Megyei Diákolimpia - torna I. hely

December 8-án a Piarista Gimnázium lány torna csapata VI. korcsoportban a megyei diákolimpia ELSŐ helyezettje lett.
Csapattagok: Ángyán Rebeka, Pölöskei Nikolett, Petőházi Adél, Tóth Gabriella, Orbán Dóra, Szüsz Lilla.

És a történet, ami a hír mögött lakik.

Tavaly a csapat két tagjával- Petőházi Adél , mint értelmi szerző és Orbán Dóra, mint tettestárs- beneveztünk a KIDS / Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége/ budapesti versenyére. Ott azonnal elhatároztuk, hogy idén csapatot szervezünk!

 6 fő egy tornacsapat, mi az őszi szünetben még csak öten voltunk. Aztán lett hatodik és nekiláttunk a munkának:

- termet és időpontot találni a piarista órarend mellett;

- megfelelő szerek nélkül edzeni;

- én még soha nem készítettem tornaversenyre csapatot!!

Kíváncsian és izgatottan vártuk a december 8-át, a VERSENYT.

A lányok szépek az új dresszben és a gyakorlatok is  jól sikerültek. 17-20 éves lányok életük első tornaversenyén! A csapat két motorja - Adél és Dorka -  bíztatta, segítette a többieket, közben igazi csapat lettek. Egymást erősítették edzéseken, együtt örültek a jó gyakorlatoknak a versenyen.  Ez a lényeg. Gratulálok!

Ja, és megyünk a területi döntőre. Hajrá lányok, csak így tovább!

Besorolás tagozat: 

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT