A piarista iskolától a színészi hírnévig

Interjú Kovács S. Józseffel – egykori tanítványunkkal 

 

Joci, a te életed sok fiatal számára irigylésre méltó. 23 évesen filmfőszerep, ismer az egész ország, és reméljük fokozatosan a világ is megismer. Milyen volt az út idáig? 

Lugoson, egy román kisvárosban születtem, alapvetően egy erdélyi parasztgyerek vagyok. 14 éves koromig éltem ott a családommal, utána átköltöztünk Bács-Kiskun megyébe, Bácsalmáson vettünk egy kis tanyát, és én eljöttem onnan 250 km-re, hogy itt tanuljak a nagykanizsai piarista iskolában.  

Hogy a szüleim miért ide akartak járatni minket a nővéremmel együtt? Először azért, mert vallásosak vagyunk, másrészt meg úgy gondolták, hogy a piarista iskola tud olyan emberi értékeket adni, közvetíteni, amely embert nevel belőlünk. Mert tanulni lehet bárhol, azonban emberi dolgokat nem sok helyen. (A piaristákról már hallottak Temesváron, mert nővérem iskolája, a temesvári líceum a piaristák utódiskolája volt.) Harmadrészt azt akarták, hogy menjek világot látni, repüljek ki egy kicsit az otthoni gondviselésből. 
2008-ban ideérkeztünk mindketten Nagykanizsára, de 2 év után a nővérem elment, mert nem bírta a távolságot a családtól. Engem is hívtak a szüleim, hogy menjek át Bajára, de én maradni akartam, mert a helyhez és a közösséghez én már annyira kötődtem, hogy itt szerettem volna érettségizni is. A középiskolában nem szerettem tanulni. Nem voltam sem szorgalmas, sem eminens diák. Azt tudtam, hogy én a színészettel akarok foglalkozni, az lesz a pályám, ezért szorgalmasan jártam Kereszty Ágnes tanárnő színjátszó körébe, és ezen kívül matekból voltam még jó (köszönhetően Oó Zsuzsanna tanárnő és Vereb Zsolt atya – matektanárok munkájának, no meg, hogy matekból nem kellett olyan sokat készülni, mint a többi tárgyból...) 

Mielőtt úgy döntöttem, hogy színész leszek, sok minden akartam lenni. Egyszer még latin tanár is! Az úgy volt, hogy megkértem  a kollégiumban Néder Balázs tanár urat, hogy magyarázza el a latint, mert nehézségeim voltak ezzel a nyelvvel: ”Tanár úr, mi ez a hülyeség, kérem, magyarázza el.” Olyan jól elmagyarázta, hogy utána 2 hétig latin tanár akartam lenni.
De akartam űrhajós is lenni.  2012-ben a NASA kiadott egy jelentkezési lapot, arra vonatkozóan, hogy összegyűjtse azokat az embereket, akik közül kiválasztásra kerül az a néhány, akit 10 év múlva a Marsra küldenek, ha majd elérkezik az a technikai színvonal, hogy ember mehessen a Marsra. Én alkalmasnak tartottam magam erre a feladatra és jelentkeztem. Persze, amikor megnéztem a neten, kik jelentkeztek még, kiderült, hogy mindenkinek volt 3 sor kitüntetése, meg doktorija… De akkor még alkalmasnak tartottam magam ilyesmire is. Nem tudom, hogy mi lehettem volna abban a csapatban, valószínűleg a sofőr. 
Aztán akartam még mozdonyvezető is lenni, meg asztrofizikus.  

Végül letisztult bennem: én színész akarok lenni! 

Hogy mi történt érettségi után? Rögtön felvettek egy OKJ-s színészképzésre és azt el is végeztem. Tanulni itt is kellett (volna), amit én még mindig nem szerettem. Utána felvettek a Kaposvári Egyetemre, és úgy vittem végig ezt az 5 évet, hogy nem tudtam magam magyarul jól kifejezni, nem tanultam, és nem olvastam eleget. Egy szóval: azokat a sikereket, amelyeket elértem a pályán, nem azért értem el, mert szorgalmasan tanultam és bújtam a könyveket, hanem mert voltak olyan emberek fölöttem, akik helyettem gondolkodtak és tudták, vagy láttak bennem olyasvalamit, ami miatt érdemes engem támogatniuk, ezen a pályán. (Mihály Péter színész/rendező, Naszlady Éva volt osztályfőnököm, Vereb Zsolt atya). De ez egy idő után nem elég, muszáj volt a sarkamra álljak. Plusz kellett hozzá, egy nagy adag szerencse és véletlen keveréke. Erre csak nem rég jöttem rá.  


Hogyan jött a filmfőszerep? 

Szürke senkik - nem tudom, hogy kerültem bele ebbe a filmbe.  

Felvételiztem Kaposvárra és a harmadik rosta után készül a felvettekről egy fényképes-neves lista, ami elkerült a filmgyártó céghez. Valamilyen úton-módon - fogalmam sincs, hogy ki által - behívtak kettőnket az osztályból, egy-egy órás meghallgatásra, és végül úgy döntöttek, hogy én legyek a film főszereplője.  És leforgattuk a filmet.  

Nagyon érdekes volt a forgatás maga, mert egyrészt soha nem foglalkoztam még olyan behatóan az első világháború témájával, mint a forgatás alatt.  Még történelem órán sem. Másrészt meg nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy egy 120 milliós beruházás főszerepét rám merik bízni.  Nagyon különleges helyszíneken forgattunk, többek között egy régi bányában. Ez is nagyon izgalmas volt. És fantasztikus élmény volt, hogy figyelhettem a nagy színészeket, ahogy játszanak, ahogy hozzám szólnak a jelenetben, ahogy instruálja őket a rendező és ahogy fogadják, vagy végrehajtják az instrukciókat. Hihetetlenül tanulságos együttdolgozni a nagyokkal. 

Úgy készültem a szerepre, hogy minden nap elolvastam egy emléket, egy naplóbejegyzést az első világháborúból, ez segített beleélnem magamat abba az érzelmi helyzetbe, amit a szerep megkívánt. A film, egy butított verziója annak a sok borzalomnak, ami igazából történt, amint erre rádöbbentem a korabeli naplóbejegyzésekből. 

Ezen a pályán az is jó, hogy nem csak az első világháborúba tudom beleásni magam, hanem hogy ha Galileit kell játszani, akkor beleásom magam a XVI. századi történelembe és a csillagászatba.  

Egy éve kezdtem el rendszeresen könyvet olvasni, úgy havonta egyet. A mérce a színészet szakmában heti egy könyv. Ez kötelező minden színésznek, jónak is rossznak is, a rendezőnek és az operatőrnek is. Aki ebben a szakmában dolgozik, annak műveltnek kell lennie.  

Most A sátán fattya című második világháború után történő filmben forgatok. Egy kárpátaljai író Nagy Zoltán Mihály írta, és ez egy női passió. Én a főszereplő lánynak az öccsét alakítom. A téma kapcsán ebbe a korba is bele tudtam magam ásni, és megértettem, hogy mi történt Kárpátaljával a második világháború után, mikor odacsatolták az oroszokhoz, akik felgyújtottak, megerőszakoltak, elraboltak, meggyilkoltak mindenkit és mindent. Fájdalmas történet, de jó ezeket megélni és átélni, és tudni arról, hogy mi volt ott pár évvel ezelőtt, mert érzékenyebbé és felelősségteljesebbé teszi az embert. 

De ugyanígy tudom mondani, hogyha egy görög drámát kell eljátszanom, vagy egy kortárs darabot, - ami azért érdekes, mert azt taglalja, hogy mi van most velünk, és bennünk, - ez mind érzékenyíti az embert és egyre felelősebbé, és egyre szabadabbá teszi. 

És még a filmes munkáimról: most lesz márciusban egy film, a címe: Örök tél. Az is második világháború utáni dolog, abban egy orosz katonát játszom, és oroszul beszélek. Tetszik ez a 1900-1950 közötti korszak, remélem, hogy még sokáig tudom vinni ezt a vonalat.  

 

A Szürke senkik-ben volt olyan jelenet, amit megcsináltál és nem tetszett magadnak visszanézve? 

Hát, egy csomó. Én magammal, - mint általában az összes színész - kritikus vagyok. Például nem szerettem, ahogy ráncolom a homlokomat a filmben. De nem baj, mindenki azt mondta, hogy az tök jó, mert látszik, hogy gondolkodom. 

A monológom sem tetszik túlzottan. Amikor arról mesélek, hogy az otthon maradt lánynak megígértem, hogy lelövetem magam, ha nem csókol meg. Ezt a jelenetet vettük fel a legtöbbször. Még most is úgy gondolom, hogy jobban el tudtam, volna mondani. De Kovács Istvánnak - a film rendezőjének tetszett, és én bízom a véleményében.
Vannak olyan pillanatok, amikre meg azt mondom, hogy na, ez jó lett. 

 

Színházban vagy filmben szeretsz inkább játszani? 

Úgy indultam neki a színészetnek, hogy inkább filmezni szeretnék. De időközben rájöttem, hogy azt nem lehet színház nélkül. Mert igazából a mozi is színház, - filmszínház régiesen, magyarul. 

Teljesen más a kettő, mert a filmben másfél hónap alatt minden nap körülbelül másfél percet felveszünk, és ha elkapsz valamit, egy jó beállást, hanglejtést vagy egy jó nézést, az jó, és ha még fel is van véve sikeresen, akkor ez egy sikeres nap lesz. 

A színházban sokkal könnyebb megcsinálni azt az ívet, amit a karaktered megkíván. És egyszerre jóval nehezebb is, mert percre pontosan minden egymásra épül. Folyamatosan ott kell lenned agyban is meg lélekben is. Időközben megszerettem a színházat is. Cserhalmi György, jelenlegi osztályfőnököm, arra tanít minket, hogy mind a színházban, mind filmen a szakmai pontosság elengedhetetlen, mindemelett emberségre és nagyfokú önismeretre sarkall mindenkit. 

 

A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy ezt a pályát választottad? 

Anyukám nagyon szerette, sőt, ő most is szereti, mert szerinte én egy celeb vagyok, és régebben mindenkinek ezt mondta, hogy ő egy celebanyuka. Sokszor el is mondtam neki, hogy nem akarok celeb lenni. Véleményem szerint a celebség értelmetlen dolog, azt jelenti, hogy valaki a hírnévért és egy kis pénzért, eladja magát. Ezt nehéz volt anyunak elmagyaráznom, ő csak azt látja, hogy a fia ismert lett. És ennek őszintén örül. 

Apu először ellenezte, mert mezőgazdasági mérnöknek szánt mondván - enni mindig kell, úgy biztosan lesz munkám. És ezzel egyet is értek, aki akar, menjen, mehet oda. Én nem fogom elvenni előle a helyet, de én nem ezt akarom. Én színész akarok lenni. Miután voltak kisebb-nagyobb sikereim, elfogadták a szüleim, hogy én színész leszek, és most már örülnek neki. 

És ez egyben arra is jó példa, hogy mindegy, hogy mi akarsz lenni, festő, politikus, gépészmérnök vagy tanár. Egy a fontos, bármi légy is, azt végezd jól. Akard jól végezni. Akkor lesz sikered, a szakma el fog ismerni, és jönnek majd a megbízások. Természetesen vannak, akiknek ritkábban adatik meg egy jó lehetőség. Például itt a mennyasszonyom (Kőszegi Judit), nagyszerű színésznő, ő is öt éve van a pályán, mint én, és nagyon is érzi ennek a szakmának a nehézségeit. Holott, ő például ezerszer szorgalmasabb, mint én. De véleményem szerint ezt az idő pozitívan fogja igazolni, a befektetett és céltudatos munka előbb vagy utóbb úgyis megtérül.   

Moliere: Szerelemdoktor komédiájában 2011-ben egy iskolai előadáson

 

Mit üzensz a ma középiskolásainak?  

Nemcsak a színésznek, hanem minden pályán fontos a műveltség. A műveltség által válik az ember bölccsé. Ha nem vagy művelt, akkor üres lesz az élet, üres lesz, amit csinálsz, üres lesz minden, amihez hozzányúlsz, vagy amire gondolsz. Ha nem vagy eléggé művelt, akkor mindig másokat fogsz utánozni, mások véleményét fogod hangoztatni, mert te semmihez sem fogsz tudni hozzászólni. 

Hogy hogyan lehet a műveltséget megszerezni?  

Egyik módja nyilván az iskola. 

A gimnáziumban és majd az egyetemen is jó tanárokkal tudtok találkozni, akiktől viszont muszáj magatokba szívnotok a tudást, amit adnak. Mert adott egy tanár, tanít valahogy, így vagy úgy, izgalmasan vagy nem izgalmasan. De azért tanár, mert jártas abban, amit átad, mert ő ért hozzá. És valahogy ki kell húzni belőle azt, ami kell neked. Ő azért van ott, hogy te tanuljál és tudjál. Tehát az iskolában tanuljatok minnél többet, szívjatok magatokba minnél több tudást. 

 A másik módja az olvasás. Mert mi történik az olvasás során? Hogyha az ember olvas, sokkal komplexebben át tudja látni a dolgokat. Sokkal kreatívabban tud hozzáállni a világ összes problémájához. Sokkal gördülékenyebben veszi az akadályokat.  És itt nem arról van szó, hogy azt értelmezed, mit jelent egyik szó a másik után, hanem elolvasol egy történetet, és abból rájössz valamire, és ettől gazdagabb lesz a lelked, Te magad is. És napról napra, ahogy olvasod a történeteket, amik megfognak, egyre gazdagabb és több leszel. Nem másnál, hanem magadnál, a tegnapelőtti magadnál. Tehát olvassatok minnél többet. Főleg a drámásoknak üzenem, hogy akik közülük a színészi pályára készülnek, kezdjenek el olvasni! A mérce a heti egy könyv. Persze nem kell rögtön beleugrani a mélybe. Szoktassátok hozzá magatokat ahhoz, hogy havonta vagy kéthavonta elolvastok egy drámát, egy könyvet, vagy olvassatok verseket. És akkor ezt az időintervallumot egyre jobban le kell csökkenteni. Egy hét, egy könyv, ha nem is lehet ezt tartani, törekedni kell rá.  

Hogyha valaki rendesen akarja végezni a munkáját, akkor eljuthat akárhova. A Marsra is.  

Mikor felkerültem Budapestre a Nemes Nagy Ágnes Humán Középiskola színész okj-képzésére, 32-en jöttünk az ország 32 középiskolájából. Azt tapasztaltam, hogy érettségi után, ahogy a fiatalok kijönnek a gimiből, elkezdenek zülleni. Talán azért van ez, mert gimiben tiltják az alkoholfogyasztást? Jogosan tiltják. És mivel érettségi után már felnőtt az ember, mindent szabad, ezért elereszti magát, mehet minden bele? Lehet, de ez nagy hülyeség, mert az ember elherdálja ezzel az idejét, de akár az életét is, ha nem tud kikászálódni ebből az egészből. 

Az első év, számomra egy szakmai bukás volt, mert gyakran ittam és nem jártam be órákra. Ez a kettő elég ahhoz, hogy elássad magad. Gyakran éjszakáztam. Ez azt jelenti, hogy nem tudtam jelen lenni. Nem tudtam részt venni az órákon, az elméleten. A színpadon meg elröhögtem magam. Az tény, ha minden nap bulizol, minden nap fáradt és másnapos vagy. Ez azt jelenti, hogy nem veszed magad komolyan, nem veszed komolyan a szakmádat, nem veszed komolyan a szüleidet, nem veszed komolyan Istent, senkit. Senkit sem veszel komolyan.  

És ebben az időben engem sem vettek komolyan mások: nem kerestek meg reklámfilmekkel, nem kerestek meg színházaktól, nem kerestek meg sehonnan se. Sőt, még az osztályfőnököm is csak kicsi szerepeket adott, remélte, hogy talán azt még valahogy megcsinálom, mert magában biztosan azt gondolta, hogy „Joci nem képes rá, hiszen nem jár be, folyamatosan álmos, folyamatosan másnapos”. 

És az első lépés, ha valamit komolyan akarsz venni, ha abbahagyod az állandó éjszakázást és az igazán fontos dolgokra koncentrálsz, a haverok meg úgyis megvárnak. Nekem nem volt B tervem. Én azt döntöttem, úgy választottam, hogy nekem csak a színészet kell és semmi más. MIKOR EZT OTT MÉLYEN ELDÖNTÖTTEM, AKKOR ELKEZDTEM ERRE KOMOLYAN RÁTENNI AZ ÉLETEM. Most már tudtam arra fordítani a drága időt, ami lényeges, ami fontos.  

És ekkor érdekes dolgot tapasztaltam: elkezdtek velem jó dolgok történni. Elkezdtek megkeresni ezek a szerepek. Megkértem a párom kezét, idén fogunk összeházasodni.  

Ezzel azt akarom mondani, hogy ha az ember hoz egy határozott döntést valami komoly és jó dolog felé, akkor komoly és jó dolgok fognak jönni ezután az életében. És tényleg az én életem is teljesen más irányt vett. Üzenetem: a döntés és az aszerinti élet nagyon fontos. 

 Ha ezt a hármat betartjátok, akkor a legnevesebb egyetemekre is sikerrel pályázhattok, és gazdag, izgalmas, értékes lesz az életetek, és a kapcsolataitok. 


Ha ki tudnál emelni egy jó és egy rossz dolgot az itt eltöltött éveidből, kiemelnél-e? Mi az, amire szívesen emlékszel és, mi az, amire nem? 

- Van még telefonleadás a kollégiumban esténként? 
- Most már nincs.  
- Hát, én amondó vagyok, hogy azt vissza kellene hozni. Komolyan  mondom, mert a telefonleadás az egy jó dolog volt. Persze többször is áthágtam, nem adtam le a telefonom, és akkor másnap reggel lebuktam. Igazából sokkal jobb volt az -visszaemlékezve, - hogy leadtam a telefont és akkor nyugodtan alszom. Mert reggel úgyis kelt majd az ügyeletes tanár. 

Jó és rossz dolog? Nem tudom. Valahogy nem tudok olyan rossz dolgot mondani, amit utáltam. 

Jó dolog? Hát a közösség! Az marha jó volt. Remélem, hogy még most is az. A közösség. Mert itt olyan kapcsolatokat és barátságokat sikerült kiépítenem, amik még most is tartanak és megvannak. 

Az a 4 év, amit itt töltöttem a piarista iskola falai között, az igazából megalapozta azt az egészet, ami utána kezdődött. Kaptam egy olyan stabilitást, egy olyan talpraesettséget, amit valószínűleg máshol nem kapok meg. Itt azonban megkaptam és ezt használni is tudom. 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Nagykanizsa, 2017. február 22-én

 

Kanizsainé Rezsek Mária

 

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT