Kihívásaink „Tárháza” - avagy milyen diákszínjátszónak lenni?

Egy színész beszámolója a patrocíniumi színdarab kulisszatitkairól

November 16. hétfőtől egészen szombaton 11 óráig miénk volt a hét. Az előző vasárnap könnyedén aludtunk el, tudva, hogy másnapra nem kell mást elpakolni a táskába, mint a szövegkönyvet. Hétfőn szerény kis csapatunk Mihály Petivel kiegészülve vágott neki a jókedvű, néha döcögős útnak.

Eleinte jó bulinak tűnt, hogy nem vagyunk iskolában, nem kell tanítási órákon ülnünk, felelnünk és dolgozatot írnunk. Ezeket a szép gondolatokat azonban mindig félbeszakította Peti éles hangja, azt kiabálva: „nem érünk rá, megy az idő!” Bali Judit tanárnő tekintete szintén ezt sugallta. Minden nap nyolckor kezdtünk, és négykor végeztünk. Szegényes „díszletünkkel” próbáltunk, ami egy asztal volt székekkel és pár pohár, mert a darabban a sört nem ihattuk kézből. A HSMK-ban aztán minden a helyére került (jelmezek, kellékek), és már a szöveget is jól tudtuk. Volt, hogy egy nap csak két jeleneten dolgoztunk, volt, hogy átvettük az egészet egyben. Nagy nyomás volt rajtunk; tanárok és diáktársak állítottak meg, kérdezgetve, hol tartunk, hogy haladunk. Amikor már díszletekkel és kellékekkel próbáltunk, jobban éreztük magunkat, de az, hogy jelmezünk van, és vár ránk a díszlet, azt is jelentette, hogy közel van A nap. A próbák között volt persze szabadidőnk, amit 110 %-osan ki is használtunk.

Néha úgy nézett ki egy-egy jelenet, mint egy Jackie Chan-film vége, amikor a bakikat mutatják összevágva. Pénteken összeszedtünk minden maradék kelléket, és indultunk a HSMK-ba próbálni. Délután pedig Petivel visszavándoroltunk az iskola épületébe, és egy osztályban készültünk, elég szűkös helyen. Az utolsó jelenet után Peti elmondta, mit csinálunk jól, és min kell még csiszolni. Szombaton, míg a többiek misén voltak, még utoljára eljátszottuk magunknak a darabot. A székeken nem ült senki, mégis mindenkiben volt egy kis félelem, mert tudtuk, hogy hamarosan minden ülőhely foglalt lesz. A függöny még be volt húzva; az egyik felén mi vártunk csöndben, a másik felén pedig befelé özönlött a székeket elfoglaló hangos tömeg. A „beksztédzsben” kéz a kézben imádkoztunk, majd mindenki elfoglalta a helyét. A függönyt széthúzták. A többit már tudjátok.

A drámaszakkörösök nevében köszönöm Bali Judit tanárnőnek és Mihály Petinek az egész hetet! Azt, hogy a századik nekifutásra is elkövettük ugyanazokat a hibákat, mégsem voltak idegesek; hogy időt szántak ránk, nem is keveset; és hogy minden botlásunk után együtt keltünk fel, végül pedig megcsináltuk ezt a csodás darabot.

Óriási köszönet Gelencsér Milánnak és Vajna Ádámnak! Ők írták meg nekünk Dugonics András Tárházi, valamint Tárházi és a színészek című (befejezetlen) drámái alapján a Lányosház című darabot, sok-sok poént csempészve bele. Köszönjük azt is, hogy nem csak megírtátok, de meg is néztétek! Királyok vagytok!

Simon Kitti 10. a

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT