Hogyan lesz valakiből kutató? - interjú Reguly Helgával, egykori tanítványunkkal

Reguly (lánynevén Feiszthuber) Helgával  diákjainknak tartott előadása után beszélgettünk.

Helga, pillanatnyilag a CEU-n PHD-zol, felfedeztél egy rákdiagnosztizáló műszert, megnyerted a Magyar Tudományos Akadémia által rendezett fiatal kutatók versenyét, főállású kutató lettél. Hogyan válik az ember kutatóvá?

Általános iskolában nagyon sokáig pilóta szerettem volna lenni. 35 kilósan egy 10 kg-os ejtőernyővel kezdtem. Sajnos sokat betegeskedtem, ezért erről a tervről hamar lemondtam. Középiskolás koromban elhatároztam, hogy szívsebész leszek. Nagyon sok támogatást kaptam ebben, tanáraim is lelkesen mondták, hogy az én késem alá be mernének feküdni. Ez motiváló volt számomra. - Tudod,  az üzleti világban nagyon hasznos dolog, hogy ha van egy ötleted, akkor azt megpróbálod validálni, azaz  elmész és kipróbálod magad, megnézed, hogy valóban neked való-e.

Szóval  17 évesen bementem a Zala Megyei Kórház igazgatójához és elmondtam neki, hogy szívsebész szeretnék lenni, és hogy alkalmazzanak engem a nyáron. Minden tapasztalat nélkül, persze. Így utólag ez  nagyon irreális dolognak tűnik! Nagy meglepetésemre kaptam egy állást segédápolóként a kórházban. És a szívsebészet intenzív osztályán tudtam dolgozni 2 hónapot, ami így utólag visszagondolva, életem egyik legnehezebb 2 hónapja volt. Mert minden reggel fél 5-kor keltem, hogy 7-re beérjek. Majd 12 órát dolgoztam 18 évesen, és este fél 9-re értem haza. Közben nehéz volt szembesülni azzal, hogy emberek meghalnak körülöttem és ezt valahogy fel kellett dolgozni, és nem egészen voltam erre készen.  Mivel elég keménynek gondoltam magam, elmentem  pár napra a patológiára is, hogy megnézzem, hogy ott mi történik, mert nyilván az is része az orvosi oktatásnak. Utána fél évig rémálmaim voltak. Úgy jöttem vissza a 12. osztályba, hogy egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek az életemmel, mi legyek. Mert ott Egerszegen kiderült, hogy az orvosi pálya sem egészen nekem való.

Az orvosi hivatás továbbra is motivált, maga a gyógyítás, illetve nagyon szerettem a reál tantárgyakat. Matematikát, fizikát, biológiát, ezekkel próbáltam valamit kezdeni. És akkor bukkantam rá a molekuláris bionika szakra a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ami igazából az orvosi és a mérnöki pálya közti határterület.           

Érettségi után molekuláris bionikus mérnöknek tanultam. Mivel is írható le a bionika? Viccesen úgy is lehetne mondani, hogy a vakokat próbáljuk megtanítani látni, a sántákat pedig járni.

Itt viszont el kell gondolkodnunk, hogy hol is van a határ az orvoslás között és aközött, hogy Istent próbálunk játszani, mert nagyon sokszor, ha a paralimpiát nézzük, a szuper bionikuslábakkal (műláb) sokkal gyorsabban tudnak futni az emberek, mint egy normál járási képességekkel rendelkező ember. Vagy ha a genetikára gondolunk, akkor ma már ki tudod választani, hogy milyen színű szeme legyen a gyerekednek, és milyen haja, és mennyire okos legyen, és hogy majd zongorázzon. De vajon jó az, hogy ezekbe beleszólunk?

A bionika szak első éveiben még nem kellett kiválasztani, mivel szeretnék foglalkozni. Rengeteg tárgyunk volt: mérnöki tárgyak, sok matematika, ultrahangot tanultunk, különböző orvosi területeket, agytudományokat.

Miért lettem kutató?

Családom egyik tagja cukorbeteg lett, és ez nagyon motivált abban, hogy egy olyan bionikus eszközt fejlesszek ki, ami a cukorbetegek életét könnyebbé teszi. Ma a cukorbetegek még mindig tűvel adják be maguknak az inzulint naponta 4-6-szor, és láttam, hogy ez mekkora problémát jelent egy kisgyerek számára. Ezért egy olyan eszköz fejlesztésén dolgoztam, ami egyrészt nem csak a gazdag családok számára elérhető, (mert manapság  nagy probléma, hogy nagyon sok mindent nem támogat az egészségügy,) hanem az átlagember is hozzáférjen. Másrészt pedig fájdalommentes és nem kell hozzá tűszúrás. Ennek kimunkálásán dolgoztam a Bsc tanulmányaim alatt. Úgy gondoltam, hogy ez lesz számomra a jó irány, és kutató szeretnék lenni. Az Msc alatt pedig egy ultrahangos rákdiagnosztizáló készüléket kutattam. Ezzel az eszközzel azt lehet eldönteni, hogy rátéve a bőrre, az egyes anyajegyek rákosak, vagy sem.

 

Milyen a kutató élete? Milyen személyiségjegyek kellenek ahhoz, hogy valakiből kutató váljék?

A Star Trek-et ismered? Szerepel benne az Enterprise nevű űrhajó és Picard kapitány, aki mindig elmondja a Star Trek elején, hogy „go where no man has gone before”, azaz, menj el olyan helyekre, olyan dolgokat fedezz fel, amit még soha más az életben nem tapasztalt, nem látott, és ezeket próbáld meg leírni, megosztani másokkal. Nos, szerintem pont erről szól a kutatás. Hogy olyan dolgokat fedezünk fel elsőként, amit még senki más. Ez egy nagyon-nagyon gyönyörű dolog. Teljesen más képességek és más beállítottság kell hozzá, mint pl. elmenni programozónak. Mert itt nem lesz meg másnapra az eredmény, sőt lehet, hogy évek alatt sem lesz meg. És akkor vissza kell menni újra és újra az elejére, és megint megcsinálni a kísérletet. Szóval nagyon sok kitartás kell hozzá.

           

Mi történt veled a diploma után?

2013-ban szereztem meg a diplomámat és utána kaptam egy ösztöndíjat Oxfordba, ahol kutatóként dolgoztam. Az inzulinpumpa kifejlesztésén dolgoztam a továbbiakban is.

Kicsit más Oxfordban a kutatás, mint Magyarországon. Ott gyakorlatilag azért voltam leszidva, amiért egy több százezer forintos anyagot nem rendeltem meg másnapra, hanem vártam két napot, hogy megkérdezzem a  főnökömet, hogy megvehetem-e. Itthon ez nem fordulhatna elő és fél éven belül valószínűleg nem is érkezne meg a megrendelt dolog.

Egy szóviccben kifejezve Oxford egy nagyon jó hely arra, hogy az ember együgyű legyen, vagyis egy ügyű. Itt gyakorlatilag a témával keltem és azzal feküdtem. És ha nem sikerült, akkor elmentem Istvánnal és Gáborral (kutatóbarátom) sörözni és másnap visszamentem és újra megcsináltam a kísérleteket, 6 hónapon keresztül. Ez egy nehéz időszaka volt az életemnek, de nagyon-nagyon hálás vagyok érte az Istennek. És az oxfordi években az egyik legjobb dolog az volt, hogy itt ismertem meg a férjemet, Istvánt. 

Ezt követően visszatértem Magyarországra, és szerettem volna folytatni a kutatásaimat, azonban nem volt olyan környezet, ami ezt támogatta volna, akár anyagilag, akár szakmailag. Ezért külföldi doktori helyekben gondolkodtam. Felvételiztem Drezdába, ahol viszont egy erősen biológiai irányú témám lett volna, ami távol áll a mérnöki tudományoktól. Így megint abba a helyzetbe kerültem, hogy elég tanácstalan lettem, hogy most hogyan tovább, hová menjek, mit csináljak? Oxfordba akkor nem volt ösztöndíj lehetőség.

 És akkor pottyant az ölembe egy  1 éves ösztöndíj lehetőség Amerikába, a Notre Dame Egyetemre. Arról tanultam,  hogy a tudományos ötleteket hogyan tudjuk a piacon eladni: hogyan adjunk el orvosi eszközöket, vagy bármilyen más ötletet. Itt én az ultrahangos rákdiagnosztizáló eszköznek az üzleti tervén dolgoztam. Akkor úgy tűnt, hogy ennek nagyon jó piaci lehetősége van, érdekli az orvosokat, mivel sokkal könnyebbé teszi magát az egész szűrési folyamatot. A kérdés során egy olyan kapcsolati hálózatot szedtünk össze, ami által pl. az Apple prezentációs trénere készített fel minket az előadásainkra, a cseh konzul volt a tanácsadónk Kaliforniából.  A diplomaosztónkon ott volt Taylor Swift, mert az öccsével együtt diplomáztunk.

Igazából úgy jöttem haza, hogy volt egy kész cég, ami gyakorlatilag bejegyzésre várt és arra, hogy meglegyen az összes hivatalos papír és el tudjunk indulni és hozzuk a százmilliókat és ez nagyon jó lesz Magyarországnak. De itt minálunk semmi sem egyszerű…

Amikor visszajöttem Magyarországra, akkor technológia transzfer ügyvivőként kezdtem el dolgozni a Pázmányon, mert onnan kaptam az amerikai ösztöndíjam. Ha nem érted, hogy ez mit jelent, az nem baj, mert a főnökeim sem tudták. De az a lényeg, hogy ott voltam a Pázmány Egyetemen, és próbáltunk ezen a cégen dolgozni, ami egy eredetileg pázmányos technológián alapul.

Azonban nagyon sok akadályba ütköztünk. Azt láttam, hogy sem a Pázmány, sem Magyarország nincs készen arra, hogy az  Amerikából hozott módszereket itthon alkalmazzuk. Tehát rövid időn belül meghalt a cég. Úgy, hogy gyakorlatilag sorban álltak a befektetők! Egyszerűen nem tudtuk elindítani a céget!

Technológia transzfer ügyvivőként gyakorlatilag konferenciákat szerveztem. Az egyik konferenciára az Apple trénere jött el. Arról beszélt, hogy hogyan tartsunk előadásokat. Ez volt a leghasznosabb esemény az egy éves technológia transzfer ügyvivői állásom alatt.

 

Ilyen kutatói múlttal és ennyi tanulmánnyal a hátad mögött ez a kihasználatlanság elég elkeserítő volt, nem?

Nem sok idő kellett, hogy rájöjjek, nem egy inspiráló környezetben vagyok és hogy tovább kell lépnem. Próbáltam olyan állást keresni, ami egyrészt családbarát, gyerekek mellett is tudjam csinálni, másrészt elbírja azt, hogy építkezünk és mind emellett egy nagyon inspiráló szellemi közeget teremt. Ekkor így esett a választásom a Közép-európai Egyetemre, a CEU-ra. Hát nem tudom, hogy be tudom-e fejezni a munkámat itt a CEU-n azok után, ami az egyetem körül politikailag zajlik. Pedig pont azért választottam a CEU-t, mert amerikai diplomát ad, és úgy vagyok külföldön, hogy közben valóságosan  itthon vagyok. A férjemmel úgy gondoltuk, hogy nem szeretnénk elmenni Magyarországról, hanem itthon kamatoztatni a tudásunkat és visszaadni valamit azért a sok támogatásért, amit ebben az országban kaptunk.

A CEU-n a Kognitív Tudományok tanszékén kezdtem el dolgozni.  Itt főleg agykutatással foglalkozom, meg a gyerekek fejlődésével, azzal hogy az idegrendszerük hogyan fejlődik, hogyan alakulnak ki  az egyes képességeik és én azt vizsgálom, hogy az agyban a látás és a hallás hogyan kapcsolódik össze, az egyik hogyan segíti vagy éppen akadályozza a másikat. A legizgalmasabb, hogy ez matematikailag hogyan írható le!

 

A piarista iskola mivel járult hozzá a hivatásodhoz?      

Piarista éveimet 2005-ben kezdtem 2009-ig jártam ide  Dósai atya osztályába.

Gondolkodtam azon, hogy mik voltak azok az értékek, amiket itt kaptam, és az egyik dolog, ami megfogalmazódott bennem, az a mentális igényesség, tudatosság volt. Azt értem ez alatt, hogy időről-időre  megvizsgálom, hol tartok az életemben, hogy ki vagyok, jó irányba haladok-e, és ezek után tudok magamon alakítani vagy fejleszteni.

A másik pedig a természet iránti szeretetem. Az én családom, nem egy nagy túrázó vagy természetjáró. Nálunk a családi nyaralások kimerültek abban, hogy feküdtünk a tengerparton, vagy megnéztünk egy várost. Az, hogy megmásztam a Tátra jónéhány csúcsát, vagy hogy kerékpárral önmagam fizikai korlátait legyőzve végigtekertem fél Magyarországot, ezt Dósai atyának, osztályfőnökömnek köszönhetem. Számomra az egy nagyon nagy érték, ami ma is az életem része.

A harmadik érték, hogy az iskolában (olykor éppen a természet-túrákon) nagyon értékes barátokat szereztem. Főleg a másik osztályból, mert a mi osztályunkban nagyon kevés lány volt. Ezek a barátságok a mai napig is tartanak.

           

Helga, te a tanulmányaid teljes időtartamán nagyon jó tanuló voltál. Szerettél tanulni?

Végiggondolva a kérdésedet rájöttem, hogy én nem szerettem tanulni. Abban semmi jó nincs, hogy az ember tanul. A tanulást magát szerintem senki sem élvezi. Én mindig azért tanultam, mert szerettem azt a tudást, amit megszereztem.  Miért? Mert a tudás  erőt és hatalmat ad.

Nekem voltak céljaim, szerettem volna sokat utazni, elmenni a világ legjobb helyeire, és azért tanultam, hogy ezeket elérjem. Szüleim már az egyetem elején megmondták, hogy nem fognak tudni támogatni anyagilag a tanulmányaimban. Ilyenkor nem sok dolog merül fel az emberben. Vagy felvesz diákhitelt vagy tényleg nagyon tanul és lesz ösztöndíja. Hát én tényleg nagyon tanultam.

 

Ajánlod-e a egy mai  középiskolásnak, hogy kutató legyen?

Nehéz kérdés az akadémiai hivatás és ajánlom még akkor is, hogyha most nem teljesen vagyok meggyőződve az akadémia jövőjéről Magyarországon a jelenlegi helyzetben. Viszont megvan magának a hivatásnak a szépsége is. Szerintem az teszi széppé, hogy ahogy haladsz előre az úton, egyre több kapcsolatot és barátot szerzel, és nagyon erőssé tesz a sok akadály, amit útközben tapasztalsz. Szóval érdemes kutatónak lenni, még akkor is, hogyha nagyon nehéz.

 

Helga, a legszebb hivatás elé nézel, édesanya leszel. Kívánok neked nagyon boldog éveket a gyermekeiddel, férjeddel, és persze a későbbiekben inspiráló kutatói környezetet. Köszönöm a beszélgetést!

Én is köszönöm.

 

 

Nagykanizsán, 2017. május 22.

Kanizsainé Rezsek Mária

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT