkkal

Reguly (lánynevén Feiszthuber) Helgával  diákjainknak tartott előadása után beszélgettünk.

Helga, pillanatnyilag a CEU-n PhD-zol, így főállású kutató lettél. Hogyan válik az ember kutatóvá?

Általános iskolában nagyon sokáig pilóta szerettem volna lenni. Középiskolás koromban már inkább a sebészet vonzott. Nagyon sok támogatást kaptam ebben, tanáraim is lelkesen mondták, hogy az én késem alá be mernének feküdni. Ez motiváló volt számomra. - Tudod,  az üzleti világban nagyon hasznos dolog, hogy ha van egy ötleted, akkor azt megpróbálod validálni, azaz meg győződni arról, hogy az emberek tényleg szeretnék azt a terméket, amit meg próbálsz eladni. Én is ezt tettem, csak itt a termék az orvosi pálya volt, és én voltam a vevő.

Így történt, hogy  17 évesen bementem a Zala Megyei Kórház igazgatójához és elmondtam neki, hogy szívsebész szeretnék lenni, és hogy alkalmazzanak engem a nyáron. Minden tapasztalat nélkül, persze. Így utólag ez  nagyon irreális dolognak tűnik! Nagy meglepetésemre kaptam egy állást segédápolóként. Ennek köszönhetően, a szívsebészet intenzív osztályán tudtam dolgozni 2 hónapot, ami életem egyik legnehezebb 2 hónapja volt. Minden reggel fél 5-kor keltem, hogy 7-re beérjek, és elkezdjem a 12 órás műszakomat. Közben nehéz volt szembesülni azzal, hogy emberek meghalnak körülöttem és ennek a feldolgozására nem voltam készen.  Elmentem  pár napra a patológiára is, hogy megnézzem, hogy ott mi történik, mert nyilván az is része az orvosi oktatásnak. Utána fél évig rémálmaim voltak. Ott Egerszegen kiderült, hogy az orvosi pálya sem egészen nekem való, így új pálya után néztem. Az orvosi hivatás, a gyógyítás továbbra is motivált, és a reál tárgyakat is szerettem. Véletlenül bukkantam rá a molekuláris bionika szakra a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ami igazából az orvosi és a mérnöki pálya közti határterület.            

Érettségi után molekuláris bionikus mérnöknek tanultam. Mivel is írható le a bionika? Viccesen úgy is lehetne mondani, hogy a vakokat próbáljuk megtanítani látni, a sántákat pedig járni.

Itt viszont el kell gondolkodnunk, hogy hol is van a határ az orvoslás között és aközött, hogy Istent próbálunk játszani, mert nagyon sokszor, ha a paralimpiát nézzük, a szuper bionikuslábakkal (műláb) sokkal gyorsabban tudnak futni az emberek, mint egy normál járási képességekkel rendelkező ember. Vagy ha a genetikára gondolunk, akkor ma már ki tudod választani, hogy milyen színű szeme legyen a gyerekednek, és milyen haja. De vajon jó az, hogy ezekbe beleszólunk?

A bionika szak első éveiben még nem kellett kiválasztani, mivel szeretnék foglalkozni. Rengeteg tárgyunk volt: mérnöki tárgyak, sok matematika, ultrahangot tanultunk, különböző orvosi területeket, agytudományokat.

Miért lettem kutató?

Családom egyik tagja cukorbeteg lett, és ez nagyon motivált abban, hogy egy olyan bionikus eszközt fejlesszek ki, ami a cukorbetegek életét könnyebbé teszi. Ma a cukorbetegek még mindig tűvel adják be maguknak az inzulint naponta 4-6-szor, és láttam, hogy ez mekkora problémát jelent egy kisgyerek számára. Ezért egy olyan eszköz fejlesztésén dolgoztam, ami az átlagember számára is elérhető, és fájdalommentes vele az inzulin beadása, hisz nem kell hozzá tűszúrás. Ennek kimunkálásán dolgoztam a Bsc és MSc tanulmányaim alatt is.


Milyen a kutató élete? Milyen személyiségjegyek kellenek ahhoz, hogy valakiből kutató váljék?

A Star Trek-et ismered? Szerepel benne az Enterprise nevű űrhajó és Picard kapitány, aki mindig elmondja a Star Trek elején, hogy „go where no man has gone before”, azaz, menj el olyan helyekre, olyan dolgokat fedezz fel, amit még soha más az életben nem tapasztalt, nem látott, és ezeket próbáld meg leírni, megosztani másokkal. Nos, szerintem pont erről szól a kutatás. Hogy olyan dolgokat fedezünk fel elsőként, amit még senki más. Ez egy nagyon-nagyon gyönyörű dolog. Ehhez azonban rengeteg kitartás kell, hisz itt nem lesz meg másnapra az eredmény, sőt lehet, hogy évek alatt sem.      


Mi történt veled a diploma után?

2013-ban szereztem meg a BSc diplomámat és utána kaptam egy ösztöndíjat Oxfordba, ahol kutatóként dolgoztam. Az inzulinpumpa kifejlesztésén dolgoztam a továbbiakban is.

Itt gyakorlatilag a témával keltem és azzal feküdtem. Annak ellenére, hogy nehéz, de nagyon szép időszaka volt ez az életemnek, hiszen itt ismertem meg a férjemet, Istvánt. 

Ezt követően visszatértem Magyarországra, ahol befejeztem az MSc-t, majd az ölembe pottyant egy  1 éves ösztöndíj lehetőség Amerikába, a Notre Dame Egyetemre. Arról tanultam,  hogy a tudományos ötleteket hogyan tudjuk a piacon eladni: hogyan adjunk el orvosi eszközöket, vagy bármilyen más ötletet. Itt én egy ultrahangos rákdiagnosztizáló eszköznek az üzleti tervén dolgoztam. Akkor úgy tűnt, hogy ennek nagyon jó piaci lehetősége van, érdekli az orvosokat, mivel sokkal könnyebbé teszi magát az egész szűrési folyamatot.

 

Hazatérve technológia transzfer ügyvivőként dolgoztam, majd úgy döntöttem, hogy szeretném tovább építeni az akadémiai karrierem. Nem szerettem volna külföldre menni, hisz egy éve sem volt, hogy a világ két külön pontjáról hazaköltöztünk a férjemmel. Ezért is döntöttem úgy, hogy a CEU-n folytatom tanulmányaimat, ami egy kis sziget a magyarországi felsőoktatásban. A doktori munkám során azt vizsgálom, hogy az agyban a látás és a hallás hogyan kapcsolódik össze, az egyik hogyan segíti vagy éppen akadályozza a másikat, miközben a környezetünket szemléljük. A legizgalmasabb, hogy ez matematikailag hogyan írható le!

 

A piarista iskola mivel járult hozzá a hivatásodhoz?       

Piarista éveimet 2005-ben kezdtem 2009-ig jártam ide  Dósai atya osztályába.

Gondolkodtam azon, hogy mik voltak azok az értékek, amiket itt kaptam, és az egyik dolog, ami megfogalmazódott bennem, az a mentális igényesség, tudatosság volt. Azt értem ez alatt, hogy időről-időre  megvizsgálom, hol tartok az életemben, hogy ki vagyok, jó irányba haladok-e, és ezek után tudok magamon alakítani vagy fejleszteni.

A másik pedig a természet iránti szeretetem. Az, hogy megmásztam a Tátra jónéhány csúcsát, vagy hogy kerékpárral önmagam fizikai korlátait legyőzve végigtekertem fél Magyarországot, ezt Dósai atyának, osztályfőnökömnek köszönhetem. Számomra az egy nagyon nagy érték, ami ma is az életem része, és szeretném majd továbbadni a gyerekeimnek is.

A harmadik érték, hogy az iskolában (olykor éppen a természet-túrákon) nagyon értékes barátokat szereztem. Főleg a másik osztályból, mert a mi osztályunkban nagyon kevés lány volt. Ezek a barátságok a mai napig is tartanak.

           

Helga, te a tanulmányaid teljes időtartamán nagyon jó tanuló voltál. Szerettél tanulni?

Átgondolva a kérdésedet, én nem szerettem tanulni. Magában a könyv fölötti görnyedésben sokszor semmi szépség nincs. A tanulást magát szerintem senki sem élvezi. Én mindig azért tanultam, mert szerettem azt a tudást, amit megszereztem.  Miért? Közhelyesen: mert a tudás  erőt és hatalmat ad.

Mindig voltak céljaim, például szerettem volna szakmailag valami maradandót alkotni, sokat utazni, elmenni a világ legszebb helyeire, és azért tanultam, hogy ezeket elérjem.


Ajánlod-e a egy mai  középiskolásnak, hogy kutató legyen?

Nem egyszerű a kutatói hivatás, de cserébe nagyon szép. Az teszi széppé, hogy ahogy haladsz előre az úton, egyre több kapcsolatot és barátot szerzel, és olyan tudományos eredményeket érhetsz el, amik rengeteg ember életére jó hatással lehetnek.

 

Helga, a legszebb hivatás elé nézel, édesanya leszel. Kívánok neked nagyon boldog éveket a gyermekeiddel, férjeddel, és persze a későbbiekben inspiráló kutatói környezetet. Köszönöm a beszélgetést!

 

Én is köszönöm.

 

 

2017. május 22.

Kanizsainé Rezsek Mária

 

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT