Kontraszt

Általános iskola

„A halász meg a felesége”című óvodás rajzpályázat eredményei

 

Intézményünkben 10. alkalommal rendeztük meg az óvodások hagyományos rajzpályázatát, melyhez az ÖKOLLÉGIUM –„Játsszunk zöld lapokkal!” című pályázatunk megfelelő témát biztosított.

Ehhez kapcsolódóan „A halász meg a felesége” című meséhez 8 óvoda nevezésével összesen 64 db - különféle technikával készült - pályamű érkezett. A rajzok nem könnyű zsűrizését Paulik Dezsőné vállalta. Az ünnepélyes díjkiosztót iskolánk igazgatója Nyeste Pál Sch.P. nyitotta meg, majd örömmel adta át a megérdemelt díjakat az óvodás gyermekeknek. 

 

 

Minden résztvevő óvoda egyedi elismerő oklevelet, valamennyi rajzoló pedig személyes emléklapot és apró ajándékot is kapott jutalmul, melyet az iskola alsó tagozatos tanulói nagy szeretettel készítettek.

Az óvodákat képviselő nagycsoportos óvodások és az őket elkísérő óvó nénik meglepetés műsorként a Völgy Alapítvány színjátszó csoportjának előadását láthatták, amelyet Lázár Péter drámapedagógus, környezeti szakértő rendezett. „A halász meg a felesége” című árnyjáték előadás nagy sikert aratott. 

 

(Fotó: Bodó Tamás)


Díjazottak:


I. helyezett: Herczeg Flóra – Hevesi Óvoda

 

 


II. helyezett: Pókecz Lilla – Eszteregnyei Kerekvár Óvoda



III. helyezett: Godina Anna – Boldog Donáti Celesztina Óvoda



Különdíj: Plander Zsófia – Pipitér Óvoda



Különdíj: Matola Dalma – Eszteregnyei Kerekvár Óvoda




Különdíj: Vackor Óvoda csoportos munkája – a különleges technikákkal megalkotott, kifejező, változatos színeket, valamint a legtöbb részletet ötvöző munkákért.

Különdíj: Balogh Tímea  – Vackor Óvoda óvó nénije részére  - a tartósan kiemelkedő szakmai munkájáért.

Az eredményekhez sok szeretettel gratulálunk!

 

Kummerné Simon Gyöngyi 

szervező


KÉPTÁR

Pályázatok

FILMTÁR

DIÁKSAROK

FACEBOOK