Kicsinyek patrocíniuma

November 24-én, szombaton megérkeztünk a Jézus Szíve Plébániához. Már néhányan várakoztak az oldalajtóknál. Pár perc múlva megérkeztek a tanítóink, és bementünk a templomba. Az ünnepi misét igazgató atya tartotta, a prédikáció nagyon érdekes volt. A szentmise után a Medgyaszay-házba sétáltunk át. Itt mi, „Citerácskák” elénekeltünk egy népdalcsokrot, majd kezdődött a bábelőadás. A 3. osztályosok A csillagszemű juhász című mesét bábozták el. Az előadás után az iskolában Kalazanci-vetélkedőn vettünk részt. Én a "Boldog Donáti Celesztina" csapat kapitánya voltam. Három helyszínen oldottunk meg feladatot. Volt totó Kalazanci Szent József életéről, puzzle és himnuszéneklés. Mi összesen 29 pontot gyűjtöttünk, így a 4. helyen végeztünk. A versenyt a „Kalazanci” csapat nyerte.

Nagyon tetszett ez a nap! Szerintem mindenki jól érezte magát. 

 Paulik Mirtill 4.a 

 

Minden évben november végén a Felsővárosi templomban tartjuk a patrocíniumot. Ilyenkor Kalazanci Szent Józsefre, a piarista rend alapítójára emlékezünk. A szentmisét Nyeste Pál igazgató atya tartotta. Mise után a Medgyaszay-házban megnéztünk egy bábelőadást, amelyen Csenge, a húgom volt a mesélő, nagyon ügyesek voltak a harmadikosok. Utána visszamentünk az iskolába, és máris kezdődött a vetélkedő. Mi a "Pirotti Szent Pompiliusz" csapat először puzzle képeket raktunk ki Kalazanci életéről, majd TOTO-t töltöttünk ki. Végül elénekeltük a „Szentje és atyja „ kezdetű himnuszt . Az eredményhirdetéshez újra felálltak a csapatok. Mi másodikak lettünk! Nagyon örültünk!

Remélem jövőre is ilyen érdekes lesz a patrocínium!

Dömötör Anna 4.b

 

Kalazanci Szent József emléknapja augusztus 25-én van. A nyári szünet miatt mi piaristák november végén ünneplünk. Az idei patrocínium a Felsővárosi templomban kezdődött, ahol Nyeste Pál atya mondott misét. Ezután a Medgyaszay-házban a 3. osztályosok előadásában bábszínház volt. Végül az iskolába érve vetélkedő kezdődött. Én a Sík Sándor csapatát irányítottam. Szerettünk volna nyerni, de a Kalazanci csapat lett az első.

Szeretném, ha máskor is így ünnepelnénk!

Gál Botond 4.b

KÉPTÁR

FILMTÁR

DIÁKSAROK

PIARISTA BOLT