Iskolazarándoklat

Az újraindulás óta minden évben volt iskolazarándoklat. Eleinte – míg az iskola kisebb létszáma lehetővé tette – távolabbi helyekre is eljutott a közösség (pl. Búcsúszentlászló, Segesd). Immár 12 éve hagyomány, hogy a Piarista Rend születésnapján, március 25-én, „Gyümölcsoltó Boldogasszony” ünnepén, a diákok, az iskola dolgozói és a szülők közösen (gyalogosan) elzarándokolnak a 7-8 km-re lévő Mária kegyhelyre, Homokkomáromba.

A zarándoklat egy rövid bevezető imádsággal indul. Ezt eleinte a piarista templomban tartottuk, de mára kinőttük a templomot, így az iskoludvaron kerül rá sor. A gyalogúton vidám beszélgetésbe kezd a társaság. Az iskolazászló környezetében fakultatív lehetőség nyílik a rózsafüzér közös elimádkozására is. A pihenőhelyeken sor kerül egy-egy Mária-ének eléneklésére. A kegyhelyre kiérve következik az ünnepi szentmise. A szentmisét ebéd követi. Egy-egy osztály megtekinti a kegyhely gazdájának, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségnek a kápolnáját, ikonkészítő- vagy gyertyaöntő műhelyét. A kisebbek autóbusszal, a nagyobbak gyalogosan térnek haza.

Egy édesanya így éli meg ezt az eseményt:

"A nagykanizsai piarista diákok minden évben március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján tartják a hagyományos zarándoklatukat Homokkomáromba. 

A gyülekező a reggeli órákban volt az iskola udvarán, ahol megkaptuk a napi útravalónkat Zsolt atyától. Közösen elmondtuk a zarándokok imáját, majd elindult a menet. Elöl a zászlóval a végzős gimnazista osztályok, mögöttük az óvódások, óvó nénikkel, szüleikkel, babakocsiban-háton az egy-két éves kistestvéreikkel. Mögöttük sorban az alsó tagozatosok, felsősök, gimnazisták tanáraikkal, szülőkkel, nagyszülőkkel tarkítva. Nagyjából 650 fős tömeg kanyargott Nagykanizsa utcáin.

Az idő kegyes volt hozzánk, napsütésben, 20°C-ban gyalogolhattuk végig a 12 km-t a homokkomáromi kegytemplomig.

Az út során van idő elgondolkodni, hogy kiért, miért ajánljuk fel ezt a zarándoklatot, elmélyedni magunkban, imádkozni vagy cipelni a keresztet. Végre nem kell rohanni sehova, csak rakni kell a lábunkat, egyiket a másik után. Olyan egyszerű minden. Valamivel dél után érkeztünk meg a templomhoz, ahol szentmisén vettünk részt. Még egy rövid pihenő, némi szendvics és indulás visszafelé. A mezőn, az erdőben eleinte frissen, vidáman halad a csapat, a kicsiknek még szaladgálni is van kedvük. Aztán ahogy fogynak a kilométerek, úgy csendesedik a csapat, kezdenek fájni a lábak, nőni a vízhólyagok. Mikor elérjük Kiskanizsa határát, a gyerekek már fáradtak, nyűgösek, páran már nyakban ülnek, a felnőttek is csendben húzzák a lábukat. De aztán minden út véget ér egyszer, amikor fáradtan a 24 km végén boldogan hátra lehet dőlni: megcsináltuk! Aztán már csak a fiam nyaggatását hallom: „Anya, gyere le velem kosarazni a játszótérre!”

A negyedik osztályos Bendi így gondolkozik:

"Mit is jelent számomra a zarándoklat?

Nekem a zarándoklat egy olyan gyerekeknek való vezeklés. De ezt nem olyan hangosan, nagy ricsaj közepette kell végigjárni, hanem csöndben, magunkban imádkozás közben. Ilyenkor gyakoroljuk a lemondást, az elcsöndesedést, az Istennel való kapcsolat-fejlesztést. Mert ez a túra mindig a Nagyböjti időszakban kerül megrendezésre. Hát nekem ezt jelenti a zarándoklat."

 

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT